A 2006-os nyitáskor még nem kiugróan drága New York Kávéház idő közben, úgy látszik, feladta, hogy a bohém/kreatív értelmiség találkozóhelye legyen újra, és egyértelműen a luxuskategória irányába lépett, olyan árakkal, amiket manapság nem sokan engedhetnek meg maguknak napi szinten. Egy sima espresso például a kezdeti 350 Ft-ról két év alatt a duplájára drágult, és a sütemények is mind ezer forint felett kezdődnek.
A 2006-os nyitáskor még nem kiugróan drága New York Kávéház idő közben, úgy látszik, feladta, hogy a bohém/kreatív értelmiség találkozóhelye legyen újra, és egyértelműen a luxuskategória irányába lépett, olyan árakkal, amiket manapság nem sokan engedhetnek meg maguknak napi szinten. Egy sima espresso például a kezdeti 350 Ft-ról két év alatt a duplájára drágult, és a sütemények is mind ezer forint felett kezdődnek. Ezért az összegért nyilván kell is nyújtani valami különlegeset cserébe, és a tejben-vajban háromtagú tesztcsoportját érte is néhány meglepetés. Az egyik például akkor, amikor a fenti fotón megörökített ételt kihozta a pincér. Hogy pontosan miről is van szó, az derüljön ki a hajtás után.
A fagyitölcsérekre emlékeztető csemege érdekes felszolgálási módja láttán annak ellenére meglepődtünk, hogy az étlapon világosan ott állt, hogy pizzatölcsérekről lesz szó. Ez a kétezer forintos specialitás azonban inkább látványa, mint íze miatt különleges: a sonkával díszített tekercsek kifogástalan minőségben készültek ugyan, de nem sok meglepetéssel szolgáltak egy szokványos pizzához képest. Nézzük azonban ezt a szintén fölöttébb dekoratív édességet...
Mint ahogy tapasztalataink szerint Olaszországban a pizza sem tölcséres általában, a tiramisú sem pontosan így néz ki, márpedig mi azt rendeltünk a New York Kávéházban az espressónk mellé. Magát a tiramisút egyébként az üvegpohár tartalmazta, és a fenséges mascarpone-krém dominált benne, kávéba áztatott piskóta csak jelzésértékkel volt jelen, alkohol pedig még úgy se (igaz, az olasz wikipedia szerint a tiramisú eredetileg szeszes ital hozzáadása nélkül készül). Az ára 1700 Ft, és jár hozzá egy tisztességes adag karamell-mousse is, amiről ugyan nem értettük, hogy hogy jön a tiramisúhoz, viszont fenséges ízétől kétségtelen, hogy leesett az állunk.
A biztonság kedvéért rendeltünk valami nem olaszosat is, méghozzá egy 1200 Ft-os Sacher tortát. Itt a meglepetések gyakorlatilag elmaradtak, legfelejebb annyi az említésre méltó, hogy a kifogástalan sütemény mögé egy adag vaníliaszószt csöpögtettek oda, eléje pedig két fél epret és egy szelet ropogósan éretlen cukordinnyét (vagy pepinót? vagy galiát?) helyezett a szakács.
Meg kell még említenünk, hogy a kávék mellé egy-egy darabka mandulás "brut e bun" sütit kaptunk, ami szintén kellemes meglepetést okozott. Nem is első sorban azzal, hogy remek ízük tökéletesen illett a kávé utánra, hanem azzal, hogy ezt a kevéssé ismert, Piemontból származó édességet itt, az Olaszországon belül inkább délre koncentráló New York Kávéházban is ismerik, és felváltják vele a kávékísérőnek nem igazán eredeti amaretto kekszet.
Összességében állíthatjuk, hogy a New York egy olyan kávéház, amivel nincs baj, feltéve természetesen, hogy hajlandóak vagyunk személyenként 2000-2500 Ft-ot áldozni az élvezetekre.
