Figyelj, ha csomagod érkezik: a Magyar Posta értesítése átverést rejthet

GettyImages-1252670456
Olvasási idő kb. 3 perc

A Magyar Posta értesítő e-mailjében érkezik az utóbbi hetekben jelentősen elszaporodó átverési kísérlet, amely azért nagyon megtévesztő, mert valóban a Posta küldi az üzenetet, azonban nem ők szeretnének becsapni.

Értesítjük, hogy csomagküldeményt adtak fel Önnek

- olvasható az üzenet a jól ismert, Magyar Postától érkező e-mailben. Ebben eddig nem is lenne semmi különös, hiszen az utóbbi években, különösen a Covid-lezárások ideje óta a mindennapjaink részévé vált az internetes rendelés, szinte nincs ember, aki ne vásárolna így legalább időnként valamit.

Az esetek igen nagy részében a Magyar Posta szállítja ki a csomagot a megadott címre, így aztán ha éppen várunk valamit, nem is találunk semmi különöset a fenti üzenetben.

Éppen ezt használják ki a csalók, akik kéretlenül adnak fel csomagokat számunkra, természetesen utánvétes fizetéssel. Ezúttal olvasónk jelezte a szerkesztőségnek, hogy néhány napon belül már másodszor kapott üzenetet a Magyar Postától, két különböző feladó cég megjelölésével, olyan csomagküldeményről, amelyet ő biztosan nem rendelt meg, hiszen egyrészt a küldő cégek neve sem volt ismerős, másrészt soha nem rendel utánvéttel.

A csomag valóban létezik (a tartalma persze kérdéses), nyilvántartásba is vették, és az értesítést a küldeményszámmal valóban a Magyar Posta küldte.

Olvasónk ezt azonnal ellenőrizte is, ugyanis felhívta az értesítésben szereplő telefonszámot, amely a futárnál csöngött ki. Ő megerősítette, hogy tényleg van nála egy csomag, amely valóban olvasónk pontos nevére és címére szól, és fizetni kell érte. 

A Postán napi szinten találkoznak átverős csomagokkal
A Postán napi szinten találkoznak átverős csomagokkalLuis Alvarez / Getty Images Hungary

Jelezheted a Posta futárának, hogy átverésről van szó

A címzettnek a személyes átvételt igénylő küldemények esetében csak személyesen, a kézbesítőnél, aláírással van lehetősége a küldemény átvételét megtagadni.

A Posta munkatársa olvasónkkal azt is megosztotta, hogy az utóbbi időben nagyon elszaporodtak az ilyen átverési kísérletek,

napjában többször kerül hozzá olyan csomag, amelyért fizetni kellene, de a címzett arról sem tud, hogy megrendelte volna.

Az Europol információi szerint naponta több millió áldozata van a kiberbűnözésnek, és ezek közül a pénzügyi csalások az egyik leggyakoribbak.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek