Így tárold a pénzed: okos megoldások a párnahuzat helyett

GettyImages-1313911659
Olvasási idő kb. 7 perc

A magyarok pénzügyi műveltsége megfelel a nemzetközi átlagnak, ám a tényleges pénzügyi tudatosságtól még nagyon messze vagyunk. Még mindig nem vagyunk nyitottak a bankok által kínált okos megoldásokra, és továbbra is szeretjük a félretett pénzüket otthon, a párnahuzatban vagy a matrac alatt őrizgetni.

A válság és az egyre súlyosbodó infláció nemcsak az átlagembert, hanem a tehetősebbeket is takarékoskodásra készteti. A nehézségek átvészelése érdekében meg kell változtatnunk a hétköznapi szokásainkat, beleértve pénzügyeink kezelését is. Ehhez azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy válság idején sem célszerű készpénzben tartani a megtakarításainkat.

Otthon őrizgetjük a pénzünket

A Covid, a háború és a pénzromlás óriási üteme miatt megváltoztak az életkörülményeink és a lehetőségeink. Pénzügyeink kezelése azonban nem követi ezt a ritmusváltást. Ezt bizonyítja, hogy nem vagyunk nyitottabbak a bankok által nyújtott megtakarítási lehetőségekre, és továbbra is szeretjük a félretett pénzüket otthon őrizgetni – derült ki az OTP Bank Öngondoskodási Index felméréséből, mely szerint a válaszadók 23 százaléka csak készpénzben takarít meg.

Jobban járunk, ha nem otthon pakolgatjuk félre a pénzünket
Jobban járunk, ha nem otthon pakolgatjuk félre a pénzünketGuido Mieth / Getty Images Hungary

A felmérés szerint ennek az lehet az oka, hogy sok esetben nem vagyunk tisztában a pénzügyi alapfogalmakkal vagy a különböző megtakarítási lehetőségekkel, illetve a befektetési termékekkel kapcsolatos tudásunk sem teljes. Ugyanakkor pozitív változásként értékelhető, hogy az előző évhez képest 2020-ban 45 százalékról 49 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik közép- vagy hosszú távú pénzügyi terveket készítenek, és így tudatosabbá váltak.

Mi az a pénzügyi műveltség?

A pénzügyi műveltség a különböző pénzügyi ismeretek megértésének és hatékony használatának képessége, beleértve a személyes pénzgazdálkodást, a költségvetés-tervezést és a befektetést. A pénzügyi ismeret a pénzzel való kapcsolat alapja, ami egy élethosszig tartó tanulási folyamat, éppen ezért érdemes minél előbb, már gyermekkorban elkezdeni.

A pénzügyi kultúra magába foglalja a rövid és a hosszú távú pénzügyi stratégiát is, valamint annak ismeretét, hogy a ma meghozott befektetési döntések hogyan befolyásolják a jövőnket. Ebbe beletartozik annak ismerete is, hogy mely befektetési eszközöket kell használnunk ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célokat.

A pénzügyi ismeret előnyei

A teljes körű pénzügyi műveltség előnye, hogy képessé tesz bennünket az okos döntések meghozatalára, melyek hosszú távú következményekkel járhatnak. Egyebek között:

- elkerülhetjük a végzetes hibákat: ilyen lehet, ha nem tudjuk, hogy a változó kamatozású hitelek kamata minden hónapban eltérő lehet, ellentétben a fix kamatozásúval, amely így sokkal kiszámíthatóbb.

- felkészít a vészhelyzetekre: okosan kezelt megtakarításainkra váratlan helyzetben, például vészhelyzetekben, betegség vagy a munkánk elvesztése során is számíthatunk, így nem kerülünk bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetbe.

- segítheti céljaink elérését: ha jobban megértjük, hogyan kell költségvetést készíteni és pénzt megtakarítani, olyan terveket készíthetünk, amelyek irányt mutatnak a látszólag elérhetetlen célok felé. 

- önbizalmat ad: a pénzügyekkel kapcsolatos megfelelő ismeretekkel felvértezve nagyobb magabiztossággal hozhatunk meg olyan döntéseket, amelyek akár az egész életünket meghatározzák.

Miért ne tartsd a párnád alatt a megtakarításaidat?

Sokan azért tartják otthon a mindennapi megélhetéshez szánt pénzüket és a megtakarításukat, mert úgy gondolják, ott nagyobb biztonságban van, nem kerül pluszköltségbe a kivétele és a számlavezetés, és még kényelmesebb is, mint folyton a bankba járni. Arra kevesen gondolnak, hogy a betörések elől nagyon nehéz megvédeni a házban őrizgetett vagyont. Ráadásul népszerűek a lakosság körében a klasszikus rejtekhelyek, melyeket pillanatok alatt megtalálnak a betörők.

Az otthon őrzött pénzre nagyon sok veszély leselkedik
Az otthon őrzött pénzre nagyon sok veszély leselkedikacilo / Getty Images Hungary

A természeti katasztrófák, a tűzesetek vagy a beázás szintén nagy kockázatot jelent az otthon tárolt pénzre, hiszen még a lakásbiztosítás is csak egy meghatározott összegig téríti vissza a keletkezett kárt, az infláció okozta veszteséget pedig nekünk kell vállalni.

A bankban nagyobb biztonságban van a pénzed

Ha szeretnénk elkerülni a fent említett kellemetlenségek valamelyikét, érdemesebb a bankokra bízni a pénzünket, ahol csaknem 40 millió forintig garantáltan biztonságban van a pénzünk, ha bankcsőd történne, vagy a bank valamiért nem tudná odaadni a pénzedet.

Ráadásul a bankban elhelyezett pénzt biztosítás is védi.

A bankban lévő pénzt az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garantálja. Ez a szolgáltatás ingyenes és mindenkinek automatikusan jár, akinek bármelyik hazai bankban van pénze, függetlenül attól, hogy milyen típusú vagy devizanemű bankszámlája van valakinek. Ez azt jelenti, hogy az OBA akkor is visszafizeti a bankban tárolt pénzünket, ha azt a pénzintézet valamilyen okból nem tudná megtenni.

A pénzünk tárolására nemcsak biztonságos, hanem kényelmes megoldás is lehet a bank
A pénzünk tárolására nemcsak biztonságos, hanem kényelmes megoldás is lehet a bankd3sign / Getty Images Hungary

Habár a banki szolgáltatások nincsenek ingyen, ám mindig vannak kedvező ajánlatok, nem beszélve arról, hogy a pénzügyeinket kényelmesen, akár otthonról is intézhetjük.

A körülmények ne befolyásoljanak, gondolkodj hosszú távon 

A gazdasági nehézségek és a pénzromlás ellenére is érdemes hosszú távon tervezgetni a pénzügyeinkről. Ha befektetésben gondolkodunk, mindenképpen előre kell tisztáznunk, hogy mi a célunk, mennyi pénzt és milyen időtartamra szeretnénk befektetni.

Azon is érdemes gondolkodnod, hogy mennyire kockázatos befektetés elfogadható a számodra. Így sokkal könnyebb lesz megtalálni a neked megfelelő opciót.

A megtakarítások közül a lekötött betétet ismerik a legtöbben, hiszen ezek a bankbetétek átláthatóak és fix kamatozásúak, de kevesebbet kamatoznak, mint az infláció. Így kevés esély van arra, hogy hasznunk legyen a pénzünkön, ám arra jó, hogy lassítsuk a saját pénzünk inflációját.

A lakossági állampapír rövid távon is jó megtakarítás lehet, és ha a Magyar Államkincstárnál nyitjuk a számlát, akkor a számlavezetésért sem kell díjat fizetni. Ennek a befektetési formának a kamatozása elég kedvező, illetve kockázatmentes is.

A prémium állampapír olyan változó kamatozású befektetési lehetőség, aminek a kamata az infláció mértékétől függ. Ez azért nagyon előnyös, mert így az inflációnak kevesebb hatása van a megtakarításainkra. Ráadásul kamatadót sem kell fizetnünk, és az állam garantálja, hogy visszakapjuk a pénzünket.

Szakemberek azt javasolják, hogy igyekezzünk a bevételünk 10-20 százalékát félretenni, akár rövid távú, nem várt kiadásokra, akár középtávú, tervezett, akár hosszú távú célokra szeretnénk megtakarítani. Fontos, hogy soha ne egy típusú befektetési eszközalapba vagy instrumentumba tegyük a pénzünket.

Jótanács, hogy ha hosszabb távban gondolkodunk, akkor érdemesebb részvényeket vásárolni.

Jelen pillanatban javasolt ezt olyan szektorokban megtenni, amelyek jelenleg prosperáló és meglehetősen jó kilátásokkal bírnak. Van néhány iparág, ilyen például az információtechnológia, a gyógyszeripar és a pénzügyi szektor.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Képeken egy faj kihalása: vadászok pózoltak az utolsó elejtett példánnyal
Képeken egy faj kihalása: vadászok pózoltak az utolsó elejtett példánnyal

Az utolsó, vadon élő példányt sikerült lefotózni a faj kihalása előtt.

március 19., 16:00

  • életem
Így figyelik a gyalogosokat: új szabályokat hoznak az utcai arcfelismerésre Kínában
Így figyelik a gyalogosokat: új szabályokat hoznak az utcai arcfelismerésre Kínában

Az arcfelismerő technológia új szabályozása június 1-jén lép hatályba.

14 perce

  • világom
Ez a világ 5 legbefolyásosabb uralkodóháza
Ez a világ 5 legbefolyásosabb uralkodóháza

Ha azt hiszed, hogy a brit királyi családnál nincs gazdagabb, nagyot tévedsz. Mutatjuk a legtekintélyesebb uralkodóházak sorrendjét.

március 19., 16:46

  • életem
Nagy a baj vidéken: elfagy a gyümölcs, így próbálnak védekezni
Nagy a baj vidéken: elfagy a gyümölcs, így próbálnak védekezni

Virágoznak a gyümölcsfák, de visszatért a fagy. Óriási a probléma, a gazdák mindent bevetnek a kár mérséklésére.

március 19., 12:10

  • világom
Egy 51 éves macskáért gyűjtöttek aláírást a lakók: ez lett volna a sorsa
Egy 51 éves macskáért gyűjtöttek aláírást a lakók: ez lett volna a sorsa

Jól látszik, hogy a macska sorsa csakis a helyiek kezében van.

március 19., 15:10

  • Mindennapi
Változott a határidő: ennyi idejük maradt a SZÉP-kártyásoknak, ha nem akarnak fizetni
Változott a határidő: ennyi idejük maradt a SZÉP-kártyásoknak, ha nem akarnak fizetni

A módosított rendelet miatt idén jóval korábban jön el a határidő, erre a dátumra figyeljenek a SZÉP-kártyások.

március 19., 12:40

  • Offline
„Puskás Öcsi csak egy volt, Horváth Rozi is egy van” – a fűszerkirálynőre emlékezünk
„Puskás Öcsi csak egy volt, Horváth Rozi is egy van” – a fűszerkirálynőre emlékezünk

Horváth Rozi fűszerei minden otthonban ott vannak: a 86 évesen elhunyt fűszerészre emlékezünk.

március 19., 14:00

  • életem
Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod
Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod

Megszaporodtak a szakemberek munkásságához köthető átverések Magyarországon. Erre figyelj.

március 19., 13:36

  • világom
Már halálos áldozata is van a hamisított fájdalomcsillapítónak
Már halálos áldozata is van a hamisított fájdalomcsillapítónak

Teljesen más hatóanyag volt a hamisított fájdalomcsillapítóban, mint az eredeti gyógyszerben.

március 19., 14:36

  • Mindennapi
Vigyázz, ha így parkolsz ellophatják az adataidat
Vigyázz, ha így parkolsz ellophatják az adataidat

Ne add meg a bankkártya-adataidat parkolásnál.

március 19., 17:30

  • világom
Nem engedték át a szenteltvizet Ferihegyen, váratlan dolgot tett a veszprémi pap
Nem engedték át a szenteltvizet Ferihegyen, váratlan dolgot tett a veszprémi pap

A káplán szenteltvízzel próbált átmenni a reptéri ellenőrzésen, de nem engedték át a folyadékot, így kényszerű megoldáshoz folyamodott.

március 19., 11:10

  • életem
Árrésstop után jöhetnek a hatósági árak a miniszter szerint
Árrésstop után jöhetnek a hatósági árak a miniszter szerint

A nemzetgazdasági miniszter a Facebookon tájékoztatott a hatósági árakkal kapcsolatban.

március 19., 10:36

  • Offline
Alapkvíz történelemből: mennek ezek a dátumok?
Alapkvíz történelemből: mennek ezek a dátumok?

Nehéz történelmi kvízünkben kitalálod, milyen sorrendben történtek ezek a fontos események?

március 19., 06:45

  • világom
Újabb ikonikus turistalátványosság lesz fizetős, ennyit kell fizetniük a Fudzsi hegyre látogatóknak
Újabb ikonikus turistalátványosság lesz fizetős, ennyit kell fizetniük a Fudzsi hegyre látogatóknak

A világhírű természeti csodához utazóktól belépődíjat szednek nyártól, így szeretnék visszaszorítani a tömegturizmust.

március 19., 11:40

  • Offline
10 borzasztó emberi szokás a reneszánszból
10 borzasztó emberi szokás a reneszánszból

Bár sokat köszönhetünk a reneszánsznak, furcsa szokások ekkoriban is bőséggel akadtak.

március 19., 19:30

  • világom
Hatalmas átverés Pompeiiben: ez a tudományos magyarázat
Hatalmas átverés Pompeiiben: ez a tudományos magyarázat

A pompeii leletek megtévesztőek lehetnek.

március 19., 18:30

  • Offline
Ezt kérik utolsó vacsorára a halálraítéltek
Ezt kérik utolsó vacsorára a halálraítéltek

A börtönben a halálraítéltek néha igazán furcsa kéréssel állnak elő, ha az utolsó vacsoráról van szó.

március 19., 20:00

  • Szülőség
Ezek a megszokott nagyszülői mondatok sokat árthatnak az unokáknak szakértős
Ezek a megszokott nagyszülői mondatok sokat árthatnak az unokáknak szakértős

Van pár gyakori mondat, amelyekkel a nagyszülők a jó szándék ellenére árthatnak az unokáiknak. Ezeket a megjegyzéseket jobb elkerülni.

március 19., 06:00

  • Offline
Volt férje lakásában kezdett új életet a költőnő, de vendégeket sem hívhatott
Volt férje lakásában kezdett új életet a költőnő, de vendégeket sem hívhatott

A költőnő a boldogságot negyedik férje oldalán találta meg, amit ötvenéves kora után írt szerelmes versei is bizonyítanak.

március 19., 19:00

  • Édes otthon
Egy frusztrált háziasszony találta fel a kávéfőzés egyik legfontosabb kellékét
Egy frusztrált háziasszony találta fel a kávéfőzés egyik legfontosabb kellékét

Sokan foglalják aranyba e feltaláló nevét, hiszen szabadalma igencsak megkönnyíti a kávéfőzést.

március 19., 06:30

  • Édes otthon
Így nézett ki az 1930-as években egy emeletes parkolóház: döbbentes látvány
Így nézett ki az 1930-as években egy emeletes parkolóház: döbbentes látvány

Ebben a városban már száz éve sem okozott gondot a parkolás. Nézd csak meg ezt az óriási parkolóházat!

március 19., 07:00

  • életem
Ebben a boltban nem dolgozik eladó: kipróbáltuk
Ebben a boltban nem dolgozik eladó: kipróbáltuk

Te kipróbálnál egy ilyen eladó nélküli boltot?

március 19., 08:20

  • Édes otthon
Ingyen pénz az államtól: 65 ezer forintot kaphatsz havonta, ezek a feltételek
Ingyen pénz az államtól: 65 ezer forintot kaphatsz havonta, ezek a feltételek

Akár 50, de egyes feltételek fennállása mellett 65 ezer forintnyi "ingyen pénzhez" juthatnak a következő években a magyarok.

március 19., 10:06

  • életem
Ezeket az éveket nem számolják bele a nők nyugdíjába
Ezeket az éveket nem számolják bele a nők nyugdíjába

A nyugdíjak összegének kiszámításakor egyes évek számítanak, a kedvezményes korhatár során azonban figyelmen kívül kell hagyni őket a nők esetében.

március 19., 08:06

  • Mindennapi
Újra kapható lesz ez a népszerű retro üditőital
Újra kapható lesz ez a népszerű retro üditőital

A név hallatán te is érzed már a szádban az üdítő ízét.

március 19., 07:46

  • Édes otthon
Már látszik a várva várt fordulat az időjárásban: ekkor köszönt be a tavasz
Már látszik a várva várt fordulat az időjárásban: ekkor köszönt be a tavasz

Hamarosan vége a sokéves átlagnál hidegebb napoknak, változik az időjárásunk, és jóval kellemesebb hőmérséklet várható, mutatjuk mikortól.

március 19., 08:36

  • Offline
Újra megnyithat egy legendás kávéház
Újra megnyithat egy legendás kávéház

Ismét benépesülhet Budapest egyik első kávéháza, amely öt éve üresen áll.

március 19., 08:50

  • Offline
Einstein szülinapi bulija után készült a világ legismertebb fényképe
Einstein szülinapi bulija után készült a világ legismertebb fényképe

Ezt az Einsteinről készült fényképet te is biztosan ismered, de lehet, hogy eddig félreértetted.

március 19., 07:26

  • világom
Váratlan fogadtatásban részesültek a visszatérő űrhajósok, ezzel a NASA sem számolt
Váratlan fogadtatásban részesültek a visszatérő űrhajósok, ezzel a NASA sem számolt

Az űrben rekedt asztronauták visszatérése a gondosan megtervezett forgatókönyv szerint zajlott, de történt egy váratlan esemény.

március 19., 09:36

  • életem
Pest vármegyét is elérte a rettegett kór: megkezdődött az állomány felszámolása
Pest vármegyét is elérte a rettegett kór: megkezdődött az állomány felszámolása

Idegrendszeri tünetek nyomán kezdődött a rettegett kór felismerése Pest vármegyében.

március 19., 09:05

Ezt olvastad már?
Érdekességek