Megvan az otthonfelújítási támogatás csapdája: kis pénzből bele se vágj

GettyImages-1300115074
Olvasási idő kb. 3 perc

Az új otthonfelújítási támogatás nem vehető igénybe bármilyen felújításra: számítások szerint legalább 2,9 millió forintos munkálatokat kell elvégeztetni ahhoz, hogy teljesülhessenek a feltételek. Ehhez 414 700 forint önerőre van szükség.

Nyáron indul az új otthonteremtési támogatás, amely vissza nem térítendő segítséget is nyújt energetikai felújításokhoz. Bizonyos feltételek persze vannak: maximum 7 millió forintos költségvetés nyújtható be, és 30 százalékos energetikai megtakarítást kell elérni. Fontos tudni azonban, hogy a támogatásnak van alsó határa is: ez nem lehet kevesebb mint 2,5 millió forint – olvasható a Pénzcentrum cikkében. Mindez azt jelenti, hogy egy ilyen felújítás megvalósításhoz 414 700 forint saját megtakarításra van szükség, egy kicsit nagyobb, 4 millió forintos felújításhoz pedig már 572 ezer forint önerőre.

Ha a minimális támogatási összeghez hozzáadjuk az önerőt, kiderül, hogy a legkisebb költségvetésű felújítás, amelyet meg lehet igényelni, 2,9 millió forint. Ennél kevesebb pénzbe kerülő munkálatokra akkor sem érdemes pályázni, ha a 30 százalékos energetikai megtakarítást teljesülne – nem fogjuk megkapni a támogatást.

Pár évvel ezelőtt, a 2021-2022-es időszakban, amikor az otthonfelújítási támogatásokhoz 50 százalék önerőre volt szükség, a pályázatok átlagos költségvetése 4 millió forint volt.

Harminc százalékos energetikai megtakarítást kell elérni az önerőből és támogatásból finanszírozott felújítással
Harminc százalékos energetikai megtakarítást kell elérni az önerőből és támogatásból finanszírozott felújítássalAndy Sacks / Getty Images Hungary

Hitelből is kipótolható az önerő a felújításhoz

Természetesen az is lehetőség, hogy az önerőt hitelből teremtjük elő. Ha valaki mondjuk 500 ezer forint megtakarítással rendelkezik, ahhoz 3,5 millió forintos költségvetésű felújításra pályázhat. Vagyis ebben az esetben a támogatás összege 3 millió forint lesz, ám – egy átlagos járást és átlagos jövedelmet alapul vége – ennek csak a fele lesz vissza nem térítendő támogatás, a fele pedig kamatmentes kölcsön. Ez azt jelenti, hogy 1,5 millió forintnyi hitelt kell visszafizetni 10 év alatt.

Ha a meglévő önerőhöz még egyszer annyi személyi hitelt felveszünk, hogy növekedjen az önerő (így összesen 1 millió forintból indulhatunk ki), már 6 milliós felújításban gondolkodhatunk. Az 500 ezer forintos kölcsönért – 8 éves futamidővel, 12,29 százalékos kamattal számolva – az évek alatt összesen 788 ezer forintot kell visszafizetnünk. Az előző példával összehasonlítva ezzel az önköltséggel már elérhetővé válik plusz 1,5 millió forint kamatmentes költsön és ugyanennyi vissza nem térítendő támogatás, tehát a 288 ezer forintos pluszköltségért cserébe 3,5 millió forint felhasználása előtt nyílik meg az út.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • Önidő
Drámai adat: az átlagfizetés ekkora részét teszi ki a magyar nyugdíj
Drámai adat: az átlagfizetés ekkora részét teszi ki a magyar nyugdíj

Egyre nyílik az olló a fizetések és a nyugdíjak között.

10 perce

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

Ezt olvastad már?
Érdekességek