Nyáriasan indul a hét, de reggel északon-északkeleten már van esély egy-egy záporra, zivatarra. Az ország déli-délkeleti felén még szinte zavartalan lesz a napsütés, és újra elérhetjük a 30 fokot, így minden bizonnyal újabb melegrekord születik – derül ki az Időkép előrejelzéséből.
Északon, északnyugaton viszont a közeledő hidegfront hatására már több lesz a felhő az égen, és délutántól nyugatról kelet felé mozgó záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyek között hevesebb viharok is előfordulhatnak.
Hajnali fagyokat hozhat a hidegfront
Az előrejelzés szerint a viharokat felhőszakadás, jégeső és viharos erejű, akár 90 km/óránál is erősebb szél kísérheti. Ahogy a szél délnyugatiról északnyugatira fordul, a hőmérséklet is zuhanórepülésbe kezd,
hirtelen akár 8-10 fokkal is lehűlhet a levegő.
Hétfő éjjel északon és nyugaton folytatódik a csapadékos idő, de zivatarokra egyre kisebb lesz az esély, majd kedden elsősorban délen, délkeleten van esély a záporok mellett zivatarokra, heves események ekkor kevésbé valószínűek.

Ami a távolabbi kilátásokat illeti, a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzése alapján a következő napokban borongós, esős, záporokkal tarkított idő várható. A hét közepétől ugyan csökken a csapadékhajlam, ám a hőmérséklet jelentősen visszaesik, a legmelegebb órákban mindössze 10-16 Celsius-fok várható,
a hidegre hajlamos helyeken pedig visszatérhet a gyenge hajnali fagy.
Péntek hajnalra az ilyen hideg helyeken mínusz 1, mínusz 3 fok is lehet.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés