Az amurgéb megjelenését és terjedését igazolták az elmúlt évtizedek halbiológiai vizsgálatai a Balaton nyugati és déli vízgyűjtőjén.
Alig pár centis ez a hal, de nagy kárt okozhat
Az amurgéb életmódjából adódóan a zárt nádasokban, az alig pár centis vízben képes megélni, idővel azonban elterjedhet a tó egész területén is, de ezt egyelőre nem sikerült igazolni – adta közre a hírt a Magyar Haltani Társaság, hozzátéve: a mintavételek során az amurgébet
először 2017. május 17-én sikerült kimutatni a Balatonon a Keszthelyi-öbölben, a Zala folyó torkolatától északra.
A faj következő észlelése tavaly novemberben volt, amikor egy 49 mm és egy 53 mm-es egyedet sikerült megfogni a Zala-torkolattól északra található nádasban.
A szakemberek szerint a hal megjelenése jelentős kockázatot jelent a Balaton parti zónájának élővilágára, valamint a tó egyes északi befolyóiban és a Lesence-nádasmezőn található lápi pócok állományára. A lápi póc, amely a 2023-as év hala volt, fokozottan védett faj.
Veszélyes állatok kerültek horogra
Meglepő fogásokban egyébként nem volt mostanság hiány: mint ahogyan arról a Dívány is írt, az Alcsi Holt-Tiszában nemrégiben egy gyümölcsevő piraját fogtak. Noha attól nem kell tartanunk, hogy a Dél-Amerikában őshonos hal megtelepedik a hazai vizekben,
ismeretlen betegségekkel azonban még veszélyeztetheti a halállományt.
Ezen a nyáron egyébként nem ez volt az első veszélyesállat-fogás: a Balatonban egy 20 centiméteres aligátorteknős akadt egy halászhálóba, amely valószínűleg ugyancsak az Európa-szerte felelőtlenül szabadon engedett terráriumi példányok egyike. A tóban talált, egyébként nagy tűrőképességű állat hatalmas károkat tudna okozni a helyi ökoszisztémákban, többek között azért, mert az akár 70-80 centiméteresre is megnövő, kifejlett hím példány nagyobb állatokat is elejthet.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés