Máig nosztalgikus emlékek ezrei tolulnak fel bennem annak a komódnak láttán, amelyben szüleim a családi fotókat tartják: hétvégi program volt, hogy a fiókokból előkerüljenek az albumok és a tasakok, amelyekben a Sooters vagy más, képkidolgozással foglalkozó cég logójával ellátva átvehettük a képeket.
Kiskoromból fekete-fehérben, később már színesben vártak a fotók, sokszor életlenül, rossz kompozícióval, de mégis értékesen,
hiszen olyan pillanatokat örökítettek meg, amelyek valóban egyszeriek voltak.
A fotó egész mást jelentett régen
Nem volt kép a nyaralás második napjának estéjén evett pizzáról nyolcféle beállításból. Nem szelfizgettünk céltalanul, mert a képkockákkal spórolni kellett. Ha öt napot töltöttél távol, alaposan végig kellett gondolni, melyik nap hány kockát lőhetsz el, vagy mi az a program, amire érdemes lesz tartalékolni némi filmet.
Figyelni kellett, hogy tovább tekerd a filmet, ne exponálj kétszer ugyanarra a kockára, nehogy kinyisd a gépet, mielőtt visszatekerted volna a teleexponált tekercset. A fényképezőgép nem kerülhetett akárki kezébe – fotózni rituálé volt.
Ezen aztán már a digitális fényképezőgépek megjelenése is drasztikusan változtatott: ahogyan egyre nagyobb memóriakártyák kerültek az egyre több megapixelt és egyre jobb fókuszt kínáló készülékekbe, úgy egyre gyakrabban kezdtünk kattintgatni. Jöttek a közösségi oldalak, kezdetben kellett egy profilkép, aztán sok-sok fotó, amely bebizonyítja, milyen izgalmas és vagány is az életünk, melynek eddigre minden egyes pillanatát megörökítettük.
Az emlékek helye digitális
A fényképek albumok helyet vincsesterre, pendrive-ra, majd külső vincsesterre költöztek, egy darabig CD-re írtuk ki őket, a fotóalbumokba rendezés gesztusát azonban kiváltotta az albumokba rakosgatás. Ritkán szelektáltunk, így egy egyhetes nyaralás ezer képből álló mappát eredményezett. Biztosan sokan vannak, akik hozzám hasonlóan egy ideig úgy voltak vele, majd csinálnak egy kis válogatást, kigyűjtik azokat a képeket, amiket azért megéri előhívni, mert nézd, erre de jó lesz emlékezni!
Aztán a legtöbbször ez mégis elmarad.
A CD-ket pedig ritkán vesszük elő, nem lapozgatunk úgy tízéves emlékeink közt, mint ahogy szüleink gyerekkori emlékeink közt szoktak. Annak ellenére sem nagyon hívatunk elő képeket, hogy ez ma már nagyságrendekkel könnyebb, mint régen volt.
Akkoriban a gyors előhívásnak még borsos felára volt, így sokan egy hetet vártunk arra, hogy kézhez vehessük a fotókat, örülhessünk, ha valamelyik jól sikerült, vagy bosszankodhassunk, ha mégsem. Most már a műszaki boltokban, sőt, a drogériákban percek alatt kezünkben tarthatjuk a fotókat, mégis, nagyon ritkán hívatjuk elő azokat.
Nincs megsárgult papírkép többé
Mostanra az emlékeknek nem képkeretben vagy albumban, hanem a felhőben van a helye. A Google és az Apple tárolja a legtöbb nevetést, első lépést, esküvői vacsorát és születésnapi meglepetést, nem pedig a komód, amelynek emlékillata van. A digitális képkeretek egy időben divatosak voltak, ám mára ezek is eltűntek: én még az esküvői képeimet sem hívattam elő, pedig idén a nyolcadik évfordulót ünnepeltük, és csodás fotók készültek.
Egyszerűen kiveszett a fotóelőhívás gesztusa a mindennapokból, az emlékek az interneten élnek, és nagyon ritkán nyúlunk hozzájuk.
Helyette ott a Google Fotók, amely feldobja, mi történt egy, két vagy hét éve, és a Facebook, amely cikis és kevésbé gáz emlékeinkkel bombáz bennünket minden reggel. Papírkép tényleg csak a nagyinak jut: esetleg karácsonyra naptárat készíttetünk a gyerekek fotóival a családnak, névnapra meg fotóbögrét. A gyerekek is okostelefonon lapozgatják a képeket, talán épp annyira nem értik a fényképalbumot, mint egy tárcsázós telefont. Hogy ez jó vagy rossz-e? Az biztos, hogy más, mint az én gyerekkoromban volt. Tény ugyanakkor, hogy ezeket az emlékeket legfeljebb az adatvesztés ragadhatja el tőlünk: a megsárguló képek kora lejárt.
A gyermekről kitett fotó sok lájkot érhet, de veszélyes – ezért ne oszd meg nyilvánosanA gyerekfotók túlzásba vitt megosztása nem a pedofília miatt igazán veszélyes: a sharentingnek rengeteg más negatív hatása van.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
