Két részre szakad az ország az időjárás szempontjából a mai nap során. Északkeleten ugyanis folytatódik a kellemes, napos idő, ám a nyugati országrészben 11 megyére adott ki figyelmeztetést a HungaroMet. Délnyugat felől ugyanis megnövekszik a felhőzet, és záporok, zivatarok, alakulhatnak ki, helyenként akár jégesőre is lehet számítani.
Kellemesen indul a csütörtök, ám okkal adtak ki riasztást
A szeszélyes április után a május is változatos időjárással indul. Az ország keleti, északkeleti részén egész nap kellemes időre lehet számítani, sok helyen kisüthet a nap is, ugyanakkor megindul a felhőképződés is. Ez lesz a jellemző a nap első felében az egész országban. A délután során azonban az ország nyugati felében erőteljesebb felhőtakaró kialakulására és intenzív csapadékra is kell számítani.
A HungaroMet 11 vármegyére adott ki figyelmeztetést, ezek a következők: Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér, Pest és Bács-Kiskun.
Ezeken a területeken villámlás kísérheti a zivatarokat, erős, viharos szél alakulhat ki, és apró szemű jég is hullhat. A Dél-Dunántúlon akár 20-30 milliméter csapadék is hullhat. Az Időkép előrejelzése szerint ez a nagy mennyiségű csapadék nagyon rövid idő hullhat le, így az utakon érdemes vízátfolyásokra, rossz látási viszonyokra készülni.
![Péntekre már 16 megyére adtak ki riasztást eső, zivatar miatt](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5613/56133/561330/56133031_87dcbf0c6958db89c1882b01b04eb6b2_wm.jpg)
Nem várható különösebb lehűlés, de velünk marad az eső
A csapadék ellenére különösebb lehűlésre nem kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet a legtöbb vármegyében 21 és 27 Celsius-fok között alakul, késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökről péntekre virradó éjszaka 7 és 14 fok közötti hőmérséklet várható.
Pénteken kicsit azért hidegebb idő várható. Északkeleten megmarad a 26-27 fok közötti meleg, ám a nyugati, déli területeken inkább 15-20 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet. A hűvösebb tájakon tartós esőre kell számítani. A hétvégén elszórtan, de egyre kevesebb helyen valószínű a zápor, zivatar.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés