Így tudod megállapítani a bolti eperről, hogy tényleg finom-e

Kovács Eszter
GettyImages-186854067
Olvasási idő kb. 3 perc

Bár most nincs túl jó idő, van, ahol havazik is, de az áruházak polcain már sorakozik a szamóca, közismertebb nevén az eper. Így döntheted el, hogy finom is a dobozba zárt gyümölcs, vagy csak piros színével kelleti magát.

A szamócát a mindennapi nyelvhasználatban epernek nevezzük, de azért érdemes megjegyezni, hogy a szamóca, vagyis a földi eper különbözik a fán termő epertől. A szamóca már áprilistól kapható, bár ilyenkor ezek többségét még külföldről hozzák. A hazai gyümölcs korai fajtája május közepére, végére érik be, többnyire fóliasátorban nevelik. A szabadföldi fajtákat legkorábban június elejétől lehet gyűjteni. De az import gyümölcsből is találhatunk finomat, ha tudjuk, hogyan válasszuk ki.

 Ebből tudhatod meg, finom-e az eper

Az áruházakban jelenleg főként műanyag dobozokba zárt szamócával találkozhatunk, így nem tudjuk és persze nem is szabad megkóstolni. Így kizárólag a szemünkre és az orrunkra támaszkodhatunk.

Először figyeljük meg a szárát és a leveleit. Ezek legyenek frissek, száradásnak a nyoma se mutatkozzon rajtuk. Ez jelzi, hogy nem túl régen szedték le.

Illata és a szemek nagysága is mutatja, melyik a finom szamóca
Illata és a szemek nagysága is mutatja, melyik a finom szamócavili45 / Getty Images Hungary

Ezután fordítsuk meg a dobozt és nézzük meg az alját. Ha szerencsénk van, akkor nem átláthatatlan papírt rakta alá, és láthatjuk, hogy az alján lévő darabok milyen állapotban vannak. Csak akkor vegyük meg, ha azok is egyben vannak, a rothadásnak, összenyomódásnak a nyomát sem látjuk rajtuk, és nincs kifolyva a gyümölcs alá a leve.

Ha ez rendben van, akkor nézzük meg, mekkorák a szamócák. Azt talán már tapasztalatból is tudhatjuk, hogy a kisebbek a legfinomabbak, a túlságosan nagy szemek belseje gyakran világos, akár fehér is lehet, így várhatóan nem sok íze lesz. Válasszunk olyan csomagot, amiben leginkább kisebb szemű gyümölcsök vannak.

Ezután szagoljuk is meg a dobozt, mivel a kis lélegző lyukakon jó esetben érezzük is az illatát. A friss és érett szamócának mindig kellemesen édes illata van. Ha semmit nem érzünk, akkor számíthatunk rá, hogy az íze is hasonlóan semleges lesz.

Figyelj a szamóca tárolására is

Amennyiben szerencsénk volt és az import szamócák közt is találtunk finomat, és azt nem esszük meg azonnal, akkor figyeljünk a tárolására. Ennek a gyümölcsnek nincs utóérése, így hiába marad meg még néhány napig, csak romlani kezd, édesebb biztosan nem lesz. Helyezzük zárt dobozba, és tegyük a hűtőszekrény alsó részére vagy a gyümölcstároló rekeszbe, ha van ilyen a hűtőnkben. Lehetőleg 1-2 napon belül együk meg.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek