A francia filozófus amellett lobbizik, hogy a családok helyett a barátok köré épüljön a társadalom

GettyImages-1347455229

Geoffroy de Lagasnerie filozófus két barátjával könyvet írt arról, miért jobb ötlet baráti kapcsolatokra építeni az életet a család helyett.

A család a társadalmi együttélés legkisebb egysége, amely generációkról generációkra örökíti szokásait, értékeit – igaz, ezek nem mindig jelentenek pozitív értékeket és szokásokat, mégis nehéz elképzelni a társadalmat e nélkül. Az emberek nagy többsége a mai napig igényli a tartós, kötődésen alapuló intim kapcsolatot. Egyszerűen azért, mert szükségünk van a biztonságérzetre, egy ilyen kapcsolat pedig épp ezt képes nyújtani a számunkra. Ezzel megy szembe egy francia filozófus, aki annyira kiábrándult korunk társadalmi berendezkedéséből, hogy még egy könyvet is írt róla. 

Családpolitika helyett barátságpolitika?

Geoffroy de Lagasnerie szerint a barátságokra való összpontosítás a kapcsolatok vagy a család helyett radikális cselekedetnek számít a mai társadalomban. Ő ennek ellenére mégis a család vagy a romantika helyett a szoros barátságok köré építené a társadalmat. A kormányoknak pedig „barátságügyi minisztériumokat” kellene létrehozniuk, hogy radikálisan újragondolják a társadalom szerveződését. 

A filozófus szerint fontosabb a barátság a családnál és a romantikus kapcsolatoknál
A filozófus szerint fontosabb a barátság a családnál és a romantikus kapcsolatoknálUwe Krejci / Getty Images Hungary

Első helyen a barátok, mindenki más várhat

Geoffroy de Lagasnerie nemrég közzétette 3 Une Aspiration au Dehors című barátságkiáltványát, amelyben két másik íróval, Didier Eribonnal és Édouard Louis-val ápolt szoros barátságát részletezi. A három barát mindig együtt vacsorázik, naponta többször beszélnek, mindennap jó éjszakát és jó reggelt kívánnak egymásnak. Összehangolják az időbeosztásukat, hogy minél több időt tölthessenek egymással, hosszú és tartalmas beszélgetéseket folytatva. 

A barátságot életük középpontjaként írja le, ami olyan, mint „egy hosszú vita, amely soha nem ér véget”. 

De Lagasnerie megkérdőjelezi a társadalom „tekintélyelvű” ragaszkodását a családi struktúrákhoz és a romantikus kapcsolatokhoz. A könyvben leírja, hogy a három férfi együtt tölti az ünnepeket is, így a karácsonyt is. „Amikor elküldjük másoknak a karácsonyi fotóinkat, vagy közzétesszük a közösségi médiában, rengeteg üzenetet kapunk, amelyek mind arról szólnak, bárcsak ők is a barátaikkal tölthetnék az ünnepi időszakot. Ez felveti a kérdést: miért ne élhetne így bárki, aki erre vágyik?”

Tényleg jobb lehet a barátokkal karácsonyozni, mint a családdal? Bizonyos esetekben valóban
Tényleg jobb lehet a barátokkal karácsonyozni, mint a családdal? Bizonyos esetekben valóbanJanice Lin / Getty Images Hungary

A barátság egyenlő szabadság?

Szerinte a tiszta barátságot – nem csak a szomszédokkal vagy a munkatársakkal való interakciót – folyamatosan táplálni kell, időt és energiát kell fektetni ebbe a kapcsolatba is. Ráadásul mindezt társadalmi nyomás nélkül, szabad akaratunkból tehetjük: hányan maradnak benne egy már nem működő rossz kapcsolatban vagy házasságban csak azért, mert ezt várják tőlük? Ő épp ezért inkább a barátait helyezi élete középpontjába, mintsem a mindenkori párkapcsolatát.

A könyv ötletét egyfajta szomorúság és melankólia adta, ami az élet társadalmi berendezkedéséből fakad.

„Életünk egyfajta kijelölt irányban, meghatározott lépésekben zajlik: fiatalság, tanulás, kapcsolat kialakítása, összeköltözés, gyermekvállalás” – mondja a filozófus. „Mégis, sokakat nem elégít ki az ilyen típusú élet, egyszerűen másra vágynak. Ezért írtam egy könyvet a barátság köré szerveződő életről: hogy a barátságot a társadalmunkban uralkodó intézményi normákkal szembeni ellenkultúra terévé tegyük.” 

A kora reggeli zsarnokság kultúrája

De Lagasnerie azt mondja, ha a barátságot jobban előtérbe helyezné a társadalom és a mindenkori kormányok, az véget vetne annak, amit a „kora reggeli kultúra zsarnokságának” nevezett. Például, amikor valaki azért nem tud hajnali 3-ig a barátaival mulatni, mert másnap óvodába kell vinni a gyerekeket. 

Ez a gondolatmenet számos kérdést vet fel; például, miért elképzelhetetlen, hogy valaki elmehessen a barátaival szórakozni, és utána reggel még a gyerekeket is eljuttassa a suliba/oviba? Ez inkább habitus kérdése, valamint azon múlik, mekkora a szabadság, a tisztelet és a bizalom egy párkapcsolatban. Aztán felmerül a kérdés, mi történik, ha párkapcsolatmentes életre rendezkedünk be, de a legjobb barát mégis szerelembe esik, mégis gyereket szeretne. Lehet-e ugyanolyan szoros egy barátság, mint egy intim kapcsolat – amiben jól tudjuk, mekkora szerepet játszanak a hormonok, majd az ezek lecsengése után kialakuló intimitás?

Nem lehet, hogy épp az intimitáskerülés miatt volt fontos a filozófusnak előtérbe helyezni a barátságot?

A barátság vitathatatlanul fontos, ugyanakkor pontosan attól szép, hogy ez egy szereteten, bizalmon alapuló kapcsolat, ami – ha igazi és mély – nem szűnik meg akkor sem, ha az egyik fél családot alapított. Mindenesetre a Les Inrocks művészeti magazin szerint a könyv minden magányos olvasót arra késztetett, hogy felvegye a kapcsolatot régi barátaival. Ezért már megérte megírni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra