Bár a vakcinák előnyei még mindig jóval meghaladják a kockázatokat, eddig több szövődményt is igazoltak a Covid-oltásokkal kapcsolatban. Most két újabb, kivételesen ritka, de fájdalmas mellékhatást sikerült igazolni a 99 millió megvizsgált eset során.
A Global Vaccine Data Network kutatói ausztrál, dán, kanadai, francia, új-zélandi és skót betegeket vizsgáltak, mintegy 99 millió tanulmányt összegezve. Összehasonlították a Moderna, a Pfizer, illetve az Astra Zeneca vakcina után fellépő tüneteket, azt kutatva, mekkora a lehetősége egy agy-, vér- vagy szívbetegségnek.
![Több mellékhatásra is fény derült már a Covid-oltásokkal kapcsolatban, de a szakemberek szerint még mindig megéri oltatni](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5499/54993/549936/54993693_ae3a049ea82a1a61d0a606b856d6a0b7_wm.jpg)
Két új mellékhatást igazoltak a Covid-oltásoknál
A tanulmány megerősítette a már ismert kapcsolatokat az mRNS-vakcinák, valamint a ritka szívizomgyulladás és a szívburokgyulladás között. Az Astra Zeneca mellékhatásaként igazolták a Guilomme–Barré-szindrómát, az agyi vénás sinus trombózist, illetve egy új betegséget, a disszeminált encephalomyelitist, illetve a transzverzális myelitist is igazolták mellékhatásként. Ezek a nagy fájdalommal járó agy- és gerincvelő-gyulladással járó betegségek eddig ismeretlenek volt az oltások mellékhatásaival kapcsolatban.
A kutatás eredményeit a Vaccine nemzetközi folyóiratban is közzétették a múlt hét végén.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés