Figyelmeztet a BKK: sokakat érintő dátum közeleg

bkk-datum (2)
Olvasási idő kb. 3 perc

Szeptember 1-től már csak a drágábban vett BKK-jegyek elérhetőek, de ezután a dátum után sem kell kukába dobni a régi jegyeket, mutatjuk, mit tehetsz.

A vonal- és gyűjtőjegyek 2024. augusztus 31-ig felhasználhatóak lesznek, tehát senkinek nem érdemes aggódni amiatt, hogy esetleg ne tudná használni a mostanában megvásárolt jegyeit a következő év folyamán

– emlékezik vissza az Economx Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ szakszóvivőjének szavaira, amelyek nagyjából egy évvel ezelőtt hangzottak el az InfoRádióban. Az említett határidő hamarosan lejár.

Közeleg a BKK-jegyek lejárati dátuma

A BKK tavaly jelentette be, hogy több jegy árát is megemelik. 2023 szeptemberétől egy vonaljegy 450 forintba, a buszon megvásárolva pedig 600 forintba kerül. A 10-es gyűjtőjegy ára pedig 4000 forint lett. A korábbi 350 forintos vonaljegyek és 3000 forintos gyűjtőjegy felhasználhatóságát pedig egy évben határozták meg. Ez a határidő lejár, vagyis szeptember 1-től már kizárólag csak az új jegyekkel lehet használni a BKK járatait.

Fontos dátum közeleg a BKK-nál
Fontos dátum közeleg a BKK-nálNurPhoto / Getty Images Hungary

Azoknak, akiknek maradtak még ilyen jegyeik, nem kell, hogy azonnal a kukába hajítsák azokat, ugyanis Kovács Bendegúz elmondta, hogy valamilyen formában visszaválthatók lesznek majd a régi jegyek. A BKK weboldala szerint az átmeneti időszak során még 3 hónapig lehet becserélni a fel nem használt jegyeket.

A következőkre kell figyelned a cserénél:

  • Csere esetén a visszahozott jegyek összértéke nem haladhatja meg az új jegyek összértékét. 
  • Gyűjtőjegy csak a borítóval együtt cserélhető, a beszámításra kerülő érték a borítón feltüntetett ár tizedének és a még fel nem használt szelvények számának szorzata. 
  • A jegyek cseréjére csak a csereidőszakban van lehetőség, az átmeneti időszakot követően utazásra nem használhatók.

A szóvivő bérletek vásárlását javasolja, mert a bérletárak nem nőttek, sőt még csökkentek is. Valamint megjegyezte, hogy az elmúlt években egyre többen vásárolnak bankkártyával, és sokan használják már az automatákat is, ugyanis itt történik a vásárlások fele.

Kovács Bendegúz arról számolt be, hogy „a bankkártyás vásárlások abba az irányba terelik az embereket, hogy nagyobb értékű termékeket vásároljanak: az automatákon keresztül lebonyolított bankkártyás vásárlások értéke 80 százalékot tesz ki.”

Az automatáknál a készpénzes fizetés is lehetséges, de a gyakori csalások következtében előfordulhatnak olyan időszakok is, amikor csak a kártyás fizetési lehetőség elérhető.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek