Sokat vitatott funkció tér vissza ősztől a Windows-ba

GettyImages-1269232851
Olvasási idő kb. 2 perc

Ismét elérhetővé teszi azt a frissítését a Windows, amely funkcióval kapcsolatban a szakértők korábban adatvédelmi szempontból kifogásokat fogalmaztak meg.

Átdolgozott formában ugyan, de októbertől ismét elérhetővé teszik az adatvédelmi okokból korábban kifogásolt Windows 11 Recall funkciót a szoftver fejlesztői. Az újonnan elérhető verzió képernyőképeket is tárol majd az adatok mellett. 

Adatvédelmi szakemberek figyelmeztettek a képernyőképeket készítő és azokat eltároló első változat problémáira – összegezte a Windows legújabb verziójával kapcsolatos problémákat az Infostart.

Korábban már vitatták ezt a Windows-funkciót, októbertől azonban visszatér
Korábban már vitatták ezt a Windows-funkciót, októbertől azonban visszatérReza Estakhrian / Getty Images Hungary

Adatvédelmileg aggályos az új Windows?

Mint a összefoglalta, a Windows 11 Recall program öt másodpercenként készít automatikusan képernyőmentést a felhasználók kijelzőjéről azért, hogy később lekérdezéseket futtathasson a korábbi aktivitásával kapcsolatban. A cég szerint így a felhasználók könnyebben visszakereshetik a különféle tartalmakat, képeket, szövegeket a keresés leírásával.

Ez egyúttal azonban azt is jelenti, hogy a funkció is kereshet a felhasználók múltbeli tevékenységei között. Hozzáférhet a fájljaikhoz, fényképeikhez, az e-mailjeikhez és a böngészési előzményekhez is. 

A Windows szerint nem lesz gond az adatokkal

A szaklap szerint a fentiek elméletben lehetőséget adnak arra is, hogy az eszköz többi felhasználója, vagy egy hozzáférést szerző kiberbűnöző megtekintse és exportálja a rögzített képernyőképeket. Arra is emlékeztetnek, hogy egyszer már visszavonta a cég a Recallt, miután adatvédelmi szakértők körében negatív visszhangot kapott.

Az októbertől ismét elérhetővé váló funkció a korábbi egy átdolgozott változata. Bár a konkrét változtatásokról egyelőre nem számoltak be, a korábbi ígéretek szerint

  • a képernyőmentéseket tartalmazó adatbázis titkosítást kap, és Windows Hellón keresztüli hitelesítés után lesz csak hozzáférhető,
  • a funkció alapértelmezetten ki lesz kapcsolva, ellentétben az eredeti elképzeléssel.

Azt az első verzióban is beállíthatták a felhasználók, hogy a Recallnak milyen jellegű pillanatfelvételek készítésére adnak engedélyt, így az ősztől elérhető verziónál is ezt feltételezik. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek