Ezek a háziasszonyok trükkjei a foltok ellen: így tanulhattuk édesanyánktól

trukk-folt-csalad
Olvasási idő kb. 6 perc

Elég ijesztő borfolttal, kávéfolttal, sárral, gyertyaviasszal vagy állatszőrrel szembesülni a kedvenc szőnyegünkön, de szerencsére van néhány bevált, tuti biztos trükk, amivel hatékonyan eltávolíthatjuk a koszt.

Lássuk be, a folttisztítás egy nőnek sem a kedvenc időtöltése, de a ruhákból viszonylag könnyen el lehet távolítani a szennyeződéseket (ha másként nem, ecetes ollóval). Ám kevés bosszantóbb dolog van annál, amikor a kedvenc szőnyegünkön éktelenkedik egy hatalmas folt. Mert egy „kedves vendég” sáros cipővel sétált rajta, vagy valaki véletlenül ráborított egy pohár vörösbort, esetleg a gyerekek ejtettek rá csokit, amit megpróbáltak kiszedni, és így jól elkenték benne. Ráadásul van egy nagyon érdekes törvényszerűség, amiről az állattartók rendre megbizonyosodhatnak otthonukban: minél világosabb egy szőnyeg, annál jobban vonzza a kutyát, macskát, nyulat, hogy hemperegjen rajta.

Ezeket a trükköket bátran bevethetjük a foltok ellen

Bár a különféle foltok eltávolítása a szőnyegből nagyjából hasonló módon történik – itassuk fel a kiömlött folyadékot, fújjunk rá szőnyegtisztító szert, öblítsük le, szárítsuk meg, majd porszívózzuk át a szőnyeget –, de egyrészt ez időigényes folyamat, másrészt nem mindig sikerül a makacsabb szennyeződéseket eltávolítani. Ilyenkor jön a lakásátrendezéses technika (ami mindig beválik): helyezzünk a foltra egy odaillő, nem túl hangsúlyos, de megfelelő fedést biztosító bútordarabot.

A makacs foltok eltávolítása a szőnyegből nem túl hálás feladat, van azonban pár bevált trükk, amivel biztosra lehet menni
A makacs foltok eltávolítása a szőnyegből nem túl hálás feladat, van azonban pár bevált trükk, amivel biztosra lehet menniCentralITAlliance / Getty Images Hungary

Azonban mielőtt bevetjük a bútoros megoldást, érdemes próbálkozni más trükkökkel is. Vannak olyan hatékony módszerek, amelyeket már szüleink és nagyszüleink is sikerrel alkalmaztak, így szinte biztosra mehetünk.

Íme, 4 valóban hatásos szőnyegfolttisztítási trükk:

1. Borfoltok kezelése

Fontos, hogy gyorsan intézkedjünk, és rögtön kezdjük el a borfoltot kiszedni, mielőtt beissza magát a szőnyegbe. Friss borfoltok esetén a szódabikarbóna segíthet, erős, beivódott foltok esetén mosogatószer és fehér ecet keverékével próbálkozhatunk.

Friss borfolt kezelése: A kiömlött italt azonnal töröljük fel egy mikroszálas kendővel, hogy felszívjuk a nedvességet, mielőtt megköt. Majd öntsünk szódabikarbónát a foltra, kicsit hagyjuk rajta, majd ismét itassuk fel. Szükség szerint ismételjük meg ezt a folyamatot, majd töröljük szárazra a szőnyeget. Szódabikarbóna segítségével a zsírfoltokat is kiszedhetjük a szőnyegből.

Régebbi, beszáradt borfolt kezelése: Keverjünk el 2 pohár vízben 1 evőkanál mosogatószert és 1 evőkanál fehér ecetet. Mártsunk egy mikroszálas kendőt az oldatba, és töröljük át vele a foltot jó alaposan. Majd tiszta vízzel töröljük le a keveréket a szőnyegről, és hagyjuk megszáradni.

Borfolttal szinte mindenki találkozott már a kedvenc szőnyegén, azonban erre is van bevált trükk, nem kell kétségbeesni
Borfolttal szinte mindenki találkozott már a kedvenc szőnyegén, azonban erre is van bevált trükk, nem kell kétségbeesniLiudmila Chernetska / Getty Images Hungary

2. Csokifoltok kiszedése

Az eljárás módja ez esetben is attól függ, hogy friss vagy beszáradt foltról van szó. Friss csokoládéfoltok esetén először mikroszálas kendővel töröljük le az édességet a szőnyegről, majd oldjunk fel 1 evőkanál mosogatószert 2 csésze vízben. Mártsuk a mikroszálas kendőt az oldatba, és mossuk ki vele a foltot. Végül vízzel öblítsük le a keveréket a szőnyegről. Ugyanez az eljárás a sárfoltokra is hatékony lehet.

Beszáradt csokifoltok esetén először egy kanállal vagy kenőkéssel próbáljuk meg a szőnyeg szálaiból kiszedni a beragadt csokit. Majd keverjünk össze vizet fehér ecettel, és az előbbiekhez hasonlóan mártsunk egy törlőkendőt az oldatba, majd próbáljuk meg kiszedni vele a foltot a szőnyegből.

3. Kávéfoltok eltávolítása

Kivel ne fordult volna elő legalább egyszer életében, hogy a reggeli kávéját véletlenül a szőnyegre öntötte? A frissítő italért és a szőnyegért egyaránt kár, ráadásul a dolog hátulütője, hogy kávé hiányában gyakorlatilag félálomban kell nekiállnunk a szőnyegtisztításnak. De nem kell aggódni, 1 evőkanál mosogatószer, 1 evőkanál fehér ecet és 2 csésze víz összekeverésével szuperhatékony folttisztítót készíthetünk. Mosogatószer helyett enzimes mosószert is használhatunk, ami kiválóan eltávolítja a mélyebbre jutó szennyeződéseket is. A tisztítási folyamat ugyanaz, mint a fentiekben.

4. Gyertyaviasz felszedése

Egy gyertyafényes vacsora vagy beszélgetés otthon igen romantikus program lehet, de tuti biztos, hogy másnap az étkezőasztalról és rosszabb esetben a szőnyegből is kapargathatjuk ki a viaszfoltokat. A következő módszerrel próbáljuk meg eltávolítani.

Először kaparjunk fel amennyit csak tudunk a kicsöpögött viaszból egy kanállal vagy kenőkéssel. Majd tegyünk egy vékony törlőkendőt a viaszfoltra. Ezután alacsony hőfokra állítva melegítsünk fel egy vasalót és helyezzük a kendő tetejére, majd pár másodpercig tartsuk rajta. A viasz hozzá fog ragadni a ruhához, ami segíthet az eltávolításában.

A másik módszer, hogy egy zacskó jégkockát teszünk a kicsöpögött viaszra, majd amikor megszilárdul és fagyos lesz, könnyebben fel tudjuk szedni. A maradék foltot alkoholba mártott puha törlőruhával távolíthatjuk el.

Ez a tárgy gombás és bakteriális fertőzések melegágya lehet, mégsem tisztítod rendszeresen. Cikkünkre kattintva megtudhatod, melyik ez a tárgy és hogyan tarthatod tisztán.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek