Mennyire para, ha valaki a medencébe pisil?

A nyári szezonban újra és újra felmerül a kérdés: lehet tőle bajom, ha olyan medencében fürdök, amibe valaki belepisilt?

A kánikula idején egy medencében csobbanni igazán frissítő élmény tud lenni – egészen addig, amíg nem jut eszedbe, hogy előtte vajon hányan pisiltek bele. Ez sajnos gyakrabban megtörténik, mint ahogy gondolnád. Legalábbis a Water Quality and Health Council felmérése alapján, mely szerint a megkérdezettek (bár ebben amerikai állampolgárok szerepeltek) 40 százalékával már előfordult, hogy felnőttként a medencébe pisiltek, számolt be a Healthy. Ugyanez a felmérés ráadásul megállapította, hogy 51 százalékuk az otthoni tisztálkodást váltja ki a fürdőzéssel, vagy egyszerűen azért mártózik meg a vízben, hogy leöblítse magát egy izzasztó edzés vagy a kerti munka után.

Mi van a vizeletben?

A vizelet a szervezetből kiválasztott felesleges elektrolitok és anyagcseretermékek folyékony elegye. Ennek megfelelően nagyrészt vizet, sót, elektrolitokat, illetve húgysavat és karbamidot (urea) tartalmaz. „Ezeket az anyagokat a vesék választják ki, majd a keletkező vizelet a húgycsövön keresztül ürül ki a szervezetből” – magyarázta dr. Niket Sonpal belgyógyász és gasztroenterológus. Bár a vese megszűri a vizeletet, az nem mondható tökéletesen sterilnek, még akkor sem, ha a húgyhólyagba sterilen kerül. Mire ugyanis távozik a szervezetből, baktériumok telepedhetnek meg benne.

Hogy hat a medence vizére a pisi?

Amikor a vizelet a medencébe kerül, a klór fertőtlenítőszerként működve semlegesíti. A bökkenő csak az, hogy így kevesebb klór marad hátra a vízben, ami elbánhatna a többi baktériummal és kórozókkal”, jegyezte meg dr. Sonpal. Mivel a vizelet a szervezetből kiválasztott anyagcsereterméket tartalmaz, szerinte egyébként sem jó ötlet úszkálni benne. „A medence vize könnyen bejuthat az emberek, különösen a kisgyerekek orrába és szájába, ezért amennyire csak lehetséges, tisztának és baktériummentesnek kell lennie.”

Több szempontól is problémás, ha pisi kerül a vízbe
Több szempontól is problémás, ha pisi kerül a vízbeeldinhoid / Getty Images Hungary

Milyen panaszokat okozhat?

A medencébe jutó pisi nem csak higiéniai szempontból problémás, egyeseknél komoly mellékhatásokat, így akár asztmás rohamot is okozhat, emelte ki az orvos. Ez annak köszönhető, hogy a vizelet egyes komponensei reakcióba léphetnek a klórral, amiből klóraminok és más, az emberre mérgező anyagokat képződhetnek, melyek irritálhatják a szemet, a légutakat és a bőrt. Egy, a Environmental Science and Technology című tudományos folyóiratban publikált tanulmány rámutatott, hogy a vizeletben lévő nitrogén a klórral érintkezve cianogén-kloridot hozhat létre, aminek olyan hatása lehet, mint a könnygáznak.

Egy másik kutatás, amely a Journal of Pediatrics című folyóiratban jelent meg, a klóros víznek való kitettség következményeit vizsgálta a 13 és 18 év közötti korosztályban. Az eredmény azt mutatta, hogy az expozíció hozzájárulhat az asztma, a szénanátha és az allergiás rhinitis kialakulásához. A versenyúszókat vizsgáló kutatások pedig megerősítették, hogy a sima vízhez képest nagyobb arányban válthat ki légúti panaszokat is, írta a Current Medicinal Chemistry.

Nem csak a vizelettel van a baj

Az emberi széklet, az izzadság, az elhalt bőrsejtek, illetve bizonyos kozmetikai szerek, mint a dezodorok és sminkek összetevői a klórral reakcióba lépve szintén klóraminokat képezhetnek, figyelmeztet az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC). Ha az úszok belélegzik, vagy érintkeznek vele, szemviszketést, bőrkiütést vagy irritációt tapasztalhatnak.

Még ha nem is merülsz alá a medence vizében, csak kiülsz a partjára, bizonyos kellemetlen hatások – köztük az orrirritáció, a köhögés és zihálás – így is érinthetnek, mivel a vízben található klóraminok gázzá alakulhatnak. Valójában ez csaphatja meg az orrod, amikor a medence közelében klórszagot érzel.

Az egészséges összetételű, klóros vizű medencéknek nincs vegyszerszaguk.

A tanulság: ne pisilj a vízbe

„Nem tart sokból kijönni a vízből, és elmenni a mosdóba, hogy megkíméld magad és másokat a kellemetlenségektől”, vonta le a tanulságot dr. Sonpal. Ha a fentiek még mindig nem győznek meg róla, hogy ne pisilj a medencébe, akkor gondolj arra, hogy egy átlagos felnőtt legalább egy evőkanálnyi vizet nyel le 45 percnyi úszás során. A képlet tehát egyszerű, ha nem pisilsz a vízbe, nem is kerülhet a szádba.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra