Örök dilemma a plasztik műfenyő vagy az illatos kivágott fenyőfácska

GettyImages-958915714

Csak én vagyok úgy vele, hogy nem tudom, melyik ujjamat harapjam? Vérzik a szívem az egészségtől kicsattanó bébi- vagy a tekintélyt parancsoló óriási, kivágott fenyők láttán az árusoknál, de valahogy azt sem érzem az igazinak, hogy a leporolt dobozból elővéve minden évben összecsavarozzuk a plázák mozgólépcsőinél is megtalálható instant plasztik karácsonyfát a Jézuska nevében a gyerekeknek, aminek se illata, se varázsa, se húsvétig a lakásban kallódó, lehullott apró, sunyi tűlevele nincs.

Az örök dilemma valahogy a jó és a rossz harca, csak még azt nem tudom teljesen biztosan eldönteni, melyik a rossz, és melyik a még rosszabb megoldás.

Ökolábnyom

  • Műfenyő

Mert nem jó még több műanyagot termelni, amit simán lehet, hogy pár év múlva ugyanúgy megununk, és a kukában landol. Márpedig az lenne a plasztikfenyő egyetlen igazi értelme, ha legalább sok évre megoldást jelentene. Egyes becslések szerint környezeti szempontból akkor tekinthetnénk rájuk kímélő alternatívaként, ha mondjuk 20 éven át énekelgetnénk alatta a Kiskarácsony-nagykarácsonyt. Vagyis, egy most születendő csecsemő érettségije után 1-2 évvel már le is cserélhetjük. Kezeket a szívre! Ennek mi a realitása? Tekintve, hogy már most sokkal élethűbbek és szebbek vannak a piacon, mint akár pár éve, a mára elavult gagyi pár szezon után mehet a levesbe, és veszünk egy újat…? Így nem nyerünk vele időt a bolygónak.

Mondjuk Los Angelesben van mentség a műfenyőre… Getty Images Hungary
Mondjuk Los Angelesben van mentség a műfenyőre… Getty Images HungaryMario Tama
  • Fenyőfa

Viszont, ugyan tisztában van vele az ember, hogy évről évre tömegével termesztenek és nevelgetnek karácsonyfának facsemeteezreket, mégis ha a kivágott fácskákra gondolok, akkor sajnálom magát az ártatlan tűlevelűt, a toboz nélkül maradó mókust, az otthontalanná váló madarakat. Az jut eszembe, ha ezt a sok zöldet csak úgy regenerálásból ültetnénk, mennyivel jobban járnának hosszabb távon az unokáim, és leginkább a Föld

Gondolnánk, hogy nem elég nekünk, magyaroknak a hazánkban mintegy 3000 hektáron termesztett, nagyjából 2 millió fenyőfa, ezen felül behozatalra is „szorulunk”, mégpedig szép számmal? Egyébként, az évente mintegy húsztonnányi kidobott fenyőből elvileg legalább ipari komposzt készül. Már ha a t. lakosság együttműködik abban, hogy az elszállítás sikeresen mehessen végbe. Ehhez vagy a kukák mellé kell helyezni levetett gyöngyszemeinket, vagy a mintegy 250 gyűjtőhely valamelyikére lenne szuper eljuttatni.

Műfenyő vagy élő, választék van bőven
Műfenyő vagy élő, választék van bővenClarkandCompany / Getty Images Hungary

Mit honnan?

Amit nem Kínában gyártanak, az feltehetően hamisítvány – tartja a mondás pestiesen. A gigaország ipara pedig, köszönhetően a ma ismert világ összes országának minden turisztikai látványosságáról náluk gyártott hűtőmágneseitől kezdve a nagyjából mindenig, oly mértékben dübörög, hogy fénysebességgel fejlesztik az egyre gusztusosabbá váló műfenyőket a szivárvány minden színében, lapra szerelve.

Szép, szabályos formájúak, nem hullik, nem szúr… Getty Images Hungary
Szép, szabályos formájúak, nem hullik, nem szúr… Getty Images Hungarypicture alliance

A kínai műfenyőkön és a hazai földben termesztett fenyőfákon kívül külföldről leginkább még Dániából érkeznek hozzánk karácsonyfa-alapanyagok. Az itthon népszerű nordmann típusból félmilliónál is többet hoznak be a magyar családoknak évente.

Ha máshogy nem megy a döntés, haladjunk észérvek mentén:

A piszkos anyagiak

Miért pont a fenyőfaárak ne változnának? Nyugodtan nyugodjunk meg, változnak! Vegyünk egy viszonylag átlagosnak tekinthető példát. Mondjuk, hogy egy 160 cm körüli fácskában gondolkodunk, milyen árakat találunk az idén? Szögezzük persze rögtön le, hogy a beszerzés helyétől nagyban függhetnek a számok, és mint minden termék esetében, itt is nagy szórással találkozhatunk árak tekintetében, a jelentős piaci verseny ellenére is. Na, de mégis:

Fenyőárak

  • Ha már említettük a szívünknek oly kedves nordmann fenyőt, amely kétségtelenül mindig dús, formás és eléggé tartós is, az általunk megálmodott 160 cm-es méret ára idén hozzávetőlegesen 14–16 000 forint.
  • Kicsit lehet kevésbé prémium és kevésbé dán, viszont a miénk: ezüstfenyőből ugyanez a 160 cm-es méret 2022 karácsonyára, úgy tűnik, 10–15 000 forint között mozog.
  • Ha tartós emlékre vágyunk, mert nem zavar, hogy még a húsvéti nyuszi is tűlevélmaradványokat talál a parketta rései közé ékelődve, és igazi nosztalgikus karácsonyfára vágyunk, akkor 7500-8000-ért megkaphatjuk lucfenyőből a 160 cm-es fácskánkat.
Válogathatunk élőben, és rendelhetünk online is
Válogathatunk élőben, és rendelhetünk online isSpencer Platt / Getty Images Hungary

Műfenyő

Ha továbbra is ugyanabban a méretben gondolkodunk, a számtalan hipermarket, lakberendezési áruház, online platform és egyéb árusítóhelyek kínálatában gyakorlatilag a valódi fenyőfák tarifájától, a nagyjából 15 000 forintos ártól felfelé 30–40 000-ig a legkülönbözőbb ágszámmal rendelkező zöld műfenyők közül válogathatnak a díszíteni vágyók. Kevésbé konvencionális színekhez még kisebb összegért is hozzá lehet jutni.

Én döntöttem

Mindent összevetve, idén is, ahogy eddig, azt hiszem, mi maradunk a nem túl nagy, de szép és dús, igazi fenyőnél, aminek illata van, és hangulata. A karácsonyhoz nekem ez jobban illik, és talán ezzel a választással egyben jó példát is mutatunk szülőként. Bár persze a gyerekek a minél nagyobbnak örülnének, a közepessel is beérjük, s közben próbáljuk most is, az utolsó pillanatok egyik jól kiválasztottjában beszerezni, hogy esetleg addigra az ára is kicsit mérséklődjön. Cserébe megtartjuk legalább februárig: ha már egy erdőben nem gyönyörködhetünk benne, legalább otthon árassza a karácsonyi hangulatot, amíg csak lehet. Ha pedig már végképp megérett a kidobásra, nem az ablakon keresztül hajítom ki, és nemcsak úgy „kedvem szottyan” alapon hagyom valahol valamikor, hanem kukaürítéses napra próbálom időzíteni a fájdalmas megválást.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek