A kis termetű ölebek gyakran olyan harciasan lépnek fel a náluk sokszor nagyobb kutyákkal és emberekkel szemben, mintha az életük múlna rajta. Hogy miért, arra többféle magyarázat létezik.
Bár jellemzően az őrző-védő feladatokra kiképzett, nagyobb, izmosabb felépítésű kutyafajták azok, amelyek félelmet szoktak kelteni, a tapasztalatok azt mutatják, hogy kisebb méretű, 9 kiló alatti társaik agresszívebbek náluk. Ez különösen igaz a tacskókra, csivavákra és jack russel terrierekre. Az Applied Animal Behavior Science című tudományos folyóiratban megjelent 2008-as tanulmány szerint több mint 30 fajta közül náluk a legmagasabb a harapás esélye.
Ezért harciasak a kisebb kutyák
Dr. Bodó Andrea állatorvos a Dívány kérdésére elmondta: elterjedt nézet, hogy az ölebek apróbb termetüket hevesebb természetükkel kompenzálják, és a nagyobb kutyáktól való félelmükben mutatnak agressziót, ám valójában nincsenek tisztában tényleges méretükkel, így a köztük lévő különbségekkel sem.
„Az agresszió hátterében sokkal inkább a genetika és a nevelés áll. Egyrészt a kis méretű kutyáknál a vérmérséklet nem olyan lényeges tulajdonság, hogy tenyésztésüknél erre szelektálják őket, szemben nagy méretű társaikkal, melyeknél ezt komoly veszélyforrásként kezelik és igyekeznek kiszűrni. Másrészt a nevelés során a gazdik is másképp viszonyulnak kedvenceikhez méretük szerint. A nagy kutyáknál komolyabb problémának érzik az agressziót, ezért jobban fellépnek ellene, míg a kisebbeknél nem tartják olyan fontosnak, így gyakran nem is törődnek vele” – magyarázta dr. Bodó Andrea.
A szakember hozzátette, az állatorvosi rendelőben visszatérő problémát okoznak a neveletlen, kontrollálatlan ölebek, ami sokszor megnehezíti, vagy akár el is lehetetleníti a vizsgálatot. „Én személy szerint azt javaslom minden kutyatartónak, hogy a kellemes és békés együttélés érdekében foglalkozzanak az állat tanításával, képzésével. Ha több időt töltenek együtt, az szintén segíthet, hogy kedvencük kiegyensúlyozottabb legyen.”
Megelőző jellege is lehet
Egy másik elmélet szerint a kisebb termetű kutyáknak több félnivalójuk van, ezért a „legjobb védekezés a támadás” stratégiát követik – írja a Live Science. James Serpell, a Pennsylvania Egyetem állatorvos-tudományi karának igazgatója ezen túlmenően ugyancsak elképzelhetőnek tartja, hogy viselkedésük a gazdik magatartásából ered, akik hajlamosak infantilizálni őket, és úgy gondolni rájuk, mintha tehetetlen csecsemők lennének. Ennek pedig az az eredménye, hogy nem szocializációdnak megfelelően, így nem tudják megtanulni, hogyan reagáljanak a stresszes helyzetekre.
Nem elhanyagolható szempont a fajták evolúciója sem. „Ha egy csivava támad meg, akkor az nyilvánvalóan nem jár olyan súlyos következményekkel, mint ha egy német dog vagy szibériai husky tenné” – mutatott rá Serpell. Ahogy tehát arra az állatorvos is kitért, az emberek számára a tenyésztésnél kevésbé volt központi kérdés, hogy leszoktassák erőszakos hajlamukról a kisebb fajtákat.
Ezt az elméletet támasztják alá azok a kutatások is, melyek összefüggést találtak az agresszív attitűd és a növekedésért felelős gén között, ami miatt egyes kutyák kisebbek maradnak. A párhuzam akár a véletlen műve is lehetne, de az eredmények azt mutatják, hogy az apróbb fajták más téren is hajlamosabbak a szélsőségekre: nagyobb társaikhoz képest jellemzően többet ugatnak, gyakrabban pisilik össze a lakást és érzékenyebbek a szeparációs szorongásra. Serpell ezért úgy gondolja, hogy az extrém megnyilvánulásokban a genetikának is szerepe lehet.
