A Grantis szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy vannak olyan kiskapuk, melyek lehetővé teszik a lakásbiztosítás felmondását vagy aktualizálását abban az esetben is, ha még nem telt el egy év annak megkötése óta.
Amennyiben Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást kötöttél, a szerződéskötést követő 4. negyedévtől kezdve háromhavonta van lehetőséged felmondani a biztosítást. Ha ennél kevesebb ideje él a biztosításod, viszont növekedett az ingatlanod értéke, mert felújítottad, vagy jelentős vagyontárgyak kerültek házadba, lakásodba, akkor a szerződés aktualizálása kezdeményezhető.
![Ha felújítottad otthonodat, szintén lehetséges a lakásbiztosítás aktualizálása](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5575/55757/557574/55757409_6efe8c8bbb9c59b89f11edd16026f569_wm.jpg)
Létezik még közös megegyezés lakásbiztosítás váltásának esetén is: ehhez hozzá kell járulnia a biztosítónak is.
Ha új szerződésed is ugyanannál a biztosítónál kötnéd, nagyobb az esélye annak, hogy belemegy az idő előtti szerződésbontásba.
Fontos tudni azt is, hogy a biztosítási szerződés létrejöttéről szóló tájékoztató kézhezvételétől számított 14 napon belül pedig még indoklás nélkül is felmondható az, így új szerződés is köthető.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés