Így tárold a házi tojást: ekkor kell megmosnod

GettyImages-1485978490

Bár sokak körülményei nem teszik lehetővé, hogy kertjükben tyúkokat tartsanak, a házi tojásnak számos rajongója akad. Egészségesebb, finomabb, no és ha saját baromfink alól szedjük ki, olcsóbb is, mint a piacon megvásárolni.

Akinek sikerül házi tojásra szert tennie, annak azt is érdemes megismernie, hogyan kell bánni azzal, akár saját tyúkjai tojták, akár mástól vásárolta. Az üzletekben dobozba sorakoztatott, a tartás módjáról és egyebekről árulkodó pecséttel ellátott tojásokat ugyanis másként kezelik, mint a házi finomságot.

A boltit fertőtlenítik

Az üzletek polcaira kerülő tojásokat ugyanis fertőtlenítik azt megelőzően, hogy forgalomba kerülhetnének. 

Az ilyen, tiszta tojásokat nem kell megmosnod azt megelőzően, hogy felhasználnád

– igaz ugyanakkor, hogy fertőtlenítést követően is szennyeződhetnek a tojások, ilyenkor pedig már szükségessé válhat a tisztítás.

A NÉBIH ajánlása szerint alapvetően szárazon érdemes megszabadítani héjukat a szennyeződésekről, és csak akkor kell nedves módszert alkalmazni, ha ez nem hozta a kívánt eredményt. Ennek oka az, hogy a nedves tisztítása hatására megsérülhet a tojás természetes külső védőrétege, ez pedig akár élelmiszer-biztonsági problémákat is okozhat a későbbiekben.

Még a házi tojást is csak végső esetben mosd meg
Még a házi tojást is csak végső esetben mosd megJackyenjoyphotography / Getty Images Hungary

Ennek kapcsán felmerülhet a kérdés: vajon honnan tudhatod, hogy a tojás, amelyet felütni készülsz, rendben van-e? Az aktuálisan felhasználni kívánt tojásokat egy könnyű módszer használatával ellenőrizheted, alkalmazd a víztesztet! Az a tojás, amely lemerül a vízzel megtöltött tál aljára, biztosan fogyasztható, míg az a tojás, amely lebeg a felszínén, már nem friss. Ettől még nem biztos, hogy ki kell dobni, de óvatosabban kell felhasználni. Az ilyen tojásokat egyesével üsd fel, így ellenőrizd, hogy még jók-e.

Így kezeld a házi tojást

No de mi a helyzet a házi tojással? Kezdjük azzal, hogyan kell ezt begyűjteni. Ha tojnak a tyúkok, naponta többször is ellenőrizni szükséges, hogy van-e az ólban tojás: erre azért van szükség, hogy minél frissebben tehessük el azt, illetve a tyúk ne szennyezze be annak felületét, ne tapossa szét vagy egye meg azt. Ha tisztán tartod a tyúkok alatt a szalmát és vastag rétegben fekteted le azt, valamint gyakran felszeded a tojásokat, mindent megtettél annak érdekében, hogy a legjobb állapotban juthass hozzájuk.

A következő lépés a házi tojás tisztítása. A fent leírtakból következi, hogy akár a te tyúkod tojása, akár vetted, a száraz tisztítást érdemes előnyben részesíteni. Dörzsszivaccsal, luffaszivaccsal vagy kefével próbálj megszabadulni a szennyeződésekről, vizet csak akkor használj, ha a fentiek egyike sem segít.

Inkább meleg, mint hideg vízzel kísérelj meg megszabadulni a rárakódott kosztól, ürüléktől és egyéb szennyeződésektől.

Ezt követően töröld szárazra a tojást.

Saját tyúkjaid alól naponta többször szedd fel a tojást
Saját tyúkjaid alól naponta többször szedd fel a tojástGuido Mieth / Getty Images Hungary

Az utolsó nagy kérdés természetesen az, hogy meddig tartható el a házi tojás. A különböző források 3-5 hetet említenek: ezt követően hűtve még tovább tárolhatod a tojást.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra