Így készül az olaszok rémálma, a mirelit pizza

GettyImages-1348578165
Olvasási idő kb. 5 perc

A szakember elmondja, hogyan is készül a kétes hírnévnek örvendő gyorsfagyasztott pizza.

Amikor az embernek nincs ideje vagy energiája főzni, a gyorsfagyasztott pizza életmentő tud lenni, hiszen 15 perc sem kell hozzá, hogy készre süljön a sütőben. Ez persze lemondásokkal jár: gyakran csak mutatóban kerülnek rá feltétek, és a tésztája is bőven hagy kívánnivalót maga után – főleg egy hagyományos pizzához viszonyítva. Nem csoda, hogy a vérbeli olaszokat már a gondolatától is heves émelygés fogja el. De mennyire indokolt a mirelit pizzával szembeni bizalmatlanság? Lássuk, mit gondol a szakember.

Honnan ered a gyorsfagyasztott pizza?

A pizza eredete egészen a Krisztus előtti időkre nyúlik vissza. Első említése Marcus Porcius Cato Maior nevéhez fűződik, aki az i. e. 3. században a Róma történetéről írt munkájában említ meg egy „lapos kelt tésztát, amelyet olívaolajjal, fűszerekkel és mézzel édesítenek, és köveken sütnek meg.

A modern pizza csak jóval később, 1889-ben született, amikor a nápolyi Raffaele Esposito 1780-as alapítású, „Pietro… e basta così” névre keresztelt sütödéjében egy igazi különlegessel készült I. Umberto király és Margit királyné látogatása előtt tisztelegve. Az általa megálmodott pizza az olasz nemzeti színekben, bazsalikomból, mozzarellából és paradicsomból készült, és a királynőről kapta nevét.

Ebből alakult ki a mai pizza.

A 19. században aztán az olasz bevándorlók vitték magukkal a pizzakészítés mesterségét Amerikába, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára. Ekkoriban jelentek meg az első fagyasztott pizzák is.

A pizzakészítésnek komoly hagyományai vannak
A pizzakészítésnek komoly hagyományai vannakwanderluster / Getty Images Hungary

A hűtőszerkények tömeges elterjedésével egyre több pizzériatulajdonos kezdett sütésre kész pizzákat árulni, de ezek csak rövid eltarthatósági idővel rendelkeztek, így az ötletet továbbgondolva fagyasztott pizzákat dobtak piacra. Az első változatokban ugyanakkor nem sok köszönet volt.

Az otthoni sütés után a fagyasztott pizzatészta általában elázott, a feltétek pedig elvesztették ízüket (ami a fagyás során keletkező jégkristályokból, illetve kémiai összetételük megváltozásából adódott).

1950-ben aztán egy Joseph Bucci nevű férfi Philadelphiában nyújtott be szabadalmat egy speciális pizzatésztára, ami kiküszöbölte ezeket a problémákat. Mire azonban 1954-re szabadalmát elfogadták, már más vállalkozások is hasonló fagyasztott pizzákat állítottak elő, amelyeket élelmiszerboltokban is árultak.

A következő fontos lépcsőfokot az jelentette, amikor a Kraft nevű cég 1995-ben forgalmazni kezdte a DiGiorno fagyasztott pizzát, amelynek tésztaszerű kérge sütés közben megemelkedett, ami már sokkal közelebb állt az igazi pizzákhoz. Az Egyesült Államokban a mai napig ez az egyik legnépszerűbb termék.

Hogyan készül?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a gyorsfagyasztott pizza egy praktikus élelmiszer, ami a fagyasztóban könnyen eltartható, és szükség szerint pár perc alatt készre lehet sütni.

A gyorsfagyasztott pizzákra általában csak szegényes feltét kerül
A gyorsfagyasztott pizzákra általában csak szegényes feltét kerülDalax / Getty Images Hungary

Gyártása nem túl bonyolult, először a tésztát készítik el, amit az esetek túlnyomó részében elősütnek, majd ráadagolják a szószt – ami jellemzően paradicsomból áll, de az adott termék receptúrája alapján fűszereket és más összetevőket is keverhetnek hozzá –, végül pedig a feltétek és a sajt kerülnek rá” – magyarázta a szakember.

Az elkészült pizzát nagyon alacsony hőmérsékleten rövid idő alatt megfagyasztják.

Ezt gyorsfagyasztásnak nevezik, ami az élelmiszermérnök szerint szakmai szempontból kíméletes eljárásnak tekinthető. A pizzát ezután csomagolják, majd kiszállításáig fagyasztva tárolják. „A megfelelő hőmérséklet folyamatos fenntartása a tárolás és a szállítás ideje alatt is nagyon fontos” – jegyezte meg Traszkovics Zsolt.

Mivel a terméket fagyasztással tartósítják, tartósítószerek alkalmazására nincs szükség.

A szakember hozzátette, a termék készülhet rosszabb és jobb minőségű alapanyagokból is, csakúgy, mint bármilyen más pizza. „Ugyanakkor tény, hogy a mirelit pizza soha nem fogja ugyanazt az élvezeti értéket nyújtani, mint a kemencében sült változat.”

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek