Zavar, hogy álmodban beszélsz? Így tehetsz ellene

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem is tudtad, hogy álmodban beszélsz, amíg a párod nem hívta fel rá a figyelmed? Nem vagy vele egyedül! Mutatjuk, milyen okok válthatják ki, illetve mit tehetsz ellene.

Szembesülni azzal, hogy álmodban beszélsz, valóságos hideg zuhanyként érhet, de valószínűleg nem olyan tragikus a helyzet, mint ahogy elsőre gondolnád. A Sleep Medicince által publikált tanulmány szerint a jelenség olyan gyakori, hogy az emberek kétharmada átéli élete folyamán.

Miért beszélünk álmunkban?

„Az álomban beszélés egy paraszomniás rendellenesség, melynek háttere továbbra sem teljesen világos a kutatók előtt”, idézte a CNN dr. Kannan Ramart, a Mayo Clinic professzorát. Egy másik szakember, Rebecca Robbins alváskutató kiemelte, hogy a jelenség epizódjai akár 30 másodpercig is eltarthatnak, és míg vannak, akik csak ritkán tapasztalják, másoknál egy alvási perióduson belül többször is jelentkezhet.

Kialakulásában a genetika mellett közrejátszhat a megnövekedett alkoholfogyasztás, de hozzájárulhat a fokozott stressz is. Mivel az egyik kiváltó ok a szorongás lehet, a beszéd az érzelmek, aggodalmak kifejezésére, vagy a nap feldolgozására irányulhat. „Néhány értelmetlen szótól kezdve szerepelhetnek benne teljes mondatok is, de ez ártalmatlannak tekinthető”, tette hozzá Robbins.

A kutatók elemzése szerint, melyhez 230 érintettől származó beszédmintákat vizsgáltak meg, alvás közben a „nem” volt a leggyakrabban elhangzó szó. Sőt, a Sleep című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból kiderült, hogy az emberek közel 10 százaléka káromkodik is álmában. És ez még nem is a legfurább dolog! A jelek ugyanis azt mutatják, hogy időnként szünetet tartanak a beszédben, mintha csak egy képzeletbeli személlyel társalogva várnának a válaszra. Ez arra utal, hogy az alvó agy is nagy fokú aktivitásra képes.

Fontos, hogy beszéljetek róla
Fotó: silverkblack / Getty Images Hungary

„Bár ez nem gyakori, vannak olyan esetek, amikor valaki alvás közben bevall valamit”, emelte ki a professzor. A megfigyelések alapján az emberek inkább az első két alvási fázisban szoktak összefüggő mondatokat alkotni, a következő két fázisban pedig már kevésbé. Miután azonban felébrednek, csak nagyon ritkán emlékeznek rá, hogy mit mondtak, gyakran csak a partnerüktől értesülnek róla.

Mit lehet tenni ellene?

Robbins szerint az alvás közbeni beszéd általában ártalmatlan, és nem köthető semmilyen mentális vagy fizikai betegséghez. Ő első lépésként azt ajánlja, hogy őszintén beszéljetek róla a pároddal. Az életmódváltás, például az alkoholfogyasztás visszafogása, vagy a több alvással töltött idő szintén segíthet, csakúgy, mint a stressz kerülése.

Ahogy az alvászavarok kapcsán gyakran elhangzik, úgy itt is igaz, hogy a délután folyamán a koffeint már érdemes elhagyni, illetve a szervezet megfelelő regenerálódásához ajánlott kialakítani egy megszokott alvási rutint is. Ha ez nem működik, nem marad más, mint felkeresni egy alvásspecialistát. A szakember alvási napló vezetésére kérhet, melynek alapján pontosabb diagnózis tud felállítani.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.