5 tipp, hogy elkerüld a konyhai dugulást

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy dugulás rendkívül kellemetlen tud lenni, és néha olyan mértéket ölt, amit már nem lehet házilagos módszerekkel kezelni. Némi odafigyeléssel azonban sokat tehetsz azért, hogy a helyzet ne tudjon elfajulni.

Hiába próbálsz óvatosan eljárni, nem könnyű megakadályozni, hogy az apró ételmaradékok egy része a lefolyóba jusson. Ez néhány másik, apróságnak tűnő dologgal együtt hosszú távon duguláshoz vezethet, melyhez drága pénzen szakembert kell hívni. Az Apartment Therapy a duguláselhárító szakma képviselőihez fordult, hogy a végére járjon, milyen lépéseket lehet tenni megelőzés gyanánt.

1. Felejtsd el a folyékony lefolyótisztítókat

Laura Lee Pokavich, a duguláselhárítással foglalkozó Gotelli Plumbing elnöke szerint a folyékony lefolyótisztítók többet ártanak, mint segítenek, mert gyakran csak tovább rontanak a már meglévő duguláson, illetve olyan durva vegyszereket tartalmazhatnak, melyek kárt tehetnek a csövekben. Neki az az építő jellegű javaslata, hogy szükség esetén inkább hagyományos módszerekkel, pumpálással vagy csőgörénnyel próbálkozz.

2. Soha ne önts zsírt vagy olajat a lefolyóba

A Manariti Plumbing igazgatója, Chris Manariti óva int ettől, hiszen a zsíros szennyeződések lerakódhatnak a csövekben és előbb-utóbb eldugítják őket. Arról, hogy milyen alternatív lehetőségek vannak a használt zsír és olaj felhasználására, ebben a cikkben írtunk.

A jó öreg pumpa az egyik legjobb megoldás
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

3. Öblítéshez hideg vizet használj

Ha amúgy is elkerülhetetlen, hogy egy kevés zsír kerüljön a lefolyóba, a mosogatnivalókat hideg vízzel öblítsd el. A zsír így továbbra is tömör marad, ezért könnyebben átjuthat a csöveken. A meleg víz ezzel szemben hiába oldja fel a zsírt, ha az a csővezetéken áthaladva lehűl, majd újra megszilárdul. Bizonyára sejted, mi lesz a vége.

4. Ne terheld túl a konyhamalacot

A konyhamalac hasznos találmány, ami elbánik a szerves hulladékokkal, de ez nem jelenti azt, hogy válogatás nélkül mindent bele kéne szórnod. Ha marad valami a tányéron, söpörd bele a kukába, hogy tehermentesítsd a készüléket. Minél kevesebb ételmaradék kerül bele, annál kisebb egy dugulás esélye.

A konyhamalacot érintő másik fontos szabály, hogy nem szabad rostos élelmiszerekkel (beleértve a zellert, a rebarbarát és a burgonyahéjat) és keményítőtartalmú hozzávalókkal (idetartozik a tészta, a rizst és a burgonya is) etetni. Ezek ugyanis idővel gélesednek a lefolyóban, és eltömődést okoznak – olyat, amit nehéz felszámolni, mutatott rá Paul Abrams, a Roto-Rooter Plumbing & Water Cleanup szóvivője.

5. Használj enzimalapú lefolyótisztítót

A dugulások megelőzéséhez érdemes rendszeresen karbantartanod a lefolyót. Abrams ehhez az enzimalapú termékeket ajánlja, melyek jó baktériumok révén oldják fel a szerves anyagokat, így a zsírt és ételmaradékokat. Mint mondta, alkalmazásuk különösen hasznos lehet egy professzionális duguláselhárítás után, de egy ilyen készítménnyel akkor is jó eredményt érhetsz el, ha éjszakára a lefolyóba öntöd, majd reggel vizet engedsz rá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.