Mirelit rántott sajtok tesztje: a legolcsóbb főzte le a mezőnyt

Olvasási idő kb. 9 perc

Egy lendülettel tizenkétféle gyorsfagyasztott rántott trappistát kóstoltunk végig, ami a sajt és a panír arányát tekintve számunkra is meglepő eredményt hozott.

A rántott sajt nekem tipikusan az az étel, amit akkor is meg tudok enni, amikor semmi mást nem kívánok. Mint kiderült, ezzel nem vagyok egyedül, a teszt gondolata ugyanis szerkesztőségünk szélesebb köreiben is sikert aratott. A kóstoló azonban sajnos keserű tanulságokkal járt: a legtöbb bolti termék csak halovány árnyéka volt annak, amiről mi rántott sajtként oly szép emlékeket őriztünk.

Mennyi sajt van a mirelit rántott sajtban?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a gyorsfagyasztott rántott sajt igen praktikus termék, hiszen a fagyasztóból kivéve percek alatt készre süthető és fogyasztható is. A termék többféle sajtból is készülhet, szakmai szempontból inkább a mennyisége az, ami meghatározó. Ezt az összetevők felsorolásánál százalékos formában is fel kell tüntetni.

A sajt aránya 30-tól egészen 60 százalékig terjedhet, vagyis az egyes termékek között tekintélyes különbségek lehetnek.

A mirelit rántott sajt másik fő összetevője a panír, ami szintén hozzájárul élvezeti értékéhez, és az ízhatás javítása érdekében fűszereket is tartalmazhat. Itt fontos követelmény, hogy szép egyenletes és sérülésmentes legyen, hiszen ez tartja egyben a sajtot sütés közben.

Megküzdöttünk velük
Megküzdöttünk velükRuzsovics Dorina

Traszkovics Zsolt konklúzióként hozzátette, ha minőségi terméket akarsz vásárolni, akkor mindenképp nézd meg az összetevők felsorolását. Amennyiben az első helyen nem a sajt, hanem a panírmorzsa szerepel, illetve a második helyen esetleg a víz is megelőzi, akkor ne nagyon várj csodákat. A szakember szerint egy ilyen termék gyengébb minőségű, ami gazdaságosabbá teszi az előállítását (ennek a fogyasztói árban is illik jelentkeznie), de persze ettől még lehet finom.

Hogy zajlott a teszt?

Tesztünkhöz a nagy láncok kínálatát átböngészve válogattuk össze a mirelit rántott sajtokat, azok közül is a töretlen népszerűségnek örvendő trappistákat, melyekből vásárlásunk pillanatában összesen tizenkétfélét találtunk. Ezeket a csomagolásukon feltüntetett utasításokat követve a Borganika konyhájában készítettük el és kóstoltuk végig.

A vakteszt kritériumainak megfelelően résztvevőink most sem tudhatták, hogy pontosan milyen termékekkel akad dolguk, így azokról szigorúan szubjektív, érzékszervi tényezők alapján mondtak véleményt. Az értékelés egy 1-től 5 pontig terjedő skálán zajlott, ami az összesítés és az átlagolás után az alábbi eredményt adta ki:

3. helyezett: Penny Sissy gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 3,5 pont (819 forint/500 g)

Összetevők: trappista sajt (51 százalék) (tej, étkezési só, tejkultúra, kalcium-klorid, sajoltó enzimek), panír {panírmorzsa [búzaliszt, étkezési só, élesztő, színezék (paprikakivonat)], ivóvíz, búzaliszt, étkezési só, paprika keverék (fűszerpaprika őrlemény, paprikakivonatok)}, napraforgó-étolaj, ivóvíz, kukoricakeményítő.

IMG 6335
Ruzsovics Dorina

A Penny terméke meglehetősen vegyes értékeléseket kapott. Alapvetően ugyan sajtíze volt, de valaki némi mellékízt is érzett mellette, két tesztelőnk pedig az állagával nem tudott megbékélni. Két másik ugyanakkor azt mondta, hogy úgy jó, ahogy van.

  • Pillecukor-állagú.
  • Felejthető.
  • Egy kicsit száraz, de sajtíze van.
  • Van valami mellékíze, de nem ehetetlen.
  • Ez a többihez képest szuper.
  • Ez kimondottan jó.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

2. helyezett: Steak House gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 3,91 pont (1519 forint/500 g)

Összetevők: trappista sajt (51 százalék) (tej, étkezési só, tejkultúra, kalcium-klorid, tejoltó enzimek), panírmorzsa [búzaliszt, étkezési só, élesztő, színezék (paprikakivonat)], ivóvíz, búzaliszt, napraforgó-étolaj, kukoricakeményítő, étkezési só.

IMG 6325
Ruzsovics Dorina

A Steak House termék árazásánál láthatóan vastagon fogott a ceruza: majd’ kétszer akkora összeget kérnek érte, mint az előző rántott sajtért, miközben ugyanannyi sajtot tartalmaz. Cserébe mondjuk legalább kifejezetten kellemes az ízvilága, egyetlen kivételtől eltekintve mindenki finomnak találta.

  • Egész jó.
  • Ez is íztelen.
  • Vastag benne a sajt és meglehetősen sajtízű.
  • Egész sajtízű.
  • Ez jól is néz ki és finom is.
  • Ebben a sajt jó.

1. helyezett: SPAR S-Budget gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 4,2 pont (739 forint/450 g)

Összetevők: panír [búzaliszt, ivóvíz, étkezési só, élesztő, színezékek (karotinok, paprikakivonat)], trappista sajt (min. 37 százalék) (tej, tejkultúra, étkezési só, tejoltó enzimek), ivóvíz, napraforgó-étolaj, kukoricakeményítő.

IMG 6320
Ruzsovics Dorina

A SPAR termékénél furcsa helyzet állt elő: annak ellenére, hogy több panír került bele, mint sajt, az első helyen végzett. Persze tesztelőink ezt nem tudhatták, és pusztán csak az íze alapján ítélték meg, ami teljesen rendben lévőnek tűnt. Valaki például az éttermi rántott sajthoz hasonlította, ami azért elég hízelgő egy mirelit termékre nézve. Ha hozzávesszük, hogy a mezőny legalacsonyabb árkategóriájába tartozik, kijelenthető, hogy ár/érték arányban is megállja a helyét.

  • Mintha sajt lenne.
  • Éttermi rántott sajt íze van. Kellemes.
  • Íztelen, közepes.
  • Nincs túl karakteres íze, de tök jó.
  • Ez is finom.

Futottak még

4. helyezett: Ripp-Ropp gyorsfagyasztott rántott sajt – 2,83 pont (1019 forint/450 g)
Sajttartalom: 32 százalék.

A Ripp-Ropp termék nem túl acélos, 3 pont alatti átlaggal futott be a negyedik helyre, de ez is szép eredmény tőle annak tükrében, hogy merítésünk legalacsonyabb sajttartalmú szereplőjét tisztelhetjük benne. Tesztelőink nem is tartották különösebben finomnak, és „habos” állagával sem voltak kibékülve, ami ehhez a találó megjegyzéshez vezetett: „olyan, mintha valaki megrágta volna, mielőtt kirántották”.

5. helyezett: SPAR gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 2,66 pont (799 forint/340 g)
Sajttartalom: 50 százalék.

Érdekes módon a SPAR két terméke közül a magasabb sajttartalmú (és árú) változat szerepelt rosszabbul. Kóstolóinkat kissé váratlanul érte „halrudacskaszerű” formája és „fura” állaga, és bár többeknek az íze sem jött be, volt, aki a „kinézetéhez képest meglepően finomnak” nevezte.

5. helyezett: ALDI Nature’s Gold gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 2,66 pont (819 forint/500 g)
Sajttartalom: 42 százalék.

Megosztónak bizonyult az ALDI terméke is, ami két tesztelőnknek a sajtos csipszet juttatta eszébe. Ez az erős sajtíz pedig vagy nagyon ízlett nekik, vagy nagyon nem. „Keserű, utána meg savanyú lesz” – írta az utóbbi tábor egyik tagja.

7. helyezett: Lidl Culinea gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 2,5 pont (819 forint/500 g)
Sajttartalom: 50 százalék.

„Olajos” ízére, „fura” mellékízére, illetve paníros ízvilágára tekintettel a Lidl termékét szinte mindenki közepesre értékelte. Kár, mert maga a sajt része nem lett volna rossz!

8. helyezett: Nádudvari gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 2,33 pont (819 forint/500 g)
Sajttartalom: 35 százalék.

„Nincs benne semmi sajtszerű”, „nagyon fura mellékíze van”, „fura a fizimiskája” és egy „kicsit savanyú” – fogalmaztak kóstolóink a Nádudvari termékről, melynél még a legpozitívabb értékelés is csak annyit tudott kiemelni, hogy „nem olyan rossz, mint ahogy kinéz”.

9. helyezett: Auchan Tuti Tipp gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 2 pont (860 forint/500 g)
Sajttartalom: 36 százalék.

Tesztelőink változatos hasonlatokkal álltak elő az Auchan olcsóbbik terméke kapcsán is, de egyik sem volt valami pozitív. „Zacskós leves íze van”, „mintha krémsajt lenne”, „hűtőszekrényízű”, „tölcsérízű”, „ragad mindenre” és „az állaga is fura” – emelték ki az értékelőlapokon.

9. helyezett: Tesco gyorsfagyasztott rántott sajt – 2 pont (739 forint/450 g)
Sajttartalom: 38 százalék.

A Tesco terméke az íz terén mutatta a legnagyobb hiányosságokat, mivel nemhogy sajtra, de másra sem nagyon emlékeztetett. „Jellegtelen”, „semmi íze”, „kirántott gumi”, „vízízű” „halíze van és sótlan” – értekeztek róla kóstolóink.

11. helyezett: CBA piros gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 1,75 pont (889 forint/500 g)
Sajttartalom: 34 százalék.

A CBA termékében szinte csak a panír érvényesült, és az sem tűnt valami jónak. Kóstolóink ennek a következőképpen adtak hangot: „ez nem sajt, hanem sajtszerű panírozott massza”, „majdnem ehetetlen”, „rágós és semmi íze”, „egy nagy panír az egész”, illetve „hozzáragad a szájpadlásomhoz”.

12. helyezett: Auchan gyorsfagyasztott rántott trappista sajt – 1,66 pont (819 forint/500 g)
Sajttartalom: 56 százalék.

Úgy tűnik, a sajttartalom tényleg nem minden! Az Auchan másik terméke hiába virított 56 százalékot, ami a mezőny legmagasabb értéke, tesztelőink cseppet sem rajongtak érte. „Ebben mackósajt van, vagy krumplipüré”, „nagyon undorító”, konkrétan hányásszerű” és „mű” – összegezték tapasztalataikat.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek