Alig használod az autód? Akkor ezekre figyelj!

Olvasási idő kb. 4 perc

Ha azt akarod, hogy az autód hosszú távon is működőképes maradjon, van néhány terület, ami kiemelt törődést igényel, még akkor is, ha a járgány állandóan csak a ház előtt parkol.

Az autó egy gép, amit rendszeres működtetésre terveztek. Ez azt jelenti, hogy hetente minimum 20-30 percet kéne vezetned, hogy elkerülhess egy sor problémát, amelyek egyébként felmerülhetnek. A Popular Science számba vette, hogy milyen alkatrészekkel gyűlhet meg a bajod, illetve hogyan előzheted meg a gyakori hibaforrásokat, ha keveset ülsz a volán mögé.

Fék

Ha a kocsi ki van téve az elemeknek, a féktárcsák a nedvesség hatására rozsdásodni kezdhetnek, ami az indítást követő első fékezéseknél pulzálást, remegést is okozhat. Ezt a legtöbb esetben viszonylag egyszerű orvosolni. A teendőd csupán annyi, hogy fokozatosan fékezve (tehát nem hirtelen tövig taposva a pedált!) néhányszor megállítod az autót.

A nyomást a benzinkutaknál ellenőrizheted
A nyomást a benzinkutaknál ellenőrizhetedBen-Schonewille / Getty Images Hungary

Gumik

Amikor az autó sokáig nem mozdul, a gumiabroncsok eldeformálódhatnak. Ennek elkerüléséhez gondoskodj róla, hogy a nyomás elérje a gyártó által engedélyezett maximális értéket. Figyelj arra is, hogy a következő parkolásnál a gumik ne ugyanazon a részen álljanak, ahol korábban.

Üzemanyag

A Popular Science ezt nem említi, de a Magyarországon idén bevezetett E10-es benzin (melyben a biokomponens aránya elérheti a 10 százalékot) viszonylag hamar, akár egy hónapon belül is meg tud romlani, ami lerakódásokat hagyhat a tankban, és ezáltal a befecskendező rendszer működését is befolyásolhatja. A Cartárs blog ezért azt javasolja, hogy ha az üzemanyag hosszú ideig áll az autóban, tölts hozzá valamilyen speciális adalékanyagot. Szintén megoldást jelenthet, ha prémium benzint tankolsz.

Klíma

Még ha nincs is túlzottan meleg, időnként járasd meg a klímát, hogy mozgásba lendüljön az olaj a rendszerben, különben kiszáradhatnak a tömítések és kiengedhetik a klímagázt. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy elszaporodhatnak benne a baktériumok és a gombák, ezért érdemes évente fertőtleníteni.

Akkumulátor

Az akkumulátor vezetés közben tölti magát, rendszeres használat nélkül azonban magától is lemerülhet, ezért előfordulhat, hogy nem fogod tudni beindítani az autót. A folyamatot csak még inkább felgyorsítja, ha rövidebb távokon közlekedsz, az aksi régóta nem volt cserélve vagy egy olcsóbb modellről van szó. Ha fel akarsz készülni erre, nem árt, ha felszerelkezel egy indítókábellel (más néven bikakábellel) és/vagy egy hordozható töltővel.

Ha valami nem világos, inkább kérj segítséget!
Ha valami nem világos, inkább kérj segítséget!ViktoriiaNovokhatska / Getty Images Hungary

Fényezés

Az egy helyben rostokoló autó tisztogatása időpazarlásnak tűnhet, pedig nem az. Bár az eső lemoshatja róla a port, egyes makacs szennyeződések, mint a fák gyantája vagy a madarak ürüléke felhalmozódhatnak rajta és kárt tehetnek a fényezésében. Éppen ezért, ha megoldható, tanácsos fedett helyen parkolni, vagy legalább alkalomadtán áttörölni az autó külsejét egy puha szivaccsal.

Pollenszűrő

A pollenszűrű feladata, hogy az utastérbe beáramló levegőt megszűrje a portól, pollenektől és egyéb szennyeződésektől, ám ha eltömődik, az a légmozgás útjában áll és a klíma hatásfokát is rontja. Ahhoz, hogy ezt megelőzd, tartsd tisztán a szélvédő előtti vízelvezető csatornát. Persze a cserét itt sem lehet a végtelenségig halogatni. Hogy pontosan mikor válik esedékessé, annak szerepelnie kell az autód kézikönyvében.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Kézifék

Ha régi a kocsid, a kézifék huzaljai mostanra elég rossz állapotban lehetnek, ezért számolnod kell vele, hogy eljön a pillanat, amikor beragad a fék. Ez ellen mindössze annyit tehetsz, hogy az autó normál üzemeltetése során rendszeresen használod a kéziféket.

Napfénytető

Nem minden autóban van napfénytető, de amelyikben igen, azzal foglalkozni kell, a szélein lévő csatornák ugyanis eldugulhatnak, ha pedig a törmelék széthúzza a gumikat, a víz utat találhat az utastérbe. Ezért ügyelj rá, hogy ne halmozódjon fel a kosz ezekben a csatornákban, és szükség esetén cseréld le a tömítéseket.

Ha már így belelendültél, ellenőrizd az autó működtetéséhez szükséges folyadékokat, így az olajszintet is.

Így ne rontsd el az olajszintellenőrzést az autódbanÍgy ne rontsd el az olajszintellenőrzést az autódban

Nem valami bonyolult, de azért van pár dolog, amire oda kell figyelni.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen

Furcsa módszerrel kezelték a kopasz férfiakat.

március 22., 15:10

  • Offline
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma

Így lett a nácik propagandistája a 20. század egyik legzseniálisabb filmese.

március 22., 19:00

  • világom
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Az ifjú női kapitány hősiesen küzdött a hatalmas hullámokkal.

március 22., 18:30

  • életem
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte

Rengetegen inspirálónak tartják a történelmet író lány példáját, de a reakciók vegyesek.

2 órája

  • Testem
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát

Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.

március 23., 06:00

  • Édes otthon
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést

A rovar csípése is fájdalmas, egyes esetekben veszélyes lehet, de környezetpusztító tevékenysége miatt is kockázatot jelent.

március 22., 17:30

  • világom
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi

A Stasi ügynökei kamerákat rejtettek karkötőkbe, bevásárlótáskákba, melltartókba, szemeteskukákba, madáretetőkbe, sőt a temetői locsolókannába is.

március 22., 19:30

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • életem
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai

Három bántalmazott nő is elmondta a Díványnak, miket élnek át segítség helyett: sokszor épp a segítők hagyják cserben őket.

március 22., 16:00

  • Offline
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló

Kitalált egy új országot egy csaló, rengeteg áldozat fizetett neki, hogy ott élhessen.

március 22., 16:46

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Testem
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért

Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.

március 22., 06:30

  • világom
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket

Attól tartanak, hogy a népszerű nyaralóhelyre érkező turisták maradandó kárt tesznek a szigeten.

március 22., 14:00

  • Édes otthon
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték

Számos prominens lakásdizánja dicséri kreativitását, de igazán híressé nem belsőépítészként vált.

március 22., 13:36

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Offline
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?

Ha a suliból nem rémlik minden mozzanat, akkor a most futó Hunyadi című sorozat segítségével is felfrissíthetted már a tudásod. Indulhat a kvíz?

március 22., 06:45

  • Édes otthon
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle

Trükkök ide vagy oda, az otthon tartott értékek nincsenek biztonságban.

március 22., 07:26

  • Testem
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Annyira elviselhetetlen ez a gyümölcs, hogy még a szállítását is megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

március 22., 12:40

  • Édes otthon
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint akár 50 év is kellhet, hogy a motorosok okozta pusztítás után helyreálljon a gyepterület élővilága.

március 22., 07:45

  • világom
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

Hihetetlen, de erre a lenyűgöző föld alatti világra egy háztulajdonos bukkant.

március 22., 11:10

  • világom
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

A világ legmagasabb és legveszélyesebb szeméthegyének mérete a Tádzs Mahallal vetekszik.

március 22., 09:06

  • világom
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye

Ez a vonat annyra különleges, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is jókedvre deríti.

március 22., 08:50

  • Önidő
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről

Ettől még nem volt kisebb táncos Michael Jackson, de nagyon úgy tűnik, ez a lépés valójában nem is az övé.

március 22., 11:40

  • Önidő
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?

Egy osztrák művész optikai illúziókká varázsolja a folyosókat.

március 22., 08:20

  • Offline
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni

A telefonhasználat módja mára nagyban átalakult. Régen még a tárcsázást is tanítani kellett.

március 22., 08:06

  • Testem
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit

A csirkének vannak olyan részei, amelyeket egyáltalán nem javasolt megenni.

március 22., 12:10

  • Testem
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez

Ez a férfi az ujjai miatt lett Guinness-rekorder.

március 22., 10:06

  • Offline
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

Egy férfi sikerét megtapsoljuk, egy nő viszont ugyanezért kritikát kap: erre is rámutatott a Múzsák a csók után könyvbemutatója.

március 22., 14:36

Érdekességek