Melyik a hatásosabb, a szappan vagy a kézfertőtlenítő?

Kézfertőtlenítőt már szinte sehol nem lehet kapni, a hagyományos szappant viszont továbbra is könnyű beszerezni. Vajon ez azt jelenti, hogy a kettő közül az előbbi a hatásosabb? A megoldás nem ilyen egyszerű!

Ebben a rendkívüli járványügyi helyzetben a szokásosnál is fontosabb, hogy kellőképpen ügyelj a higiéniára, de érdemes tisztában lenned vele, hogy bár a védekezésben mindkettőnek megvan a maga helye, a szappanos kézmosás és a kézfertőtlenítő nem nyújt ugyanolyan biztonságot. Mutatjuk, hogy mikor melyiket kell használni, illetve pontosan milyen technikával.

Alapvetően a szappan a hatásosabb

Az ajánlások – köztük az USA Járványügyi és Betegségmegelőzési Intézetének (Center for Disease Control and Prevention, CDC) tájékoztatója – azt javasolják, hogy a koronavírus elleni védekezéshez elsősorban szappant használj, kézfertőtlenítőt csak másodlagos megoldásként, amikor nincs lehetőséged kézmosásra.

Az alapos kézmosás a legbiztonságosabb, leghatékonyabb és legolcsóbb, széles körben elérhető módszer a betegség megelőzésére

– erősítette meg a Howstuffworks kérdésére dr. Greg Poland, az Amerikai Fertőző Betegségek Társaságának képviselője, a Mayo Klinika fertőző betegségekkel foglalkozó professzora. De vajon miért hatásosabb a jó öreg szappan és víz, mint az alkoholalapú kézfertőtlenítő? A szakember szerint a magyarázat a következő:

„Amikor kezet mosol, három dolgot csinálsz egyszerre. Eltávolítod a kezeden lévő szennyeződéseket és váladékot, a szappan használatával csökkented a felületi feszültséget, valamint a fizikai dörzsölés révén fellazítasz és lemosol róla mindent, ami csak rajta van. Ebbe pedig beletartoznak a szabad szemmel nem látható kórokozók is.”

A kézmosás különösen hatékony lehet, ha valakinek piszkos a keze, vagy a kézfejébe törli a folyó orrát – szemben a kézfertőtlenítővel, amely a bőrfelületet borító szennyezettség esetén nem tud mindenhova eljutni, illetve ahol váladék van, ott nem képes felszívódni, tette hozzá Poland. Nem véletlen, hogy több tanulmány is kimutatta, hogy a kettő közül a szappan a gyorsabb és eredményesebb fegyver a vírusok elleni küzdelemben.

A kézmosásnak legalább 20 másodpercig kell tartania
A kézmosásnak legalább 20 másodpercig kell tartaniaKanawa_Studio / Getty Images Hungary

Hogy érdemes kezet mosni?

A professzor szerint sokan úgy vélik, tudják, hogyan kell helyesen kezet mosni, a megfelelő technikát azonban valójában szinte senki nem ismeri. Ha biztosra akarsz menni, a CDC az alábbi lépéseket javasolja:

  1. Nedvesítsd be a kezed folyó vízzel (a meleg és a hideg egyaránt megfelel), majd zárd el a csapot.
  2. Dörzsöld össze a kezeid a szappannal, hogy felhabosodjon. Ügyelj rá, hogy ne csak a tenyeredre, hanem a kézfejedre, az ujjaid közé és körmöd alá is jusson belőle.
  3. Folytasd a szappanozást legalább 20 másodpercen át.
  4. Alaposan öblítsd le a kezed folyó vízzel.
  5. Töröld szárazra egy tiszta törölközővel.

Dr. Poland kiemelte: az utóbbi időben egyre több emberhez jut el az üzenet, hogy a kézmosásnak mennyi ideig kéne tartania, de a baktériumok és vírusok elleni védekezés szempontjából legalább ennyire fontos, hogy ez a teljes kézfelületet magában foglalja.

A kézfertőtlenítőt addig használd, amíg teljesen fel nem szívódik
A kézfertőtlenítőt addig használd, amíg teljesen fel nem szívódikDaniel Balakov / Getty Images Hungary

Hogyan kell alkalmazni a kézfertőtlenítőt?

Persze vannak élethelyzetek, amikor nagyon is indokolt kézfertőtlenítőt használni, például útközben, amikor nem tudsz kezet mosni és/vagy megfogsz egy felületet, amivel mások is gyakran érintkeznek. Gondolj csak egy irodai vagy nyilvános mosdóra: ha megmosod a kezed, majd utána kifelé menet hozzányúlsz a kilincshez, ezzel máris kiteszed magad a fertőzés veszélyének. Ilyenkor tehát bátran nyúlj a kézfertőtlenítő után. Az ajánlott technika itt a következő:

  1. Nyomj a tenyeredbe egy adag fertőtlenítőt (a szükséges mennyiségnek szerepelnie kell a csomagoláson). A legjobb, ha olyan terméket választasz, melynek alkoholtartalma eléri a 60 százalékot.
  2. Dörzsöld át vele a kezeid teljes felületét.
  3. Állj ellen a kísértésnek, hogy megtöröld valamiben a kezed, és dörzsöld egészen addig, amíg a gél teljesen fel nem szívódik. Ennek nagyjából 20 másodpercig kell tartania, ami elegendő idő, hogy a  kifejtse hatását. 

+ 1. Mivel a kézfertőtlenítő szárítja a bőrt, nem árt, ha valamilyen hidratáló krémet is a kezed ügyében tartasz. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek