Vodkából illatosító? Ne már! – Házi légfrissítőrecepteket teszteltünk

Olvasási idő kb. 3 perc

Új tesztsorozatunkban netes praktikákat ültetünk át a valóságba. Ezúttal arra kerestük a választ, hogy a természetes anyagokból kikutyult illatosítók tényleg képesek-e friss és üde illatot teremteni, amikor a szükség úgy hozza.

A bolti vécéillatosítókkal kapásból két gond is akad. Egyrészt indokolatlanul drágák tudnak lenni, másrészt soha nem tudhatod, hogy milyen vegyszereket tartalmaznak, amik esetleg károsak lehetnek az egészségedre. Innen jött az ötlet, hogy megnézzük, mennyire működőképesek azok a házilagos receptek, amik természetes alternatívát kínálnak a mellékhelyiség bűztelenítésére.

Gyengébb, ami természetes?

Südy Zsuzsanna, a Lukrécia kencéi tulajdonosa a Dívány kérdésére korábban elmondta, hogy a természetes illatok kevésbé agresszívek, mint mesterséges társaik, és illékonyabbak is, ezért elsőre gyengébbnek tűnhetnek. Ha azonban elhatározod magad a váltásra, a szaglásod rövid időn belül alkalmazkodik és érzékenyebb lesz. Az eredmény: újra érezni fogod a gyengébb illatokat, miközben a mesterséges illatanyagok szabályosan ingerlik majd az orrod.

A szakember szerint a természetes illatosítással nemcsak a káros hatásoktól kímélheted meg magad. A receptekben visszaköszönő valódi illóolajok például rendkívül hosszan eltarthatók, ráadásul gyógyhatásaik is lehetnek, egy másik jellemző összetevőjük, a szódabikarbóna pedig kitűnő szagtalanító anyagnak számít.

Milyen az illatuk?

Tesztünk keretében három csináld magad illatosítót dobtunk össze, pontosan úgy, ahogy azt az interneten javasolták. Különösebb kémiai ismereteket egyik sem igényelt, hiszen elkészítésük többnyire kimerül abban, hogy a meghatározott sorrendben össze kell keverni az összetevőket. Ezt az instrukcióknak megfelelően már eleve egy szórófejes flakonban tettük meg, így rögtön ki is próbáltuk az eredményt. 

Nézd meg tesztvideónkat!

Az értékelés most is hasonlóképpen zajlott, mint élelmiszertesztjeinknél. Az illatokat vállalkozó szellemű szerzőinkkel szagoltattuk végig, akik szigorúan szubjektív szempontok alapján, egy 1-től 5 pontig terjedő skálán fejezték ki véleményüket, majd ennek alapján a végeredményt átlagolással határoztuk meg.

1. recept – 3,25 pont

Összetevők: 4/5 rész vodka (kb. 1 deci), 1/5 rész víz, 10 csepp illóolaj (citromos), 5 darab mentalevél.

Egyszerű, mint az egyszeregy.
Fotó: Csabai Kristóf / Dívány

Elkészítési mód: Csepegtesd bele a vodkába az illóolajat, add hozzá a vizet, szórd bele a keverékbe a mentaleveleket, majd rázd össze az egészet.

Az eredmény: A 5-Minute Crafts receptje nem a legjobb megoldás, ha spórolni szeretnél, hiszen a vodka minden, csak nem olcsó, de ha inkább az a cél, hogy kiváltsd vele a vegyszereket, akkor adhatsz neki egy esélyt. Tesztelőink úgy nyilatkoztak, hogy erős az illata, viszont nem valami tartós. A vodka meglepő módon nem érződött rajta. 

  • Erős, lime-os. Magamra nem fújnám, de a vécébe tök jó.
  • Szerintem jó. Friss, zöld, természetes.
  • Erős az illata, tetszik. Nem tartós.
  • Kellemes, de hamar eltűnő illatkavalkád.

2. recept – 4,25 pont

Összetevők: 1,5 evőkanál szódabikarbóna, 35 csepp illóolaj (levendulás), 3 csészényi víz.

Házi kutyulás.
Fotó: Csabai Kristóf / Dívány

Elkészítési mód: A szódabikarbónát egy tálkába öntöd, rácsepegteted az illóolajat, összekevered egy kanállal, az elegyet beleöntöd a szórófejes flakonba, rátöltöd a vizet, majd összerázod. 

Az eredmény: A három tesztelt recept közül a Do It On A Dime illatosítójának volt a legtartósabb az illata, ami a felhasznált levendulás illóolajnak köszönhetően egészen kellemesnek is érződött.

  • Kellemes, nem olyan erős, de sokáig nem marad meg.
  • Erős levendulaillat, még mindig érzem.
  • Finom, levendulás, használnám. Molyok ellen is jó.
  • Egész kellemes. Akár használnám is a wc-ben, de csak ott.

3. recept – 3 pont

Összetevők: 16 + 16 csepp illóolaj (citromos és levendulás), 2 evőkanál izopropil alkohol, kb. egy deci desztillált víz.

Modernkori alkimisták lehetünk!
Fotó: Csabai Kristóf / Dívány

Elkészítési mód: Keverd össze az illóolajat az alkohollal a palackban, rázd össze, add hozzá a vizet, majd ismét rázogasd meg.

Az eredmény: A Fabulessly Frugal házi légfrissítőjén annyira erősen érvényesült a citromos illóolaj, hogy a levendulásat szinte ki sem lehetett venni mellette, de sajnos az illatfelhő nem bizonyult túlzottan tartósnak. 

  • Nincs rossz illata. Mint egy citromos kézfertőtlenítő.
  • Nagyon citromos. A citromos pezsgőtablettára emlékeztet.
  • Aki szereti a citromot, annak jó.
  • Elsőre nem intenzív, aztán túl sok.
  • Közepes.

Nem érted, mi a baj a bolti illatosítószerekkel? Alábbi cikkünkből megtudhatod: 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Fejes Réka
Fejes Réka
Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.