Teszt: mit tudnak a vezeték nélküli hangszórók?

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 92 vezeték nélküli hangfalat tesztelt le laboratóriumi körülmények között, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve.

A szakemberek a vizsgálattal arra keresték a választ, hogy a termékek milyen hangélményt nyújtanak, mennyire könnyen kezelhetőek és sokoldalúak. Máris mutatjuk, hogy mire jutottak. 

A legjobb hangzás vagyonokba kerül

A hangszóróknál elsődleges szempont, hogy jó hangélményt adjanak. A teszt során ezért különböző szögekből és távolságokból, különböző zenei műfajokkal (klasszikus, jazz, pop- és rockzene), illetve beszédhangokkal vizsgálták a termékek hangzását. Erre a szempontra összesen kilenc készülék kapott legalább 4-es pontszámot a 0-tól 5-ig terjedő skálán.

Jó hír, hogy ezek egyúttal könnyen kezelhetők, vagyis praktikusak is.

Az viszont már kevésbé, hogy magasabb az áruk. Az élen például egy 188 ezer forintos Bang & Olufsen-készülék végzett. Ettől függetlenül az „olcsóbb” árkategóriában sem reménytelen használható példányokat találni: egy közel ugyanilyen jól teljesítő Samsung-hangfalat már 38 ezer forintért megkaphatsz.

A teszten a másik végletet az a 13 termék képviselte, mely 2 vagy kevesebb pontot kapott a hangzásra. Ezek zömében olcsóbb, 10 ezer forint körüli készülékek, de van köztük majdnem 80 ezer forintos is.

Az ár tehát továbbra se tévesszen meg senkit

– mutatott rá az egyesület.

A 79 százalékosra értékelt Bang & Olufsen Beoplay M5 188 ezer forintba kerül
A 79 százalékosra értékelt Bang & Olufsen Beoplay M5 188 ezer forintba kerülbeoplay.com

Wifi vagy Bluetooth?

Az egyesület szerint a vezeték nélküli hangszórók elnevezése megtévesztő lehet, ugyanis nem azt jelenti, hogy a készüléknek egyáltalán nincs semmilyen kábele, melyet kerülgetni kell, hanem azt, hogy vezeték nélkül csatlakoztatható az eszközödhöz, például a mobilodhoz, tabletedhez. Feltöltésükhöz viszont már nagyon is szükség lesz a vezetékre.

Habár a vezetékes kapcsolat néhány éve még jobb hangminőséget biztosított, mint a vezeték nélküli, az egyesület arra jutott, hogy mára szinte teljesen megszűnt a különbség.

Minimális hangzásbeli különbség van a Wifi-kapcsolat javára a Bluetooth-szal szemben,

de ezt csak a hozzáértők veszik észre.

A hangminőség így nem a Bluetooth- vagy Wifi-kapcsolaton múlik, hanem elsősorban a készüléken.

A 73 százalékos Samsung R1 már 38 ezer forintból kijön
A 73 százalékos Samsung R1 már 38 ezer forintból kijönsamsung.com

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

A Bluetooth-os hangfalak előnye, hogy nem igényelnek internetelérést, cserébe azonban kisebb a hatótávolságuk. Mivel 10 méteres távolság fölött már megszakad a kapcsolat, az előbbi készülékeknél szűkebb a mozgástered.

A Wifi-kapcsolatnál ezzel szemben nem számít a távolság, vagyis mindaddig szabadon mozoghatsz, amíg a hanghordozó és a hangfal ugyanarra a hálózatra csatlakozik. Ha nem tudsz dönteni, vannak olyan készülékek is, melyeknél mindkét kapcsolatra lehetőség van.

Megéri lecserélni a vezetékes hangfalat?

Az egyesület szerint nem. Lényegesen olcsóbban megúszhatod, ha beszerzel egy Bluetooth-adaptert, és azzal hozod létre a vezeték nélküli kapcsolatot. Ezeknek az ára nagyságrendileg 3 és 15 ezer forint között mozog.

A további részletekért kattints ide, a fülesek tesztjének eredményért pedig az alábbi linkre. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek