Jön a hideg, de nem mindegy, hogy fűtesz!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha központi fűtésed van, amit ráadásul már be is röffentettek, akkor nyugodtan dőlj hátra. Ha azonban más fűtőeszközzel varázsolsz meleget a lakásba, akkor most jól figyelj!

A nyár sokáig kitartott, de pár napja vége lett a jó világnak, és több helyen már talaj menti fagy volt hajnalban. Ez pedig azt jelenti, hogy idén kicsit korábban kezdődik a fűtésszezon, ami komoly veszélyeket rejt magában. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság információi szerint 2016-ban 13 százalékkal több szénmonoxid-mérgezéses esetet regisztráltak, mint az azt megelőző évben, igaz, a halálos kimenetelű események száma csökkent. Biztos, ami biztos, azért nemrég kiadtak egy közleményt, hogyan lehet kivédeni a baleseteket. 

Az alábbi tanácsok figyelembevételével mind a kéménytüzek, mind a szénmonoxid-mérgezések elkerülhetőek:

  • A fűtőeszköz és a kémény kialakítását és karbantartását bízd szakemberre, a házilag barkácsolt berendezések életveszélyesek lehetnek.
  • Évente legalább egyszer ellenőriztesd a fűtőeszközöd. A lerakódott por és szennyeződés nemcsak rontja a fűtés hatékonyságát, de balesetekhez is vezethet.
  • A családi házakba a kéményseprő nem megy automatikusan, a lakók által foglalt időpontban végzi el az ingyenes ellenőrzést és tisztítást. (Itt lehet időpontot foglalni). Ha valaki a telefonos ügyintézést választja, a 1818-as telefonszámot kell hívnia, majd a 9-es és az 1-es nyomógomb benyomásával eléri a kéményseprőipari ügyfélszolgálatot.
  • A szénmonoxid-mérgezések elkerülése érdekében gondoskodj a lakás megfelelő szellőzéséről. Az új, jól szigetelő ajtókba és ablakokba szereltess résszellőzőt. A szén-monoxid akkor alakul ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a szoba levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás.
  • Egy megfelelően működő fűtőeszköz is bármikor meghibásodhat, ezért tanácsos egy jó minőségű szénmonoxid-érzékelőt beszerezni. A nem megfelelő érzékelők életveszélyesek, mert hamis biztonságérzetet keltenek, és korántsem biztos, hogy időben jeleznek.
  • Ezek az érzékelők megfelelő biztonságot nyújtanak, ezek pedig megbuktak az ellenőrzéseken, ne használd őket! 
  • Ne fűts háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával, mert ezek amellett, hogy mérgező gázokat bocsátanak ki, fokozzák a kéményben a kátrány és a korom lerakódását. Az ilyen lerakódások miatt leszűkül a kémény belseje, ami miatt visszaáramolhat a füst a házba.
  • Ha valaki csak két hétig háztartási hulladékkal fűt, annyi korom és kátrány rakódik le a kéményben és a fűtőeszközben, mint normál fűtőanyag használata esetén egy teljes fűtési szezonban.
  • A kémény belső falára lerakódott vastag korom- és kátrányréteg a fűtés hatására izzani kezd és akár meg is gyulladhat, ami lakástűzhöz vezethet. Minden ötödik lakástűz a kéményben keletkezik.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.