5 poggyászhiba, amit sokan elkövetünk

Színek tekintetében nem árt, ha kicsit visszafogod magad, és az sem jó ötlet, ha a testedre aggatod a bőröndből kiszorult ruhadarabokat.

A légitársaságok előírásaink megfelelő megfelelő kézipoggyászok kifogástalan technikával való megtöltésével egy csomó pénzt és fáradozást megspórolhatunk. A plusz táskák feladását és a málháslószerű turista külsőt is elkerülhetjük a Vogue szerint azzal, ha egy kicsit tudatosabban pakolunk.

1. Göngyölsz

A saját táskáikhoz kisebb, bőröndbelsőbe illő rekeszeket is gyártó szakértők szerint a ruhákat összegöngyölő utazók hibát követnek el, sokkal hatékonyabb ugyanis a hagyományos hajtogatási technikákkal dolgozni. Ha pedig mégis sikerül megspórolni egy kis helyet a pici hengerekkel, valószínűleg a szokásosnál gyűröttebben kerülnek majd elő a ruháid.

2. Túlzásba esel

A rengeteg helyet elfoglaló cipők helyett érdemes inkább egyetlen pár sokoldalú cipőt elhelyezni, a ruhák esetében pedig a semleges színekre vagy csupán egy színcsaládra fókuszálni. Hiába lesz több ruhád, ha egy nadrágot csak egyetlen felsővel tudsz majd felvenni.

shutterstock 422962627

3. Nem használod a szíjakat

A táska tartalmának összetömörítését szolgáló szíjak/hálók is sokat segíthetnek. Főleg ha nem a ruhahalom tetején, a táska lezárását elősegítendő használja őket valaki, hanem a ruhák ránctalan, összesajtolt utaztatására.

4. Vegyes felvágott

Az egymás hegyén-hátán utazó cipők, ruhák és fogkefék nem jelentenek túl higiénikus megoldást, ráadásul sok helyet is foglalnak. Ha a táska egyik oldalát csak ruhákkal, a másik oldalt pedig az egyéb kategóriába eső dolgokkal töltjük fel, elkerülhető a különböző tételek összekeveredése.

5. Réteges öltözködés

A rengeteg réteget magukra öltő utazók könnyen pórul járhatnak később, ha felmelegszik az idő: a telezsúfolt táskába már nem fogják tudni belegyömöszölni a magukra aggatott fölösleges rétegeket. Marad az izzadás, vagy a fölöslegessé vált kardigánok/poncsók hátrahagyása.

Blogmustra