Teszt: a feketeerdei sonkákkal nem tudsz nagyot tévedni

Olvasási idő kb. 8 perc

Tesztünkben ötféle feketeerdei sonkát hasonlítottunk össze, méghozzá egészen pozitív eredménnyel. Némi fanyalgásra szinte csak az adott okot, hogy némely termék kiugróan sósnak vagy a vártnál rágósabbnak bizonyult.

Az év végi párizsi és paprikás szalámi teszt után ezúttal a prémium húsáruk világában kalandoztunk egy sort, és megnéztük, milyen ízélményre számíthatnak a feketeerdei sonkák hazai szerelmesei. Kóstolónkban Traszkovics Zsolt élelmiszertechnológus mérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője működött közre szakértőként, aki – csakúgy mint mi – zömében elégedett volt a termékekkel. 

Elég korlátozott a kínálat

Öt termék nem tűnik soknak, de ha tudnád, hogy mennyit szaladgáltunk utánuk. Bevásárlásunk közepette szomorúan konstatáltuk, hogy a multiknál jellemzően csak egy, vagy legfeljebb kettő feketeerdei sonka szerepel a választékban. Még az a szerencse, hogy már itt megjelentek a sajátmárkás termékek, ami valamelyest kibővítette a kínálatot. Ha a képek láttán kedvet kapsz a feketeerdei sonkákhoz, azt mindenképp tudnod kell, hogy a hétköznapi felvágottakhoz képest jóval drágábbak: az áruk 400 forint/10 deka körül mozog.

DSC1649
Kaszás Tamás / Dívány

Magasabb minőséget képviselnek

Traszkovics Zsolt azt mondja, a magasabb ár a magasabb minőséget tükrözi. A feketeerdei sonkák ugyanis kiváló sertéshúsból (egészen pontosan sertéscombból) készülnek hosszas pácolással és füstöléssel, fűszerek hozzáadásával. Ez az időigényes folyamat adja meg jellegzetes ízüket. Szakértőnk ennek megfelelően az összetevőikben sem talált különösebb kivetnivalót, szerinte nincs bennük semmi olyan anyag, amitől félned kéne.

Németországban múzeuma is van

Az európai uniós eredetvédelmet élvező, több évszázados hagyományokra visszatekintő fekete-erdei sonka a termelők szerint a világ egyik legismertebb tájjellegű élelmiszere, évente 8,5 milliót adnak el belőle. Népszerűségét jól mutatja, hogy hazájában, a németországi Baden-Württembergben egy tematikus múzeummal tisztelegnek előtte. 

Schinkenmuseum-Schinkenrezepte front large
hochschwarzwald.de

A Fekete-erdei Sonkagyártók Szövetsége százezer euró költséggel (kb. 31 millió forint), kétévi előkészületek után a tartomány legmagasabb hegyén, az 1493 méter magas Feldbergen lévő kilátótoronyban nyitotta meg a Schwarzwälder Schinkenmuseum-ot, ami nyári nyitva tartása során a fekete-erdei sonka hagyományos készítési módját és jelentőségét mutatja be.

Így zajlott a teszt

A feketeerdei sonkákat úgy bíráltuk el, mint mindent mást, módszerünk a vakteszt volt. Szerkesztőségünk tagjai – akik nem tudták, hogy mit, milyen sorrendben kóstolnak – szubjektív benyomásaik alapján, 1-től 5 pontig értékelhették a termékeket, majd a végeredményt átlagolással határoztuk meg.

DSC1654
Kaszás Tamás / Dívány

A könnyebb értelmezhetőség jegyében Traszkovics Zsolt megjegyzéseit és pontszámait dőlt betűvel emeltük ki a szöveges ítéletek alatt. 

3. helyezett: Wein feketeerdei sonka – 3,37 pont (359 forint/100 g)

Összetevők: sertéscomb, étkezési só, fűszerek, dextróz, tartósítószerek (nátrium-nitrit, kálium-nitrát), fenyőfüst. 100 gramm termék 128 gramm sertéshúsból készült.

DSC1645
Kaszás Tamás / Dívány

A Wein terméke viszonylag sok helyen kapható, több esetben is találkoztunk vele beszerzőkörutunk során. Amikor a tányérunkra került, először az tűnt fel, hogy világosabb a többinél, aztán meg az, hogy nincs annyira karakteres, füstös íze. Ettől függetlenül nem volt rossz, mi legalábbis azon kaptuk magunkat, hogy lágyabb íze ellenére is szívesen rágcsáljuk.

  • Kevésbé jellegzetes, karakteres íz, kissé világosabb szín. 3 pont

  • Nyersebb, az ízét nem füstöltnek mondanám.
  • Színre sápadt. 
  • Nincs markáns íze, de jó rágcsálni. 
  • Ennek szebb a színe, és nem annyira rágós, viszont kevésbé karakteres az íze. 
  • Finom, de kicsit lehetne ízesebb. 
  • Vékony, omlós. Van zsír a húsban is.
  • Világosabb hús, kevésbé füstös, enyhe mellékíz, nem lett a kedvencem. 

2. helyezett: SPAR Regnum feketeerdei sonka – 4 pont (399 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, étkezési só, glükózszirup, dextróz, fűszerkivonatok, fűszerek, tartósítószerek (nátrium-nitrit, kálium-nitrit), fenyőfa füst. 100 gramm termék 130 gramm húsalapanyag felhasználásával készült.

DSC1641
Kaszás Tamás / Dívány

A SPAR 9 hetes érlelésű, fenyőfán füstölt, glutén- és laktózmentes résztvevője jóformán minden téren remekül vizsgázott. Szakértőnket szép színével és felületével nyerte meg magának, a kóstolás pedig rámutatott, hogy kecsegtető látványától nem hiába futott össze a nyál a szánkban. Sós és füstös ízei a kellemes tartományon belül maradtak, voltak, akiknek egy finom parasztsonka ugrott be róla. Az egyetlen számottevő kritika, amit kapott, azt emelte ki, hogy mintha lenne egy kis mellékíze.

  • Füstkéreg a felső részen, kellemes íz, szép szín, felület. 5 pont

  • Kellemes benyomást keltett. Lágy, füstös ízű. Azt hittem, átlátok rajta, ha a szemem elé teszem, de nem. Színre világosabb. 
  • Nagyon finom, parasztsonkára emlékeztet.
  • Pont kellemesen sósnak és füstösnek érzem.
  • Nem annyira sós, mint a többi, ennek is van valami beazonosítatlan mellékíze. 
  • Ez olyan húsvéti sonkás, színre és állagra, füstös mellékízzel, ami itt nem jó. 
  • Ez fura. Nem túl sós, tök jó állagú, mégsem ízlik. 
  • Falusi szalonna ízű. 

1. helyezett: Abraham feketeerdő sonka – 4,18 pont (449 forint/80 g)

Összetevők: sertéshús, étkezési só, fűszerek, fűszerkivonatok, dextróz, glükózszirup, tartósítószer (nátrium-nitrit, kálium-nitrát), fenyőfa füst. 100 gramm termék 130 gramm húsalapanyag felhasználásával készült.

DSC1644
Kaszás Tamás / Dívány

A Zimbo által forgalmazott Abraham feketeerdő sonka szép, sötét színben pompázott, kimondottan szuper, füstös illatot árasztott magából, és ígéretes külső jegyeihez méltó, markáns ízvilágot nyújtott, ami katartikus élményt jelentett ízlelőbimbóink számára. Így aztán gyorsan elkönyveltük, hogy a csomagolásán szereplő 3 hónapos érlelés és a fenyőfa felett füstölés nem csak valami üres marketingszöveg. A glutén- és laktózmentes termékről szakértőink is elismerően nyilatkozott, nála egyértelműen 5 pontot ért. Ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor maximum abba tudunk belekötni, hogy némileg rágósabbnak bizonyult versenytársainál. Ezt leszámítva viszont tényleg egy príma sonkáról beszélhetünk.

  • Sötétebb szín, karakteres, kellemes íz, szép füstkéreg, kissé vastagabb zsírréteg. 5 pont

  • A felülete ennek a legegyenletesebb, és ízre jobb, mint vártam. 
  • Szeretem, de nem tökéletes.
  • A füstkéreg túl rágós, nehezen nyelhető, de ízre jó. 
  • Kicsit sötétebb, kicsit rágós, de az íze finom. 
  • Illatra jó füstös. 
  • Ennek van a legsötétebb színe. Füstös íz. 
  • A többinél sötétebb, szálas hús, vastagabb zsírréteggel. Markáns, füstös íz. Nekem ez jött be a legjobban.

Futottak még

Tesztünk negyedik és ötödik helyén két sajátmárkás termék sorakozott fel. Mivel lecsúsztak a dobogóról, ezekről csak röviden írunk, hogy némi támponttal szolgáljunk a vásárláshoz.

4. helyezett: Lidl Dulano feketeerdei sonka – 3,25 pont (419 forint/100 g)

A Lidl 12 hétig érlelt terméke ugyan sonkaízű volt, de tesztelőink úgy vélték, hogy nélkülözi az igazán karakteres jegyeket, és egy kicsit talán sósabb, illetve rágósabb is a kelleténél.

5. helyezett: ALDI Bösinger feketeerdei sonka – 2,62 pont (839 forint/200 g)

Az ALDI eredetvédett, szintén 12 hetes érlelésű feketeerdei sonkája a szín, az állag és füstösség tekintetében rendben volt, ám domináns sóssága kevésbé passzolt tesztelőink ízlésvilágához.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek