Légy előrelátó, avagy fontos tudnivalók a téli utasbiztosításról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szezon van, és nem árt, ha tudod, miért érdemes pénzt áldozni a biztosításra.

A hazai síelők és a snowboardozók jóval óvatosabbak, mint az átlagos utazók, hiszen míg utóbbiaknak csak 35 százaléka köz biztosítást, addig a téli sportok hazai szerelmeseinek mintegy 60 százaléka ilyen előrelátó. Persze a tapasztalatok szerint azt már sokan nem tudják, hogy pontosan mire is fizet a síbiztosításuk, milyen anyagi kártérítésre jogosultak - figyelmeztet a Vienna Life Biztosító. Össze is szedték hát a legfontosabb tudnivalókat, amiket a hajtás után olvashattok.

1. Ha bajunk esik

A téli sportolás során felmerülő káresetek között sajnos az akár több ezer eurós összegű károk sem ritkák, hiszen például egy Ausztriában – a sípályák környékén sok esetben magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 5-15 ezer euró (mintegy 1,5-4,5 millió forint), míg a kórházi műtét és ellátás összege 8-20 ezer euró (nagyjából 2,5-6 millió forint), amikhez képest a Magyarországra történő hazaszállítás díja már „csekélység”: 1-1,5 ezer euró (körülbelül 300-450 ezer forint).

Persze a mentősök nyilván akkor is ellátják a sebesültet, ha nincs biztosítása, viszont ebben az esetben utólag a teljes ellátás – akár több millió forintos – költségét is a nyakába varrják. Szerencsére a síbiztosítás fedezheti egy balesetnél a mentés (például a helikopterrel vagy a motoros szánnal történő szállítás) költségeit, a magánkórházi műtétet és ellátást, az esetleges kórházi önrész, vizitdíj és a kórházi napidíj összegét, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árát, de szükség esetén a családtagok kiutazásának és szállásának a költségét, sőt, még a beteg hazaszállítását, illetve baleseti halál vagy rokkantság esetén a kártérítés összegét is.

2. Ha balesetet okozunk

Egy balesetnek persze nemcsak elszenvedői, hanem okozói is lehetünk. Mi történik például akkor, ha síelés közben nekiütközünk valakinek, aki emiatt kórházba kerül, és hónapokra kiesik a munkából? A válasz egyszerű: ugyanúgy ki kell fizetnünk a kárt, mint például egy autóbaleset vétkes sofőrjének. A károsult pénzt követelhet tőlünk például az egészségügyi ellátása, a munkából történő kiesése vagy akár maradandó egészségkárosodása miatt is. Ezekre az esetekre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a kötelező gépjármű felelősségbiztosításhoz hasonló: akár több millió forintig is fizeti a más tulajdonában vagy testi épségében általunk okozott kárt.

3. Ha valami történne a drága felszerelésekkel

A téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé, hiszen a felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig, simán belekerül több százezer forintba, így a pótlásuk vagy javíttatásuk sem olcsó. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbben már a sípályára se mennek ki különböző műszaki cikkek (pl. mobiltelefon vagy fejkamera) nélkül. Ha felszerelésünket, ruházatunkat vagy kütyünket valamilyen kár éri – például valamelyik megsérül vagy eltűnik –, a síbiztosítás ezekre is fizet, akár 400 ezer forint erejéig is.

4. Ha buknánk a síbérletet

Bármikor közbejöhet egy betegség – gyerekkel utazóknál ez igen gyakori –, ami miatt meghiúsul vagy előbb véget ér az utazás. Emiatt pedig elbukjuk a már kifizetett szolgáltatások árát, amelyek közül egy síelés alkalmával igencsak fájó tud lenni például az 1 hetes síbérlet ára, amely egy négytagú család esetében elérheti akár az 500 eurót, azaz a mintegy 150 ezer forintot is. Ám a síbiztosítás betegség vagy baleset esetén fizeti a síbérlet árát a fel nem használt napokra. Sőt, a biztosítás abban az esetben is megtéríti a bérlet árát, ha a sípálya üzemeltetője rendkívüli ok, például extrém időjárás vagy lavinaveszély miatt lezárja a pályát.

5. Ha feladná az autó

Nem ritka az sem, hogy útban a sípályák felé balesetet szenvedünk, vagy egyszerűen csak lerobban az autónk. De mi van akkor, ha emiatt nem tudjuk folytatni az utat? A síbiztosításhoz választható autó assistance szintén nem kidobott pénz, ugyanis egy ilyen esetben a biztosítónk megszervezi és fizetheti helyettünk a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, az alkatrészcserét, a defektes gumiabroncs költségét, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része

William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye. A dániai Helsingør partjainál fekvő, ma már UNESCO világörökségi védelmet élvező Kronborg-kastély ihlette a darabot. A monumentális reneszánsz erődítmény egykor Európa egyik leggazdagabb és legfélelmetesebb helye volt, amely a tengerszoroson átmenő hajók megvámolásából gazdagodott meg. De hogyan jutott el a dán luxusvár híre a Londonban alkotó Shakespeare-hez, és milyen sötét titkokat rejtenek a kazamatái a mai napig?

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.