Meddig kellene, hogy bírják a háztartási gépeid?

Olvasási idő kb. 4 perc

Az egyáltalán nem normális dolog, ha csak 5 évig bírja a hűtőd vagy a mosógéped, de vajon mennyi időre tervezik a háztartási gépeket a mérnökök?

Az Európai Unióban évente legalább 10-12 millió tonna elektronikai hulladék termelődik, ráadásul ez a szám egyre csak növekszik, globális szinten már évente 44,7 millió tonnányit halmozunk fel. Jelenleg ennek a mennyiségnek mindössze 20 százalékát hasznosítjuk újra, vagyis van még hova fejlődni, a legjobb meg persze az lenne, ha eleve csökkenteni lehetne a hulladék mennyiségét. Ehhez pedig az kellene, hogy nagyjából tudjuk, meddig érdemes elvinni a szerelőhöz a háztartási eszközünket, és mikor kell belátni, hogy az ideje lejárt. 

Ha pár ezer forintos elektronikai kisgépről van szó, az emberek többsége sokszor inkább lecseréli, mintsem elvinné megjavíttatni, főleg miután már lejárt a jótállás is. Egy kenyérpirító vagy egy vízforraló hibás működése esetén például sokszor inkább újat veszünk, míg mondjuk, egy mobiltelefon esetén gyakran már csak azért sem lehet megjavítani a készüléket, mert a néhány éves modellekhez már nincs megfelelő alkatrész, vagy egészen egyszerűen már nem támogatja a szervizhálózat sem azt a modellt. De vajon meddig kellene, hogy rendesen működjenek a nagyobb háztartási elektromos eszközök, és mi az az időtartam, ami után már nem érdemes a szerelővel bajlódni?

Mosógép

Ki ne emlékezne a régi jó kis mosógépekre, amiket gyakorlatilag az örökkévalóságnak terveztek, amik évtizedekig ugyanúgy szolgálták a háztartást, vagy ha el is romlottak, akkor minimális költségen szerelték meg őket. A mosógépek új generációjára már korántsem ez a jellemző, bár a Which cikke szerint a bűvös szám a 8 év. Ez az az időszak, amit egy átlagos mosógépnek ki kell bírnia mindenféle gond nélkül, és a jó hír az, hogy a 8 év alatt a gépek kétharmada hozza is ezt az elvárást.

A rossz hír viszont az, hogy valóban minden a márkán múlik, és ha rosszul választasz, akkor a 8 év után 58 százalékkal nő az esélye annak, hogy bekrepál a géped, és újat vehetsz, míg a nagyobb, megbízható márkák 84 százaléka még évekig hibátlanul működik. De a márkán kívül sok múlik azon is, hogy milyen rendszerességgel használjuk, bár a Digital Trend szerint akkor is ki kell bírnia a mosógépnek minimum 10 évet, ha nagy a család és sokat kell mosni. A harmadik faktor pedig az, hogy felültöltős vagy elöltöltős mosógépről beszélünk-e, ugyanis a kutatások szerint a felültöltős mosógépek valamivel tovább bírják a strapát. 

Mosogatógép

Az átlagos mosogatógépnek legalább 9 év az életciklusa, de rendszeres karbantartás mellett akár 13 évet is kibírnak nagyobb probléma nélkül. A karbantartás alatt azt kell érteni, hogy rendszeresen használjuk, és a szűrőket is gyakran tisztítsuk. A hibák többségét általában az elhasznált tömítés okozza, de érdemes körültekintően szemrevételezni, hogy a szivattyú és a csőrendszer is minőségi, rozsdamentes anyagból készüljön. Ugyanis a rozsda és a szennyeződések a mosogatógép legnagyobb ellenségei, vagyis ha sokáig nem akarsz visszatérni a kézi mosogatásra, akkor a divatos külső helyett inkább ezeket nézd meg alaposan. 

Hova vigyem az elektromos hulladékot?

Ha mégsem sikerül a mentőakció, és a szerelő szerint sem kelthető életre a háztartási berendezésed, akkor úgy szabadulj meg tőle, hogy azzal a legkevésbé árts a környezetednek, ez nagyon fontos. Ha új terméket rendelsz, akkor kiszállításkor kérheted, hogy a régit vigyék el tőled, ez azért nagy segítség, ha nagyobb méretű háztartási gépet cserélsz. Ha azonban nem újat veszel, hanem valahonnan használtat vásárolsz, vagy felgyűlt több elektromos szemét is, akkor azt vagy a nagyobb elektronikai áruházakban lehet leadni, mint például a Media Markt, vagy az Extreme Digital üzleteiben, de például hulladékgyűjtő udvarokban, újrahasználati központokban is. Ide egyébként nemcsak a teljesen rossz, hanem a használaton kívüli elektromos termékeket is el lehet vinni, illetve más típusú hulladékot is átvesznek a lakosságtól. 

Tűzhely

13-15 évre lehet átlagosan tervezni a egy új tűzhely megvásárlásakor. Itt arra érdemes figyelni, hogy az elektromos főzőlap a cikk szerint hamarabb elromolhat, mivel nem olyan egyszerű a működése, mint a gáz főzőlapoké. Egy amerikai kutatás foglalkozott azzal, hogy mégis, melyik bírja tovább, és a hibabejelentéseket feldolgozva arra jutottak, hogy az elektromos tűzhelyek átlagos élettartama 13 év, míg a gáztűzhelyeké 15 év is lehet. 

Mikrohullámú sütő

A mikrohullámú sütő egy komplex kis berendezés, amit lehet venni néhány tízezer forintért is, a beépíthető darabok ára pedig akár százezres nagyságrendre is rúghat, de összességében 9-10 év alatt fel kell készülni arra, hogy a mikrónk felett eljárt az idő. Ráadásul a karbantartáshoz sincsenek annál jobb tippek, mint hogy tisztán kell tartani. 

Hűtők

11-19 év közé teszik a hűtők és fagyasztók élettartamát. A szakemberek egyébként nagyon furcsa megfigyelésre jutottak, ugyanis kiderült, hogy a legjobb választás az egyajtós kivitel, ahol a hűtőtérből nyílik a fagyasztó, ezek bírják ugyanis a 19 évet. Az ok egyszerű, minél keményebben kell dolgoznia a hűtőnek, annál hamarabb megy tönkre a kompresszora, vagyis, ha a mélyhűtő rész eleve egy hideg környezetben van, akkor a kompresszor is tovább bírja. Aki viszont nem szeretne ilyen hűtőt venni, annak érdemes olyan gyártót keresni, amely akár évtizedes garanciát is vállal a motorra és a kompresszorra, ugyanis általában ez az, ami tönkremegy idő előtt. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.