Az illető azoknak címezte mondandóját, akik „elfelejtették”, hogy mi egy légiutas-kísérő feladata, majd a poszt további részében hosszasan sorolta kötelességeiket. Azt, hogy a hivatásuk nem csak az állandó mosolygásról szól, hanem tényleg komoly felelősséggel jár, már az első pont is pompásan szemlélteti. Ebben arról ír, hogy képesnek kell lenniük rá, hogy 90 másodpercen belül evakuálják a repülőgépet a teljes személyzettel együtt.
Ők felelnek az épségedért
A bejegyzés alapján a légiutas-kísérők vállát nyomja az elsősegélynyújtás is – attól kezdve, hogy leöntöd magad forró kávéval, egészen odáig, hogy pánikroham tör rád, fuldokolni kezdesz, szívrohamot kapsz, elvetélsz, megszülsz, vagy éppen újra kell éleszteni.
„Folyamatosan ügyelnek a biztonságra. Legyen az egy utazás közben titokban bepiáló részeg 50-es férfi, egy kigyulladó laptop, egy 3 éves gyerek, aki folyamatosan fel-le rohangál az egész kabinon, mert a szülei lusták vele foglalkozni, egy hülye, aki a tankolás közben a rámpán rágyújt, egy másik hülye, aki a wc-ben gyújt rá, majd a papírtörlők közé nyomja a csikket, egy harmadik hülye, akinek éppen rossz napja van, és egy másik utason vezeti le, vagy egy olyan turbulencia, ami a repülő tetejéig fel tudna csapni, ha nem lennél bekötve.”
Undorító dolgokat találnak a fedélzeten
A stewardess szerint egy nap alatt átlagosan négy járaton teljesítenek szolgálatot, a személyzet tagjainak pedig ilyenkor csupán fél órájuk van arra, hogy megfordítsák a gépet, levezényeljék a ki- és beszállítást, illetve elvégezzék a nagytakarítást, összeszedve mindazt, amit a repülés ideje alatti 23 szemétgyűjtés ellenére sem adtak át az utasok.
„Itt indul a kincskeresés, ami zoknik, bugyik, óvszerek, használt füldugók, félig megrágott kígyóuborkák, meglepetés hányások és pelenkák tárházát rejtik az ülések alatt, között, bedugdosva titkos helyekre (különösen a használt zsebkendők dugdosása közkedvelt).”
Meggyűlik a bajuk az utasokkal
A légiutas-kísérő megjegyezte, hogy ugyan az étel- és italfelszolgálás nem az első számú feladatuk, mégis rendületlenül kiszolgálják az utasokat – még akkor is, ha valaki a harmadik szervírozás után a vészhívó gombra (ami ugyebár nem rendelésre, hanem egy esetleges vészhelyzet jelzésére szolgál) tenyerelve kér egy csokit.
Mint írja, a fapados légitársasági általában 150-190 férőhelyes gépeket használnak. Bármekkora is ez a szám, ha elosztjuk kettővel, megtudhatjuk, hogy hány csomag fér el a rekeszekben.
„Ha az összes utas az ülése alá rakná a hátizsákokat, zacskókat, duty free-ket, szinte soha nem kellene táskát le-offloadolni. NEM, a 29€-ban NINCS benne a táska ára. Tudom, felháborító.”
A bejegyzésből ugyancsak kiderül, hogy a leggyakrabban sérelmezett szabályok igazából az utasok érdekeit szolgálják. A kartámlákat például azért kell lehajtani, mert egy becsapódás esetén így sérülsz a legkevésbé, ha éppen rajta pihen a karod, a sötétítők felhúzását meg az indokolja, hogy a légiutas-kísérők a gép első és hátsó részén tartózkodnak a le- és felszállás során, ezért az utasok hamarabb szembesülhetnek vele, ha netán valami gubanc adódna, mint ők. Az asztalka kapcsán sem zsarnoki hajlamaik miatt szólnak rád: azért kell felhajtani, hogy szükség esetén mihamarabb evakuálhassák a gépet.
Néha nagyon bunkón bánnak velük
Gondjaikat tovább szaporítja, hogy az utasok egy része nem az udvariasság mintaképe. Erről a következőket írja:
„A légiutas-kísérőkkel szemben szabad használni a „köszönöm”, „jó napot”, „legyen szíves” kifejezéseket. Tesztek bizonyítják, hogy sikeresebbek a bökdösés, lábcsapkodás, csettintgetés, vállveregetés, szoknyahuzogatásnál, hogy figyelmüket elérjük.”
Szerinte a légiutas-kísérő nem tévesztendő össze az óvónővel, tehát nem szereti automatikusan a gyerekeket, nem varázsló (tudom, hogy nincs már hely a gépen, de ezt a csellót azért még elrakná nekem?), nem google maps (mi az a tó alattunk?), nem Google (mikor váltunk téli időszámításra?) nem bank (hogy alkudozz a sör árán), és nem tehet arról, hogy egy hatalmas hóviharban a gép 2 órát késik, ahogy arról sem, ha 20 perccel korábban landol (nagyon örülök!! most várhatok a fiamra 20 percet egyedül!).
Vannak akik még mindig azt gondolják, hogy a légiutaskísérő egy légipincér, légimajom vagy légiszolga.
Örülnek, ha köszönsz nekik
Az illető búcsúzóul még elmondta, hogy heti 3-5 napon át, naponta 6-800 embert üdvözölnek a repülőn, mindenkit mosolyogva, kedvesen, de megesik, hogy csak százan veszik a fáradtságot, hogy visszaköszönjenek.
„Vegyük ki a légikísérőt ebből az egészből, mert csupán annyi a lényeg, hogy elfelejtettük emberszámba venni a másikat. Nagyon szomorú, hogy attól lesz vidám a napom, ha egy utas VÉGRE visszaköszön, vagy megköszöni, hogy kiszolgálom. Semmibe nem kerül a kedvesség. Semmibe. Miért esik mégis mindenkinek oly nehezére, hogy emberszámba vegye a másikat? Köszönöm a figyelmet.”
A stewardess a Dívány kérdésére hozzátette, nem szeretné, ha bárki félreértené. Elmondása szerint egy csomó negatív kommentet is kapott, hogy ha ennyire rossz a munkája, akkor ott kéne hagynia. Ő viszont – a kollégáival egyetemben – imádja, amit csinál, és posztjával mindössze az volt a célja, hogy véget vessen a légiutas-kísérőket sújtó megaláztatásoknak, illetve hogy felhívja az emberek figyelmét, egy fapadosnál nem várhatnak olyan luxusszolgáltatásokat, mint a több ezer dolláros jegyeket kínáló prémium légitársaságoknál.
Maradtak még benned kérdések? Akkor emlékeztetnénk, hogy a légiutas-kísérők hivatásának már számos cikket szenteltünk:
- Légiutaskísérők titkai: miért ne kérj tőlük soha ingyen vizet vagy takarót?
- 15 étel és ital, amit a légiutas-kísérők kerülnek
- 7 dolog, ami felhúzza a légiutas-kísérőket
- Légiutaskísérők-titkai: ezért nem láthatod őket a repülő mosdójában
- Mennyit keres egy magyar légiutas-kísérő?
- Így marad szép egy légiutaskísérő
- Ilyen az élet prémium légiutas-kísérőként
