Nézze meg újra, hogy tényleg környezetbarát-e a mosószere!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ökomosószereket vizsgált, és nem mindegyik ment át a teszten.

A mosószerek gyakran tartalmaznak környezetszennyező és egészségügyi kockázatot jelentő összetevőket. Mivel manapság menő lett zölden élni, a legtöbb gyártó fel is ült a lóra, és próbálja bioköntösbe bújtatni termékeit, hogy a jóhiszemű, ámbár gyakran figyelmetlen fogyasztók megvegyék ezeket akár magasabb áron is. És persze a beszerzés helye is befolyásolhatja a vásárlót, hiszen ki gondolná, hogy egy ökotermékeket kínáló webáruház, nem ökoterméket árul, vagy, hogy az árun a felirat bár hangzatos (pl. öko, bio, környezetbarát), mégsem környezetbarát?

Az ilyesfajta megtévesztéseket igyekszik a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) megmutatni, most éppen a piacon kapható folyékony ökomosószerek közül teszteltek 20 különbözőt. Azt nézték, hogy ezek termékek rendelkeznek-e független ökominősítéssel, ami könnyű és egyértelmű tájékozódási pontot jelenthet a fogyasztónak.

A tesztben szereplő 20 termékből mindössze hét termék esetében volt független ökominősítés a csomagoláson. Ezek:

  • Almacabio folyékony mosószer
  • AlmaWin Öko folyékony mosódiós vasaláskönnyítős mosószer,
  • AlmaWin Öko folyékony mosószer konc. színes
  • Citromax Prémium Univerzális bio folyékony mosószer,
  • LiNa Color folyékony mosószer
  • levendula BIO
  • SODASAN BIOfolyékony mosószer színes,
  • Sonett folyékony color mosószer

Három termék esetében (Almacabio folyékony mosószer, AlmaWin Öko folyékony mosószer konc. színes, Sonett folyékony color mosószer) egynél több minősítés is volt.

Jellemzően az átlagosnál drágább termékek szerepeltek jobban a felmérésben; de pl. a Citromax, vagy a LiNa COLOR termékek alacsonyabb, egy adagra számított áruk mellett is jó eredményt értek el.

Ökomosószerek szabályozása

A vegyi árukra, tehát a mosószerekre sem vonatkozik olyan szigorú címkézési szabályozás az összetevők tekintetében, mint az élelmiszereknél, így az esetek többségében nem derül ki pontosan, hogy egy-egy összefoglaló név milyen vegyületet is takar. Ezért a termékcímke alapján elég nehéz eldönteni, hogy most akkor bio vagy nem bio a termék.

Van viszont egy tuti megoldás a tájékozódásban: a termék csomagolásán van független minősítő szervezetek által kiadott ökocímkék, ennek segítségével biztosra mehet, hogy tényleg bio/öko/zöld termékről van szó. Tisztítószerek esetében a legelterjedtebb terméket minősítő címkék az EU Ecolabel, a magyar Környezetbarát Termék címke. Ezen kívül az összetevőket minősítő uniós és nemzeti bió (ökológia termelésből származó) tanúsítványokkal is találkozhat.

Na de melyik termék bukott el a TVE tesztjén?!

A vizsgált termékek közül a Hujber vegán mosószer bio, Cleaneco, Frosch folyékony mosószer színes ruhákhoz, Ecover antiallergén folyékony mosószer, Iecologic folyékony mosószer narancs-levendula, Földbarát folyékony color mosószer, Econut mosódió mosógél, Winnis folyékony mosószer, Ecos Baby Bio folyékony gyermekmosószer és a Bionur mosószer color nevű termékeken nem találtak független tanúsításból származó ökocímkét. Ugyanakkor a cégek weboldalán, vagy magukon a termékeken kifejezetten a „környezetbarát”, „földbarát”, „ecological”, „eco” vagy „öko”, „bio” stb. megnevezés található, ami megtévesztő lehet a fogyasztók számára, mert nem megkülönböztethető a többi igazoltan környezetbarát terméktől. 

És most gondolja át újra, hogy legközelebb milyen mosószerre áldoz temérdek mennyiségű pénzt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.