Szombaton ebéd után legalább 20 ember gondolta úgy, hogy nem fekszik le egy jót aludni, inkább elmegy egy jó 3 órás várostörténeti sétára, hogy megtudja, milyenek Újlipótváros házai belülről. A Miénk a Ház Egyesület túrája a Csanády-Kresz Géza sarkáról indult, pont egy időben egy motoros felvonulással a Lehel úton, úgyhogy egy darabig a várostörténet helyett dudaszó verte fel a környéket.
A történész végzettségű túravezető, Maczó Balázs a negyed nevétől indította el a történeti visszatekintést, a sétát pedig a Kresz Géza 38-as számú háztól, mely a legrégebbi épületnek bizonyult az útvonalon a maga 74 évével. A városrész története II.Lipóttal kezdődött (itt ért az első aha-élmény, hogy miért is nem gondolkodtam el azon eddig, vajon mitől Lipótváros a belső XIII. kerület?!), aki a középkori városfal lebontásával kezdte el a város bővítését. Na de hol van pontosan Lipócia (ahogy a helyiek hívják)? A Wikipédia meghatározása szerint Újlipótváros "Budapest XIII. kerületének a Szent István körút, Váci út, Dráva utca és a Duna által határolt része. Az elnevezést szűkebb értelemben is használják a városrész déli, a 20. század 10-es, 20-as és 30-as éveiben egységes arculattal beépült részére".
A negyed egyik építészetileg meghatározó arca Rakovszky Iván volt, aki a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöként alakította a negyed épületeit és (meglehetősen) szabályozta a tevezést. Aki Lipótvárosban akart tervezni, azoknak tudomásul kellett venniük, hogy a Tanács határozza meg, milyen legyen a portál, az ablakok vagy az ajtók elhelyezkedése. A négy utca által határolt telektömb beépítetlen maradt. Tehát a házak a tömbben keretesen, az utcák mentén épülnek fel, miközben a telek belső része beépítetlen marad. Ezért sem volt jellemző a belső udvaros kialakítás a kerületben, viszont az épületek szélesebbek, mint az V. vagy a VI. kerületben.
A manapság aranyáron megvásárolható lakások egy része egykoron a Váci úti gyárakban dolgozóknak épült, a nagypolgári miliő csak néhány házra volt jellemző. És hogy hogy jön ide a Bauhaus, ami valójában egy építészeti mozgalom volt? Erről mindenképp érdemes tudni, hogy az egész mozgalom kiindulópontjaként szolgáló iskolát 1919-ben alapította Walter Gropius, és hozzá csatlakozott az évek alatt többek közt Vaszilij Kandinszkij és Moholy-Nagy László is, vagy Breuer Marcell, aki az iskola asztalosműhelyét vezette.
Az iskola híre hamar elterjedt, a baloldalinak kikiáltott igazgató menesztése után érkezett meg a direktori székbe Ludwig Mies van der Rohe, aki erőteljesen az építészet irányába billentette el az akkori iskola irányvonalát. Az oktatás sajnos nem tartott sokáig, a Berlinbe költöztetett, akkorra már szellemi műhellyé kinőtt intézmény sorsának egy házkutatás vetett véget, ahol a Gestapo állítólagos kommunista iratokra bukkant, ez pedig jó ürügynek bizonyult, hogy 1933-ban bezárathassák az intézményt. Az "őszinteség, tisztaság, egyszerűség" hármasával jellemzett irányzat eljutott Magyarországra is bár nálunk főleg budai villák formájában bukkant fel.
A séta során láttunk egykor szebb napokat látott és felújított belső térrel rendelkező házakat, és kiderült, hogy itt bőven nem csak nagypolgárai lakások vannak, hanem nagyszámú garzon is. Ezek építéséről egyébként annak idején még a parlamentben is vitáztak, mert ki akart volna egyszemélyes lakásokat építeni, amikor a népszaporulat volt a cél?
A legszebb vagy legimpozánsabb házak kétségkívül a Dunapark ház néven futó Pozsonyi út 38-40. szám alatti épület, mely a Dunára és a Szent István parkra néz. A luxusbérházakat Hofstatter Béla és Domány Ferenc tervezte, és telepakolták technikai vivmányokkal. A kaputelefon elődje és dupla lift várta a lakókat, akik az Első Magyar Ruggyanta gyár termékével (a ruggyanta a kaucsuk elnevezése volt) borított lépcsőn juthattak fel a tetőteraszra. A ház a Gyilkos a házban van című filmből lehet ismerős, melynek egyik szereplője, Major Tamás egyébként is a házban lakott, de megfordult itt Heltai Jenő, Kéthly Anna és Hatvany Lajos is. A kevésbé szép emlékek közé tartozik, bár erről nem esett szó, de egy-két un. K-lakás is volt a házban, ahol az állambiztonságiak és a beszervezettek találkozhattak.
A séta során érintett házak mindegyike rejtett valamilyen izgalmas történetet, a Pozsonyi 15-17-ben például egy mára elhagyatott portásfülke köszönti a lakókat, ahol az ott dolgozó portás figyelte a napi életet, aztán este összecsomagolt és hazament. A lakásokból pedig kitekintőablakon át lehetett megszemlélni, hogy ki vár bebocsáttásra. Jó pár házzal odébb egykor a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. alkalmazottainak Nyugdíjintézete állt, mára ez is társasház lett. Az udvarban álló bányász és a kis belső kert az építtettőre utal, csakúgy, mint egy másik házban, ahol Frank Artúrról, a Victoria Textilgyár tulajdonosáról emlékeztek meg egy faragott dömborművel: két női alak tart a kezében textiltekercseket. Két történet fogott meg leginkább, sajnos tárgyi emlékei már egyiknek sincsenek. Az egyik, hogy az Odeon mozi tervezője a belső teret apró akváriumokkal dobta fel, amelyeket a plafonról lógatott le, és még megvilágítást is kaptak a halak. A másik sztori szerint pedig a Csanády utcába épült volna két felhőkarcoló, ahol a két épületet összekötő szárnyépület kötötte volna össze, ám sajnos a grandiózus terv sosem valósult meg.
