Időutazó PEZ-cukorkát fogtunk el a COOP-ban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kínos magyarázkodás, miért szerepel kétféle lejárati idő egy cukorkán. Már az egyik szerint is rég lejárt, de vajon miért matricázták át még régebbire?

A PEZ cukorka örök életű – legalábbis így vélik a COOP-ban. Hétfőn reggel sikerült szert tennünk egy 5 vitaminnal dúsított Vita Pez típusú cukorkára (tutti-frutti ízben), melynek a lejárati ideje 2011 volt - legalábbis a fóliára ragasztott, láthatóan nem professzionális körülmények közt nyomtatott, erősen kopott cédula szerint. Már ettől is zavarba jöttünk kicsit, de a fóliát kibontva egy teljesen más határidővel szembesültünk, az pedig 2014 február 16. A mesterséges öregítésen átesett termék mindenesetre egyik dátum esetén sem szerepelhetett volna május 26-án a polcon, akkor sem, ha - lévén szinte csak szőlőcukrot tartalmaz - valószínűleg nincs semmi baja.

A cukorkát az Ed Haas Hungária kft. forgalmazza, a gyártója pedig a PEZ Production Europe Kft, akik Jánossomorján készítik.

Megkeresésünkre Kőműves Beáta, az Ed Haas termékmenedzsere a következőket írta: "A kérdéses termék legyártásának idején egy új jelölésrendeletben szabályozták, hogy a lejárati dátum formátuma csak nap/hó/év lehet, a termékből egy szállítmány raktárunkba még a régi jelöléssel (év, hó, nap) érkezett – ez látható a dobozka alján. Cégünk a terméket a hibás jelölés miatt visszaküldte a gyártónak, akit megkértünk arra, hogy a helyes formátumban (nap, hó, év) tüntessék fel a terméken egy címkével a már eredetileg is rajta lévő dátumot.

Célunk tehát a felülcímkézéssel nem az volt, hogy esetlegesen a termék szavatossági idejét meghosszabbítsuk, hanem be akartuk tartani az aktuális jelölésrendeletben foglalt kötelező szabályt, miszerint a lejárati dátum formátuma csakis nap,hó,év formában kerülhet a csomagolásra, hiszen cégünk számára nagyon fontos, hogy raktárunkból csak olyan áru kerüljön ki, mely a hatályos jogszabályoknak megfelel.

Ilyen hiba eddig még soha nem történt, ismét csak hangsúlyozni tudom azt, hogy nem a szavatossági idő meghosszabbítása volt a cél a felcímkézéssel, hanem a jogszabálynak való megfelelés, de mivel a partnereink rendelését sürgősen teljesítenünk kellett, így sajnálatos módon becsúszott ez a hiba.

A nyomozás során átnéztünk számos dokumentumot, melyekből megállapíthatjuk, hogy a kérdéses lejáratú, felcímkézett termékből utoljára több, mint egy éve, 2013. januárjában értékesítettünk. Köszönjük az észrevételt, és ezúton szeretném jelezni, hogy a mai napon megkezdjük a még esetlegesen boltokban lévő, ilyen hibás címkés termék visszavonását, és friss árura történő cseréjét. Illetve szeretném még azt is megerősíteni, hogy a Coop hálózatot semmilyen felelősség nem terheli az ügyben, nem ők címkézték felül a termékeket."

Ez a magyarázat azért nem állja meg a helyét, mert a lejárati dátum és a felülcímkézett dátum nem egyszerűen az év-hó-nap és a nap-hónap-év dátummegjelölés sorrendjében különbözik, hanem két, teljesen eltérő dátum van rajta. Megkeresésünkre a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azt közölte, hogy ez a NÉBIH hatásköre, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az esetben a dátum a minőségmegőrzési időt jelöli, és nem a fogyaszthatósági idő szerepel a címkén. A 2011-es időpont valószínűleg helytelen, és a tinta lekopása okozhatta a félreértést, ám a címkének olyannak kell(ene) lennie, mely nem kopik, és megfelelően olvasható rajta a felirat. 

Az ügyben természetesen kerestük a COOP-ot, de kérdéseinkre mindössze annyit válaszoltak, hogy vizsgálják az ügyet.

Mi micsoda?

Minőségmegőrzési idő: ez az élelmiszereken feltüntetett azon időpont vagy időtartam, ameddig az élelmiszer (megfelelően tárolva) eredeti minőségét megőrzi.

Fogyaszthatósági idő: az a gyorsan romló élelmiszereken (tej, tejtermék, hús, húsipari termék) feltüntetett időpont, ameddig (megfelelően tárolva) ezek a termékek egészségügyi kockázat nélkül, biztonságosan elfogyaszthatók. Termék fogyaszthatósági idejét manipulálni (pl átragasztani) a hazai jogszabályok szerint tilos. 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság érdeklődésünkre azt közölte, hogy két lehetőségünk van fogyasztóként. Egyrészt visszavihetjük a boltba a terméket,  ahol vissza kell kapnunk a termék árát, másrészt a fogyasztó bejelentést tehet a NÉBIH-nél ( Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal), akik minden élelmiszerrel kapcsolatos ügyet hivatalból kivizsgálnak.

Az ügyben természetesen kerestük a COOP-ot, de kérdéseinkre mindössze annyit válaszoltak, hogy vizsgálják az ügyet.

Minőségmegőrzés szabályai és jelölései

Vhr. 28.§ (1) Az élelmiszer minőségmegőrzési időtartamának lejárati dátumát a fogyasztó számára közérthetően, az egyéb azonosító kódjelektől megkülönböztethető módon, elkülönítetten kell megadni. A dátumot az év/hó/nap legalább két arab számjegyű feltüntetésével kell megadni. Az évszám teljes megadása, a hónap betűvel való teljes vagy rövidített kiírása is lehetséges. Azon élelmiszerek esetében, ahol a minőségmegőrzési időtartam 
a) három hónapnál rövidebb, elegendő a hónap és a nap, 
b) három hónap vagy annál hosszabb, elegendő az év és a hónap feltüntetése. Ebben az esetben a lejárat dátuma a hónap utolsó napja. 
(2) A minőségmegőrzési időtartam lejárati dátuma előtt a következőket kell feltüntetni: 
- "minőségét megőrzi: ... dátum" vagy 
- "minőségét megőrzi..." (utalás a dátum feltüntetési helyére). (3) A fokozott közegészségügyi veszélyforrást jelentő, az összetételük miatt (állati eredetű élelmiszer, gomba stb., illetve ezeket tartalmazó) mikrobiológiai vagy más okból gyorsan romló, ezért a minőségük megőrzéséhez 0-10 |°C közötti tárolási hőmérsékletet igénylő élelmiszerek esetében, a "minőségét megőrzi" felirat és dátum helyett a "fogyasztható" felirat és a hónap, nap megjelölésével a dátum szerepel. 

Forrás: Élelmiszertörvény

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.