Ha szakítunk, az a macska miatt lesz – Karafiáth Orsolya musicalt írt

A musical azon jelenségek közé tartozik, amelyeket vagy imád, vagy utál az ember: amit viszont senki sem vitathat el a fülbemászó dallamokkal, összetört szívekkel és garantált happy enddel tarkított zenés daraboktól, az a rendkívüli népszerűség és a nagy eséllyel garantált teltház. A humor, a pátosz, a szerelem és a gyűlölet négyesfogata már korábban is a siker kulcsaként funkcionált a színházcsinálásban, hát még akkor, amikor a főhősök elkezdték dalba önteni legféltettebb titkaikat.

Aki nem szereti, az is elismeri

Tapasztalataim szerint, ha valaki nem is kedveli különösebben ezt a műfajt, nem tagadja az olyan művek zsenialitását, mint amilyen Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztárja, a Macskák, vagy éppen A muzsika hangja. Az utóbbi művek is azok közé a musicalek közé tartoznak, amelyek hatalmas sikert arattak világszerte és nem csak színpadi élményt, de a kollektív tudatalattiba beépült slágereket is adtak a népnek.

A hazai musicaltermést szemügyre véve nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az e téren egyeduralkodónak számító Egyesült Államok és Anglia mellett igenis érdemes új színekkel, egyedi zenei ízekkel próbálkozni a zenés színházban. Presser Gábor A padlás című musicalje például számtalan mai felnőttet indított el gyerekként a színház szeretete felé, de említhetnénk Dés László felkavaró és megunhatatlan darabját, a Valahol Európában-t is. Nem beszélve a Szörényi-Bródy szerzőpáros rockoperáiról – különös tekintettel az elévülhetetlen István a királyra, amely ugyan definíciója szerint nem kifejezetten musical, mégis kétségtelenül ebbe a vonulatba illeszkedik.

Új magyar szerzők és musicalek kerestetnek

A garantált siker tudatában az itthoni dalszínházak előszeretettel játsszák Webber, vagy éppen Lévay Szilveszter és a hazai nagyok darabjait, ritkán kockáztatnak: új magyar musicalek, új szerzők pedig még ennél is ritkábban kapnak megmutatkozási lehetőséget. A Madách Színház ezért 2010 elején úgy döntött, musicalpályázatot hirdet, hogy ezzel is serkentse az új magyar zenés darabok megszületését.

A többfordulós versengés mostanra jutott el harmadik szakaszához, amelyben a zsűri által kiválasztott művek teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottaanyagát kellett beadniuk a versenyzőknek. A zsűritagok – Kocsák Tibor zeneszerző, zenei vezető, Malek Andrea színésznő, Müller Péter író, Tihanyi Ákos koreográfus és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója – végül hét darabot választottak ki, amelyeknek 30 perces koncertszerű változatát (keresztmetszetét) október 20-án és 26-án mutathatták be az alkotók.

Karafiáth Orsolya és Szente Vajk is a szerzők között

26-án mi is ott jártunk a Madách Stúdiószínpadán, ahol a versenyben lévő darabok szerzői közül Karafiáth Orsolyát és Szente Vajkot kérdeztük arról, mi is visz rá egy alapvetően nem musicalszerzéssel foglalkozó művészt, hogy belevágjon egy zenés darab megírásába. Karafiáth Orsolya költő, író elárulta, hogy eredetileg esze ágában sem volt musicalt írni, de amikor Bella Máté zeneszerző felhívta a közös munka reményében, igent mondott.

„Én egyébként nem nagyon kedvelem a musicaleket, ezért is csináltam egy musicalparódiát iszonyú csöpögős szerelmi duettekkel és nagyon durva happy enddel” – mesélte. A szerzőpáros Macskadémon című horror-vígmusicalje valóban nem egy szokványos példány: a meglehetősen bizarr történetet egy tibeti monda ihlette, amelyre Orsi teljesen véletlenül akadt rá a Fekete macska című lemezének készítésekor.

Igaz történeten alapuló horror-vígmusical

A valós sztorin alapuló musicalben egy macskadémon szállja meg azt a budai villát, amelybe a főszereplő – Orsi – új élet reményében költözik. A démon mindenkiből igyekszik a legrosszabbat kihozni, hiszen ebből táplálkozik. Persze a „valós” itt inkább arra vonatkozik, hogy a történet „eredeti” helyszíne az a társasház, ahol annak idején a költő lakott. „A figurák alapja az ottani szörnyű házaspár: az egész házat lefestették, hogy ez Margité, ez meg Ferié.

Az egyik nem mehetett a másik térfelére. Feri bácsi mindig meg akarta mérgezni a macskámat, mert szerinte ő rontotta el a házat és miatta szoktak oda a rovarok” – ecseteli az egyszerre vicces és tragikus körülményeket Orsi. „Eléggé fixált vagyok a macskákra” – mondja, miközben a hatalmas méretű gyűrűjéből kikandikáló macskát mutatja – „és van sajátom is, Rigó. Egyébként ő macskadémon a pasim szerint, és ha szakítunk, az neki lesz köszönhető”.

Az idegileg gyengék remek musical-alapanyagok

A fura szerzetekből bőven jut az említett estén bemutatott másik két darabra is: míg Lázár Zsigmond és Szabó T. Anna a férfiakat állattá változtató és felfaló Kirkéről írt musicalt, a Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila szerzőhármas egy csoportterápia kattant páciensei köré kanyarít egészen lelkesítő cselekményt. A Csoportterápia szövegéért Galambos Attila mellett a musicalszínész Szente Vajk felelt, aki elárulta: a darab ötlete körülbelül akkorra datálható, amikor a zeneszerző Bolba Tamás karmesterként, ő pedig színészként dolgozott Debrecenben. Vajk az ő buzdítására ekkor kezdett el dalszövegeket írni a Disney-nek, amit – valószínűleg sokak meglepetésére – azóta is űz.

De vajon mitől lesz jó egy musical? Szente Vajk szerint attól, ha az ember tudja, hogy mit akar mondani és csinálni vele. „Mi azt tartottuk szem előtt, hogy ne hasonlítson semmi másra. Ne legyen az, hogy írjunk egy olyat, amilyet Webber ír, vagy olyan stílusút, mint a Singing in the Rain.” Szerinte egyszerűen írni kell egy jól működő történetet és abban jó érzékkel dalokat elhelyezni. Karafiáth Orsi pedig úgy fogalmazott, hogy a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a Vértestvérek (amelyeket a műfajjal szembeni fenntartásai ellenére kedvel) például attól jók, mert „nagyon élő karakterek vannak bennük és persze nagyon jó dalok”.

Az önirónia nagyot tud ütni a musicalben

„Magyarországon csak olyan musicaleket játszanak, amik többnyire jók – ezeket kipróbálták már Amerikában. De van olyan, hogy elmúlik egy musical, hogy idejétmúlttá válik, aktualitását veszti: a történet, a mondanivaló már nem állja meg a helyét ma, nálunk” – mutatott rá Szente Vajk az esetleges hátulütőkre. „Ezért jó az összes Shakespeare-darab, mert tutira megy, olyan érzelmekre utazik, amelyek mindig is voltak és mindig is lesznek: féltékenység, szerelem, álnokság, gonoszság”.

Vajk – talán éppen azért, mert a kisujjában van a dolog – társaival meglepően merészen nyúlt a musical műfajához: a nyelvi bravúrokkal, pergő párbeszédekkel és telitalálat karakterekkel zajló történet nem mentes az öniróniától sem, ami külön esélyessé teszi a darabot az első helyre. (Nem beszélve a bemutatót követő vastapsról.) „Azt hiszem, nem lehet nem rákacsintani erre a műfajra. Azt érzem, hogy ma már tartunk ott Magyarországon, hogy egy kicsit rákacsinthatunk a musicalre, egy kicsit kifordíthatjuk a kabátot. Már olyan kultusza van itthon a musicaljátszásnak, hogy el lehet akár kezdeni viccelni is vele, idézőjelbe tenni dolgokat” – indokolta a műfajt kifigurázó elemek létjogosultságát a szövegíró.

És hogy mennyiben volt, van értelme a pályázatnak? „Ha ez a pályázat nem lett volna, ebben az évben nem születik meg 20 magyar musical. Ha ebből kettő jó, akkor az egy jó arány” – vélte Szente Vajk.