Parkoló-maraton egészségügyi sétával
Az egész falu le volt zárva, így az egyik faluhatár mellett kijelölt parkolóban hátrahagyva a kocsit, nekivágtunk az aszfaltnak, mert azt hittük, csak pár méter és célban vagyunk. Sajnos egy akkora sétát tettünk meg, ami se kánikulában, se állandó szélben nem nemesíti a lelket, viszont garantálja az esti pihentető alvást. Csak a nap végén tudtuk meg, hogy mikrobuszok járnak a parkolók és a falu között, hogy bevigyék a vendégeket, ami elég bosszantó volt utólag.
Szőlőfürtök a Korda Filmstúdió árnyékában
Etyek Budapesttől 26 km-re fekszik, területén az 1900-as évektől jelentős szőlőtermesztés folyik. A kevés csapadékkal és bőséges napsütéssel megáldott klíma kedvező feltételeket teremt a szőlőnek, nem különben a talaj minősége, amely karakteres, savas borok készítésére teszi alkalmassá a területet. Az évszázados szőlőkultúra miatt a falu néhány éve már a történelmi borvidékekhez tartozik. A több mint 800 hektáron termelt szőlő egyrészt a budafoki Törley pezsgő alapanyagát adja, másrészt az egyre kedveltebb etyeki borok (Chardonnay, Sauvignon blanc, Szürkebarát, Királyleányka, Rajnai Rizling) készülnek belőle.
A látnivalók közül kiemelendő a Magyar-kút, amely egykor az ivóvizet adta, embereknek és haszonállatoknak egyaránt. A legeltetett állatok terelése a Magyar-kúthoz mindennapos tevékenység volt. Az asszonyok előszeretettel mosták itt a ruhákat. A kút épülete a XIX. század első felében épült klasszicista stílusban. Az egykori finom forrásvíz már több éve ihatatlan, de ma is szabadon és büszkén folyik. Kihagyhatatlan – és eltéveszthetetlen – látnivaló Etyekwood: Andrew G. Vajna producer és Demján Sándor nagyvállalkozó itt építették fel a Korda Filmstúdiókat. A lakosság szívélyesen fogadja a látogatókat egész évben, a hagyományos építészeti elemeket őrző utcaképek pedig feledhetetlenné faragják az élményt.
Több utcányi állófogadás
A parkolót már messze magunk mögött hagytuk, ám a csak távolban derengő templomtoronyból arra következtettünk, hogy a séta még jó darabon tartani fog. Újból erőt merítettünk az egyre gyakrabban szembejövő emberekből, a szórványosan felbukkanó házakból és a civilizációra utaló egyéb jelekből. Néhány látogató PET palackot dédelgetett az ölében, melyben talán éltető víz lapult, de valószínűbb, hogy más. A központba érve az első benyomásunk az volt, hogy Kapolcson vagyunk: rengeteg ember állandó sétában, talpas pohárral a kézben, és az egész vigalmi negyed egy nagy állófogadás hangulatát idézte, mely utcáról-utcára, pincéről-pincére szakadatlanul hömpölygött. Sült húsok illatát és nagy hahotákat vitt a szellő. A Kálvária-dombról lenyűgöző panoráma nyílt a fesztivál nyüzsgő tömegére, mintegy összefoglalva a pompás hangulatot. A programok már egész korán elindultak, délelőtt edények lepték el az utcákat, ugyanis lábos felvonulás és vetélkedő söpört végig a házak között Szőke Andrással, utána pedig bábszínház várta a gyerekeket a Kálvária-dombon.
A birsalmasajt a legvállalhatóbb fesztiválnyalánkság
Egy kétségbeejtően hosszú pillanatra feltámadt a mézeskalácsok és kerámia kaspók biztonságát cseppet sem garantáló szellő, de hamar el is ült. A református templom kertje ideiglenesen átadta az áhítat helyét a zsibvásárnak: vettünk birsalmasajtot, ami tulajdonképpen egy nagyon szilárd lekvártömb, és csak annyi köze van a sajthoz, hogy hasonló eljárással készítik - előállítása során ugyanolyan gondossággal szükséges forgatni a kész gurigákat.
Ha már a fesztiválnyalánkságoknál tartunk, akkor magasan a borzasztó törökméz fölé emelkedik, ízben és tápanyag tartalomban egyaránt. A hullámzó tömeg a központban koncentrálódott, és a legkisebb lángosos előtt is állandó sor állt: „ne csak igyunk, együnk is” – mondta egy sorvégi arc. Akinek egy lángos snassz, bátran válogathatott a népkajáltató fesztiválsátrak alatt sistergő hatalmas húsok között. Mi már az árakkal is jóllaktunk: kemencés lángos 600, királyi kürtöskalács (átlag méretű) 1000 forintért bátran elvihető volt, az érzékborzolóan étvágygerjesztő, szaftos tenyérnyi tarja árát már nem is mertük megnézni. A bazárba tévedve azonnal szemet szúrt az ígéretes 'eperbor' tábla, ám ízlelőbimbóinkat a mazsolaborig szűzen kívántuk még tartani. Mindenhol faragások, övek, bőr pénztárcák, táskák, népi motívumos vágódeszkák és tálaló szettek – a szokásos cucc.
Minden második ház eladó
A hasznos és haszontalan portékák sokasága közt megtaláltuk Miki bá' famakettjei-t, melynek érdekessége, hogy az ügyes kezű vállalkozó fából készült apró alkatrészekből állíthatja össze a majdan szobája ékeként szolgáló repülőt, vonatot vagy dinoszaurusz csontvázat. Miki bá' mellett szintén a kéz lelte örömét, hiszen manufaktúrában gyártott növényi szappanok illatos dombjait találtuk, nem messze tőle, az elmaradhatatlan - és harminc éve változatlan kivitelű - émelyítően giccses látványt nyújtó mézeskalács szíveket. A megmagyarázhatatlan népszerűségű, állagában leginkább okker gipszkartonra emlékeztető törökméz már 300 forintért nyalható volt. Kiszúrtunk egy japán csapatot, amint békésen falatoztak egy betonlépcsőn: amennyiben letelepedni kívántak volna, ajánlatot találhattak bőven, mert a faluban minden második ház eladó volt.
„Veszprémből érkeztünk a párommal” – meséli Juli (29) aki az aktív kikapcsolódást látja az etyeki falubanzájban: „Szerencsére tudtuk, hogy fesztiválárak lesznek, így csomagoltunk némi szendvicset. Szerintem jó, hogy van ilyen megmozdulás, hiszen nem árt megismerkedni szép hazánk egyéb tájegységeivel is. Etyek gyönyörű hely, talán még laknék is itt. Addig iszunk, amíg érezzük még a borok ízét, utána szerintem már nincs értelme”
A legátfogóbb élményt az ős-karaoké nyújtotta
A gyerekszínpad mellett párnacsata zajlott, kizárólag gyerekeknek, elkerülendő a túlságosan megküldött párnák okozta érzelmi sérüléseket. Hihetetlen, de az óriás faceruza szintén legalább harminc éve állandó sláger a kirakodó vásárokon, ezúttal azzal a különbséggel, hogy a Szabad Föld sátorban napelem és mini szélerőmű is került mellé. A legátfogóbb élményt az ős-karaoké nyújtotta, ami a harmincas évek verklijének avítt hangzásával ötvözte a mai klasszikusokat. A vállalkozó kedvű falu-megasztár kiválaszthatta egy zenei étlapról, mely hazai együttes slágerét kívánja legyilkolni, majd elindult a verkli, a jelölt pedig egy rusztikus faállványra feszített, forgatható tekercses pergamenutánzatról olvashatta az elegáns klubokban általában projektor által vászonra vetített szöveget. A résztvevők közül megismerkedtünk Zugmann Zoltánnal, aki a Bab társulattal járja az országot: „Nem vagyok technikaellenes, én is használok mobiltelefont, internetet, ugyanakkor a régi korok stílusát is szeretem. Használjuk bátran a XXI. század technikai vívmányait, de együtt a múlt találmányaival. Nem kell szembeállítani a múltat a jövővel. Nem a harmincas években vagyunk, de a hangulata, a szellemisége felidézhető... és gyönyörű. A bor is egy ősi dolog, mégis olyan pohárból isszuk, amit már a mi időnkben készítettek.”
Mazsolabor bónusz parafával
A pincesort keresve találtunk egy kis kocsmát, ahol mazsolabort kínáltak 450-ért decijét és 2200-ért üvegjét. Maga a nedű finom volt, színében és aromájában kicsit egy lájtos portóira emlékeztetett, eltekintve a bónuszban a tetején úszkáló apró parafadaraboktól, melyek szerencsére időben feltapadtak a pohár szélére. A Kecskegödör pincesoron találtunk egy látványos sajtbarlangot, ahol a lépcső mellett, vendégcsalogató dekoráció gyanánt, hatalmas sajttömbök kísértették az érzékeket. A dombon kicsit fentebb zajlott a plakátkiállítás, melyet a Minőségi magyar bor című pályázatra érkezett alkotásokból válogattak össze: itt talán a „Bor, mámor, Etyek” szlogen ragadta meg legjobban a fantáziánkat, de a többi alkotás is bor-kompatibilis volt. A fesztiválra látogató közönség teljesen vegyesnek tűnt, de túlnyomó többségben voltak az alkalmi borszakértővé vedlett, kasmírpulóveres úri gyerekek és az általuk produkált, bugyirobbantó szomelié-szövegre vevő cicalányok. Valamelyik előkelősködő 20 év körüli srác éppen arról mesélt barátainak és bájos hölgykísérőjének, hogy milyen mások a borok Peruban...
Színes kavalkád, sok gyerekkel
A tömeget színesítették az időnként felbukkanó bőrkabátos, keményvonalas, de negyven felé vánszorgó motoros fazonok és a lézengő külföldiek, valamint az olykor vendégeket lovaskocsikáztató helybeliek. Műanyag pohárba semmit nem lehetett kérni, csak a fesztivál hivatalos serlegébe – aki nagyon szomjas volt, de nem akart beállni a sorba, kénytelen volt megvenni egy egész üveggel, ami 1500 forinttól indult és emelkedett nagyon felfelé – ez a két út volt nyitva a tudatos vásárló előtt. Minden terméken jelentős fesztiválár figyelt, és nem volt kedvünk a kóstolójegynek nevezett valamire felülni - nem hangzott túl jól, nem is derítettük ki, hogyan működik, de láttuk a pincészetek itallapjain, hogy melyik korty ér 1 vagy 3 kóstolójegyet. Akárhogy is nézzük, egy négytagú család vígan elverhetett itt 30-40 ezer forintot. A pincesorról száraz torokkal baktattunk vissza a központba: megtudtuk, hogy reggel veteránautós felvonulás zajlott, ezért parkol elvétve itt-ott néhány szép modell.
Visszafelé is talpaltunk
Már a távozásunk módját tervezgettük, amikor egy szirénázó mentőautó száguldott el mellettünk - elgondolkoztunk azon, hogy valaki netán már most igénybe kívánja venni a detox szolgáltatást, vagy csupán egy bokaficamról van szó? A Kálvária-domb tövéből startoltak azok a kisbuszok, melyek szélvédője mögött az eligazodást segítendő, színes csíkok látszottak. Mivel fogalmunk sem volt, melyik csíkon jöttünk be, jobbnak láttuk visszafelé is gyalogolni. Arra tippeltünk, hogy a zöld vonal a mienk, de egy három gyerekkel megpakolt fiatalembertől megtudtuk, hogyha nem láttuk a filmgyár díszleteit, akkor biztos nem. Így is volt, tehát nekivágtunk a gyalogtúrának. A parkolóba visszamászva megtudtuk, hogy a lila csík lett volna a nyerő, de ez az árnyalat fel sem merült bennünk.
