Az utóbbi időben a szerepeiben olyan problémákat vetett fel, amelyekről sokan előítéletesen gondolkozunk. Ilyen a Kaméleonbeli meleg orvos szerepe, és az Esőember című darabban játszott Raymond karaktere is. Ezek tudatos választások?
Úgy látom, kívülről ez romantikusan néz ki, de álságoskodás lenne a részemről azt mondani, hogy elsődleges cél a küldetéstudat, és a szociális érzékenységem szerint választom a szerepeket.
Nagyon örülök, hogy ezeken a szerepeken keresztül olyan emberek helyett lehet beszélni, akik nem tehetik meg, nincs lehetőségük arra, hogy magukról beszéljenek.
Ha szociális érzékenység alapján választana szerepet, mi lenne a következő?
Nem tudom. Ez nem úgy alakul, hogy játszottam meleget, utána sérültet, aztán jönnek sorban a mindenféle rendű és rangú egyéb állampolgárok. Azon túl, hogy az említett két szerep fontos problémát vet föl, az is lényeges, hogy nagyon jól megírt szerepek.
Az interjúiban már többször beszélt arról, hogy minden szerepe esetében keresi magában a személyes kapcsolódási pontokat. Hogyan nyúlt hozzá az autizmus témájához?
Hiszek abban, hogy egy színész sok szerepet meg tud oldani a saját tapasztalataiból, élményeiből, de ha magatartászavaros embert játszol - nem nevezném az autizmust betegségnek – az valóban olyan, speciális helyzet, amikor szükség van más tapasztalásokra is. Orlay Tibor (az előadás producere) javasolt nekem egy szakembert, Simon Juditot, akin keresztül eljutottam az Autisták Országos Szövetségéhez, így volt lehetőségem egészen kivételes emberekkel találkozni meglehetős rendszerességgel, hónapokon keresztül. Nagyon nagy élmény és segítség volt. Az autizmus olyan téma, amivel nem foglalkozunk annyit, mint kellene. Magamon tudom lemérni, milyen keveset tudtam róla.
Mit tanult az autistáktól?
Sokat tanultam tőlük magamról. Azt, hogy szégyelld magad, hogy nem figyelsz másokra. Azt is, hogy örülj annak minden reggel, hogy van két kezed és lábad, és van mit enned. Egy kicsit lehet is irigyelni őket. Lehet, hogy ez egy buta következtetés, de felszínesen nézve ők nagyon szabadnak látszanak a saját titkos világukban.
Eljutottunk a szabadságvágyig. Ez szintén egy olyan téma, amit az interjúi egy részében szokott említeni.
Azért, mert ezt tartom a legnagyobb dolognak, amit el lehet érni. Egész életemben azért harcolok, hogy szabad legyek. Nem szeretek beszorítva létezni, nem szeretem, ha nem tudom irányítani a dolgaimat, nem szeretem, ha le kell szűkíteni a gondolkodásomat.
Gondolkozni nem mindig lehet szabadon? Ha a választható lehetőségek korlátozottak, akkor korlátozottak a gondolatok is?
Annyiban igen, hogy ha például eladod magad, és hülyeséget csinálsz, az a gondolkodásodat is átalakítja. El kell kezdeni megfelelni annak az elvárásnak, amelyet mások alakítottak ki.
Hol tart most a szabadság megvalósításában?
Sokat dolgozom, mert a cél az, hogy megteremtsem magamnak azt a függetlenséget, hogy lehetőségem legyen a választásra. Szeretném elérni, hogy pár év múlva már akár egy évig semmit se kelljen csinálnom. Nem szeretném, ha ez a csodálatos hivatás, amit művelek, anyagi kényszer lenne, és megélhetési színésznek kelljen lennem.
Meg tudná tenni, hogy egy évig ne dolgozzon?
Valószínűleg nem bírnám ki. De biztos van egy egészséges egyensúly a nagyon sok munka és a semmi közt.
Azt lehet tudni, hogy 2010-es éve nagyon zsúfolt. Hogy érzi magát?
Mint egy ketrecbe zárt egér. Persze tudtam előre, hogy így érzem majd magam, és próbáltam felkészülni rá.
Amikor este előadás van, melyik részét élvezi a legjobban?
Azt, amikor utána megiszom az első korsó sört - de lehet az egy hosszúlépés is. Nyári estéken csodálatos érzés a teraszon ülni egy sör melett, egészen olyan, mintha nyaralnék.
Mindig ugyanazt az érzést nyújtja az előadás és az utána következő sör?
Sörözni majdnem mindig ugyanolyan csodás. Belekezdeni az előadásba viszont egyre nehezebb valamiért. Az lenne az igazi, ha kimehetnél minden este és elmondhatnád, hogy milyen nagy siker volt: állva tapsoltak és tíz percig bravóztak. Ehelyett be kell menni és előről kezdeni mindent azoknak, akik tegnap nem voltak itt. Ez kihívás, minden este vizsgázni kell. De közben annyira szép a történet, olyan gazdag és szép a szerep, hogy rengeteg örömöm van benne. Erre szokták mondani, hogy jutalomjáték.
A szabadságvágyra visszatérve, amikor az RTL Klub Szombat Esti Láz című táncműsorában szerepelt, nehezen élte meg, hogy szerződés köti egy kereskedelmi csatorna produkciójához?
Amikor elvállaltam, örültem, hogy végre úgy lehetek benne a tévében, mint egy színész, aki szép ruhákban táncol egy gyönyörű nővel. Nagyon tetszett ez a kép magamról, és abban az időben nem lehetett normálisan benne lenni a tévében, így aztán jó lehetőségnek tartottam. Arra viszont senki nem figyelmeztetett, hogy óriásplakáton a Lurdy ház homlokzatán, öt méteres nagyságban lobogok majd a szélben, és vicces kis filmeket kell készíteni, amelyekkel a műsort promózzuk. Emiatt voltak nehéz pillanatok, de végső soron semmire nem kényszerítettek rá, ami az ízlésem ellen lett volna.
Az ízlés elég ahhoz, hogy az ember ne menjen bele kockázatos helyzetekbe?
Többek közt ez is fontos. Nálam abból is adódik az előrelátás, hogy fantasztikus családból származom. Apámtól és anyámtól azt tanultam, hogy csak rendesen szabad csinálni a dolgokat. Emellett örököltem egy biztos ízlést. Ha az embert a vele született és szerzett tulajdonságai mellett az ízlése irányítja, akkor kevésbé lehet eltéríteni a belső meggyőződéseitől, és könnyebben mond akár sorban is nemet.
Csak az a baj, hogy nagyon elbutult a világ, nagyon elegyszerűsödött, kiegyenesedett. Minden olyan egyértelmű és konkrét: piros, kék, zöld, a Kulka pedig ilyen meg olyan - ehhez nagyon nehéz hozzábutulni. A dolgok sokkal bonyolultabbak, a színház is összetettebb, az emberek is. Abban a fajta, buta médiában, és közéleti piacon, ami most meghatározó, úgy érzem, nekem nincs helyem, nem is keresem. Olyankor szoktam rádöbbenni erre, amikor csinálok egy lemezt, és megtapasztalom, mi is jár vele: tíz interjú, és címlap. Tudom, hogy az egy kereskedelmi termék, de a piac törvényeit nem fogadom el, ostobának tartom. Nincs készségem az önmarketinghez.
A filmes szereplések is magukkal hozzák a pr-megjelenéseket. A színházzal mi a helyzet? Mennyire reagál arra a fajta elbutulásra, amiről beszélt?
Az elbutulásra szerencsére nem: arra reagál, ami körülöttünk zajlik. De ez a téma még arra is méltatlan, hogy színpadra kerüljön. Nehéz színházi válaszokat találni erre a korra, mert olyan silány. Szerintem a színház az utolsó helyek egyike, ami értéket őriz. Ez nem valamiféle arisztokratikus gőg, hanem tényleg arról van szó, hogy ötszáz ember beül egy nézőtérre, és egyszerre, egy térben és egy időben átélnek egy élményt. Nem véletlen, hogy manapság egyre többen járnak színházba. Érzem, hogy az emberek egyre inkább éhesek arra, hogy valami valódit lássanak. A sok hülyeség körülöttünk végső soron a színház malmára hajtja a vizet.
Ahogyan beszélgetünk, kezdem érteni, miért éppen sanzonlemezt adott ki, de azért megkérdezem: miről szól a sanzon, mint műfaj?
Már a sanzon szó említésekor is kifutok a világból, mert ez a francia szó azt jelenti, hogy dal, tehát nekünk is egyszerűen úgy kellene hívnunk. Ehelyett itthon a nagy, szomorú, édesbús, búgó hangú valamit hisszük sanzonnak. Én mindössze arra vágytam, hogy dalokat énekeljek, amelyeknek van értelmük, amelyek igazán szólnak valamiről. Mivel színész vagyok, olyan dalokat szeretek énekelni, amelyekkel történeteket lehet elmesélni.
Fontos volt, hogy ezek a dalok minél egyszerűbben szóljanak? Emiatt döntöttek úgy Pierrot-val, hogy mégsem dolgoznak együtt?
Bíztatóan indult a közös munka, de ahogyan elkezdtünk együtt dolgozni, elkezdtünk egyet nem érteni. Ő szeretett volna kicsit trendibb, elektronikusabb stílust adni, én meg úgy gondoltam, ha elhúzzuk abba az irányba, akkor a dalok messze esnek az eredeti helyüktől. Nem történt nagy dráma, remélem, benne sem hagyott ez rossz emléket.
Nagy vállalkozás, hogy kézzel fogható lemezt adott ki, ebben már egyre kevesebben gondolkoznak.
Nekem ebben annyi az érdemem, hogy odaálltam a stúdióba és elénekeltem a dalokat. A valódi érdem Geszti Margité, a Sony BMG vezetőjéé. Én magam nem úgy gondolok erre a produktumra, mint egy üzleti vállalkozásra, hanem egy lehetőségre, hogy énekelhetek. Ez egy semmihez nem hasonlítható együttlét a közönséggel: egyedül vagy a színpadon egy zenével, amelyet szeretsz. Várom az előadásokat, lesz hat koncert a Kaposfeszten, ősszel pedig egy turné, majd egy rendes lemezbemutató zenekarral.
Melyik a kedvenc zenei műfaja?
Az opera. Mindig operaénekes, vagy balettáncos akartam lenni. A színészetet sokkal linkebb dolognak tartom. Ahhoz, hogy végigénekelj egy Trisztán és Izoldát, vagy eltáncolj egy Hattyúk tava herceget, sokkal nagyobb fegyelem és koncentráltság kell, mint egy színházi előadáshoz.
Milyen könyvet olvasott legutoljára?
Mark Haddontól A kutya különös esete az éjszakában című könyvet. Ez egy autista kisfiú a története, alapműnek tartom ahhoz, hogy megértsük, milyen egy autista élete. Ezenkívül olvastam még egy könyvet, amit szintén ajánlok: Ariane Mnouchkine-tól A jelen művészetét. Csodás dolgokat fogalmaz meg a színházról, és arról, miért lesz mindig jelen az emberek életében a színház és miért fontos, hogy megőrizzük az alapvető értékeket.
A csuklóján az a piros szalagkarkötő spirituális jellegű ékszer?
Spirituálisnak nem nevezném, de ha ránézek, nyugalommal tölt el. Úgy mondanám, hogy kezdő buddhista vagyok, körülbelül négy éve foglalkozom vele. Megpróbálok elfogadó lenni, egyre inkább a jelenben élni, nem azzal törődni, hogy mi volt, mi lesz. Megpróbálom magamnak adni ezt a fél órát, amit itt töltünk a kávézóban, és azzal foglalkozni, amiket kérdezett tőlem. Mindez nagyon érdekes tanulás, arra irányul, hogy másokat megértsek, és cél az önzésem leküzdése, és a sajátmagam iránt tanúsított, túlzott és lankadatlan érdeklődés visszafogása.
