Szomszédaival ölette meg gyereke apját a bosszúszomjas nő: pénzt ajánlott a haláláért

Friedrich Dürrenmatt a Berntől nem messze fekvő Konolfingenben látta meg a napvilágot 1921. január 5-én, befolyásos család gyermekeként: nagyapja és apja is protestáns lelkész volt, előbbi íróként, szatirikus hangvételű műveivel országosan népszerűvé vált, utóbbi a város gyülekezetének élén szolgált, később kinevezték a berni Salem kórház lelkészének. A fiú kezdetben a képzőművészi pálya iránt érdeklődött, mivel már gyerekként kiderült, hogy kiválóan rajzol. A tanuláshoz már kevesebb kedve adódott, és miután a berni gimnáziumból gyenge osztályzatai miatt eltanácsolták, egy magániskolában érettségizett le.

Kezdetben a családi hagyományokat folytatva papnak készült, a Zürichi Egyetemen irodalmat és filozófiát, majd Bernben teológiát tanult, azonban félbehagyta tanulmányait és sohasem diplomázott le. Úgy döntött, megpróbál tehetségéből megélni, és a zürichi Weltwoche nevű újságnál helyezkedett el grafikusként, illusztrátorként. Érdeklődése azonban hamarosan a drámairodalom felé terelődött: lelkes színházrajongóként rengeteg drámát olvasott és nézett, előszeretettel forgatta az antik görög tragédiákat és komédiákat, de fantáziáját megragadták Franz Kafka, Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche prózai művei is. Idővel átnyergelt a színikritikusi hivatásra, dolgozott színházban és írt kabaréjeleneteket is. Feleségül vette Lotti Geissler színésznőt, akivel Baselbe költöztek, egy fiuk és két lányuk született.

Hosszas felkészülés és előtanulmányok után 1947-ben jelent meg Dürrenmatt első saját darabja, a Meg vagyon írva (később Az újrakeresztelők címen átdolgozta), melyet egy év múlva A vak című mű követett – ez a két korai darab, melyek a misztériumjátékok hangvételét és formai megoldásait idézték és arra keresték a választ, miként lehet összeegyeztetni az Isten jóságába vetett hitet a világban tapasztalható gonoszsággal, alaposan megbuktak, teljes értetlenség fogadta őket. A kudarc nem szegte Dürrenmatt kedvét, folyamatosan próbálkozott, hibáiból tanulva fejlesztette drámaírói tudományát. Sokat merített Bertold Brecht elidegenítő hatásokra épülő színházából, de mások mellett George Bernard Shaw és Thornton Wilder munkássága is hatással volt rá. Idővel kiforrott a témavilága: a modern ember elidegenedése, a személyiség és a világ közötti ellentét, az elbürokratizálódás és a társadalomban tapasztalható ellentmondások váltak darabjainak központi témájává.

1950-ben bemutatott groteszk történelmi tragikomédiája, A Nagy Romulus – melynek főhőse az utolsó nyugat-római császár, Romulus Augustulus, akit a biztos vég tudatában már nem érdekel az uralkodás, szándékosan ostobának tetteti magát és inkább tyúktenyésztéssel foglalatoskodik – meghozta Dürrenmatt számára a várt elismerést, Európa-szerte és New Yorkban is nagy sikerrel játszották. Következő darabja, az Angyal szállt le Babilonra Nabukodonozor babiloni király története, melyben a mulatságos mozzanatok között a helyzetek és dialógusok költői hangnembe csapnak át, és a történelmi körítésen keresztül a 20. század feszültségei és problémái is felsejlenek. 1955-ben drámaelméleti könyvet írt Színházi problémák címmel, melyben kifejtette komédiafelfogását és a világ abszurditásának színpadi ábrázolásáról megfogalmazott gondolatait.

Legnagyobb sikerét az egy évvel később megjelent Az öreg hölgy látogatásával aratta – a morális kérdéseket boncolgató darab ezúttal már nemcsak nyugaton, de a vasfüggöny mögött is jelentős visszhangra talált. A szerző által „tragikus komédiaként” jellemzett darabban Claire Zachanassian milliárdosnő hazatér németországi szülővárosába, ahonnét egykor egy megalázó terhességi ügy miatt kellett távoznia. Egymilliárdot ajánl fel a kisvárosnak, ha a lakók hajlandók megölni az idős férfit, aki egykoron teherbe ejtette és hamis tanúk segítségével kibújt a felelősségre vonás alól. A polgárok kezdetben felháborodnak az ajánlaton, de a pénz csábítása idővel megtöri ellenállásukat és elkövetik a kollektív gyilkosságot. A drámából számos filmváltozat készült, melyek közül a legsikeresebb az Ingrid Bergman és Anthony Quinn főszereplésével forgatott 1964-es feldolgozás.

Szintén a groteszk tragikomédia eszköztárával beszél fontos erkölcsi kérdésekről az 1961-ben bemutatott A fizikusok, melyben Dürrenmatt a hidegháború korszakának legnagyobb fenyegetését, az atombomba rémét teszi meg központi témának. A helyszín egy elmegyógyintézet, ahová egymástól függetlenül több tudós vonult be, akik őrültnek tettetik magukat, hogy ne kelljen részt venniük az egész emberiség megsemmisítésével fenyegető kutatásokban. A tudomány felelősségét – és az alóla való kibúvás lehetőségét/lehetetlenségét – vizsgáló mű riasztó képét nyújtja egy feje tetejére állított világnak, ahol a morálisan gondolkodó emberek kénytelenek őrültnek tettetni magukat és diliházba menekülni, ha nem akarnak ártani embertársaiknak.

E két dráma bravúrját és sikerét a szerző nem volt képes megismételni, következő darabjai, mint a svájci állam elleni támadásként írt komédia, a Herkules Augiász istállójában és az amorális világban amorálisan élő művész tragédiáját megjelenítő A meteor már nem aratott osztatlan elismerést. Egy bolygó arcképe című darabjának bukása után a klasszikus darabok átdolgozásához fordult, és kitűnő átiratokat készített Shakespeare, August Strindberg egyes műveiből és Georg Büchner Woyzeckjéből. Az ’50-es évektől egyre jelentősebbé vált prózaíróként is, bűnügyi történetei (A bíró és a hóhér, A baleset, A gyanú) népszerűvé tették őt a krimi kedvelőinek körében. Legismertebb regénye, a Fényes nappal történt (más címfordításban Az ígéret) több filmfeldolgozást is megért: idehaza Fehér György rendezett belőle filmet Szürkület címmel, a tengerentúlon Sean Penn rendezésében, Jack Nicholson főszereplésével Az ígéret megszállottja címen láthatta a közönség.

Idővel – a sorozatos bukások hatására – Dürrenmatt teljesen visszavonult a színház világától, élete utolsó évtizedében folytatta a bűnügyi regények írását, emellett pedig visszatért a festészethez, grafikához. Jelentős mennyiségű képzőművészeti munkát hagyott hátra, melyek szorosan kapcsolódnak irodalmi alkotásaihoz. Képeinek egyik központi alakja a labirintusban rekedt Minótaurosz, aki csak Tézeusz végzetes kardcsapását várja. 1983-ban, felesége halála után másodszor is megnősült: Charlotte Kerr német színésznőt vette el, akit a magyar közönség elsősorban az Orion űrhajó sorozatból ismer. Férje végakaratát teljesítve később ő hozta létre az író festményeit és grafikai műveit összegyűjtő neuchâteli Dürrenmatt-központot.

Dürrenmatt neve többször is szóba került az irodalmi Nobel-díj esélyeseként, de végül nem kapta meg a rangos elismerést – elnyert azonban számos más díjat (például a Büchner-díjat) és díszdoktori címet. 1987-ben részt vett a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár által összehívott moszkvai Békefórumon. Hatvankilenc éves korában, szívroham következtében hunyt el neuchâteli otthonában 1990. december 14-én. Egyik híres mondása – egy újságíró kérdésére adott válasza – szerint a zsenit az különbözteti meg a tehetségtől, hogy a tehetséget meg lehet fizetni.

Tegnapi kultbaitünkben T. S. Eliotra emlékeztünk halálának évfordulója kapcsán.