A csillagjós legvadabb álma vált valóra: hullottak a fejek Párizsban

Gyerekkori betegsége miatt nem lehetett katona, szülei ezért papnak szánták, végül a csillagászat úttörője lett Johannes Kepler, aki megalkotta a bolygók mozgástörvényeit.

A csillagász 1571. december 27-én született Weil der Stadt német szabad birodalmi városban. Apja hivatásos katonatiszt, nagyapja a városka polgármestere volt, a fiú azonban nem léphetett a nyomdokukba, ugyanis háromévesen himlőt kapott, ami megbénította a kezét és meggyengítette a látását – egyetlen lehetőség, a református lelkészi pálya maradt számára. A csillagászat iránt édesanyja keltette fel érdeklődését, megmutatta a fiúnak az 1577-es üstököst és az 1580-as holdfogyatkozást. Hercegi ösztöndíjjal került a tübingeni egyetem teológia szakára, ahol kiváló matematikai és csillagászati képzést kapott. Itt hallott először a heliocentrikus kopernikuszi világképről professzorától, Michael Mäestlintől, aki a kortárs tudósok közül egyedül hitt az elképzelés igazságában.

Papi tanulmányait Kepler végül nem fejezte be, ugyanis hamar híre ment kiváló matematikai képességeinek, ezért 23 éves korában meghívták a grazi egyetemre matematika- és csillagászattanárnak – itt egyébként egy időben Pázmány Péter kollégája volt. Ugyan a tudományhoz kiválóan értett, pedagógiai érzéke annál kevesebb volt: a diákok számára unalmasan, érthetetlenül, szinte motyogva adta elő az anyagot, sokszor elkalandozott a tárgytól: nem csoda, hogy szinte alig látogatták az előadásait. Ekkoriban írta első jelentős művét, a Mysterium Cosmographicumot, melyben védelmébe vette a kopernikuszi világképet és azt feltételezte, hogy a bolygókat egy Napból kiáradó erő tartja pályájukon, mely a központi égitesttől távolabb haladva egyre gyengül, ezért haladnak lassabban a külső bolygók. Ez volt az első eset, hogy valaki fizikai törvényszerűséggel próbálta magyarázni az égitestek mozgását.

A misztikus alkatú Kepler kezdetben az asztrológia iránt is lelkesen érdeklődött, igyekezete azonban, hogy átfogó rendszert alkosson a témában, kudarcot vallott. A csillagok állása alapján próbálta kitalálni a különböző bibliai események időpontját, a világ teremtését például Kr. e. 3992-re tette. Később maga is szkeptikusan fogadta efféle fiatalkori elkalandozásait, kortársaira jellemző viszont, hogy jóval többre értékelték csillagjósi működését, mint tudományos munkásságát. Hitt a régi görögök elméleteiben is, megpróbálta rekonstruálni például a Püthagorasz által leírt „szférák zenéjét”. Grazban feleségül vette egy molnár lányát, Barbara Mühlecket, akitől két gyermeke született, 1600-ban azonban, a harmincéves háború alatti vallási feszültségek miatt a házaspárnak távoznia kellett a városból. Mind a lutheránusok, mind a katolikusok körében kegyvesztett lett, előbbinek ugyanis nem fogadta el minden hittételét, a katolikus hitre pedig nem kívánt áttérni.

Tycho Brahe, II. Rudolf császár udvari csillagásza invitálására Kepler végül Prágába költözött, és az idős mester asszisztenseként működött. Bár a két tudós sok mindenben nem értett egyet – Brahe nem ismerte el például a kopernikuszi felfogást –, kiválóan kiegészítették egymást: Brahe remek megfigyelőképességgel rendelkezett, de hiányosak voltak a matematikai ismeretei, Kepler ellenben zseniális matematikus volt, de rövidlátása miatt nem tudott pontos méréseket végezni. Brahe halála után Kepler megörökölte az idős tudós udvari pozícióját, csillagvizsgálóját és felbecsülhetetlen értékű feljegyzéseit is. Rudolf császár szolgálatában közeli barátságba került az uralkodó orvosával, a magyar származású Jeszenszky Jánossal.

Jelentős hírnévre tett szert egy fényes szupernóva megfigyelésével, az 1609-ben megjelent Astronomia nova (Új csillagászat) című írásában pedig kifejtette a bolygók mozgásáról szóló I. és II. törvényét. Brahe korábbi kutatásait felhasználva kimutatta, hogy a Mars pályája nem kör, hanem ellipszis, amelynek gyújtópontjában van a Nap (I. törvény), megfigyeléseiből pedig levezette, hogy a bolygók vezérsugara azonos idő alatt azonos területet súrol (II. törvény). Az első két törvény után tíz évvel, a Harmonices Mundi (A világ harmóniája) című könyvében fogalmazta meg a harmadikat, mely szerint a bolygók Naptól mért távolságai köbének és a keringési idő négyzetének aránya állandó. A Kepler-törvények később nagyban elősegítették Newton gravitációs törvényének megszületését, és szintén Newton volt az, aki a Kepler által megsejtett tényt, miszerint a Nap valamilyen formában befolyással van a bolygók pályájára, pontosan kidolgozta.

Az égitestek megfigyelése mellett Kepler az optika tudományában is jelentőset alkotott: Dioptrice (Optika) című művében leírta az általa feltalált, Galilei távcsövéhez képest minőségi ugrást jelentő Kepler-távcsövet, de foglalkozott benne a fénytöréssel és a lencsékkel történő leképezéssel is, leírta a szem működését és tárgyalta a látáshibákat. Matematikai kutatásai is jelentősek: prágai munkatársával, Jobst Bürgivel ők vezették be a tizedesvesszőt a tört és egész számrészek különválasztására, és kidolgozott a forgástestek térfogatának kiszámítására egy eljárást, mely az integrálszámítás előfutárának tekinthető.

Élete azonban kellemetlen fordulatokat vett: 1611-ben meghalt a felesége és két fia, a következő évben pedig patrónusa, Rudolf császár is elhunyt, ezzel Prágában is fellángoltak a vallási ellentétek, neki pedig ismét távoznia kellett. Linzbe költözött és tanári állást vállalt, újranősült, azonban folyamatos anyagi gondokkal küzdött, hiszen 13 gyerekről kellett gondoskodnia. Édesanyját boszorkányság vádjával letartóztatták és bebörtönözték, az asszony tizennégy hónap után híres fia közbenjárására szabadulhatott, de egy évvel börtönből való kikerülése után ismeretlen körülmények között meghalt.

Kepler a nehézségek ellenére is folyamatosan dolgozott, összeállította és 1627-ben kiadta a Tabulae Rudolfinae (Rudolf-féle táblázatok) névre hallgató összefoglaló táblázatgyűjteményét, melyben kiértékelte és összegezte Brahe és a saját megfigyeléseit, és a kor legpontosabb bolygópálya-leírásait adta meg, emellett logaritmustábla, törésmutató táblázat és egy 1005 csillagot felsoroló katalógus is szerepel a műben. Somnium címmel fantasztikus regényt írt egy Holdra utazó emberről, ezzel megelőlegezte a science fiction irodalmi műfaját. Csillagjóslással próbált pénzt keresni, Albrecht von Wallerstein herceg, császári hadvezér megbízásába szegődött.

1630. november 15-én, 58 éves korában nyomorúságos körülmények között halt meg Regensburgban, utazás közben, amikor egy tartozást próbált behajtani. Jeltelen sírba temették, a temetőt azonban a harmincéves háború alatt feldúlták, így nyughelye megsemmisült. Két évszázaddal később Emanuel Herigoyen emelt számára emlékművet az eredeti sírtól nem messze.

Kepler fontos szereplőként – Ádám egyik felvett alakjaként – jelenik meg Madách Imre világdrámájában, Az ember tragédiájában. Bár elismert csillagász, a megélhetésért a tudomány elárulására kényszerül és csillagjóslatokat gyárt – bortól részegen Kepler álmodja a párizsi színt, a francia forradalmat. Felébredve ugyan megborzad a forradalom véráldozataitól, bizakodva tekint a jövőbe: „S fejlődni látom szent eszméimet, / Tisztulva mindig, méltóságosan.”

Kepler emlékére 1929-ben egy Mars közeli kisbolygót neveztek el (1134 Kepler), és a Holdon is nevét viseli egy 32 kilométer átmérőjű kráter. A NASA Nap körüli, Földet követő pályára állított űrtávcsöve szintén a Kepler elnevezést kapta: a műszer 2009 és 2018 között működött, mialatt mintegy félmillió csillag megfigyelését végezte el, és több ezer exobolygó fizikai jellemzőit határozta meg.

Tegnapi kultbaitünkben az üvegfestészet legnagyobb mesteréről, Róth Miksáról írtunk, születésének 155. évfordulója kapcsán.