Fontos jelzés érkezett: nagyot ment az arany a hírre

A hagyomány szerint a karácsony Jézus születésnapja és a nyugati időszámítás nulla pontja egyben – valójában azonban ebből egyik sem igaz. Történészek és valláskutatók serege próbálta az elmúlt évszázadokban megfejteni, ténylegesen mikor születhetett Krisztus, azonban mind a hónap, mind a nap, mind az év pontos meghatározása lehetetlen küldetésnek bizonyult. Abban ellenben biztosak lehetünk, hogy nem karácsonykor jött világra Mária gyermeke, a december végi ünnep ugyanis csak jóval később keletkezett – megünneplésének első írásos bizonyítéka egy 4. századi római évkönyv.

A keresztény kultúrkör első fontos ünnepe a húsvét volt, a karácsony megünneplésére csak I. Constantinus császár uralkodásának idején nyílt lehetőség, amikor a keresztény hitet hivatalosan engedélyezték a birodalomban. A legtöbb történész egyetért abban, hogy az egyházfők azért választották a december végi időpontot, mert ez egybeesett a rómaiak körében igen népszerű pogány szaturnália ünnepével, így képesek lehettek beépíteni a karácsonyt a közismert pogány hagyományokba. A Biblia maga nem említ pontos dátumot Jézus születésével kapcsolatban, néhány részletből azonban arra következtethetünk, hogy biztosan nem télen történt a nagy esemény. Lukács evangéliuma például megemlíti, hogy a születéskor pásztorok vigyáztak éjjel a nyájakra, decemberben azonban Júdeában túl hideg van ehhez. A népszámlálások – ami miatt József és Mária Betlehembe utaztak – szintén nem télen voltak, az esős, saras idő ugyanis ilyenkor megnehezítette az utazást.

A születésnap pontos idejére csak áttételes utalás található az Újszövetségben: Lukács azt írja, hogy Gábriel arkangyal az abijah nevű zsidó ünnep idején jelent meg Keresztelő Szent János apjának, Zakariásnak a hírrel, hogy fia fog születni, aki nagy tettekre lesz hivatott, továbbá azt is megemlíti, hogy Jézus szeplőtelen fogantatása idején Erzsébet, Szent János édesanyja hat hónapos terhes volt. Az abijah akkoriban júniusra esett, így feltételezhető, hogy Szent János a következő év márciusában, Jézus pedig fél évvel később, szeptember környékén született (ha hiszünk az evangéliumban foglaltaknak). De akkor hogyan magyarázták a decemberi dátumot az egyházvezetők? A legnyomósabb érvük az volt, hogy a világ állítólag tavasszal jött létre, így Jézus is ekkor foganhatott, tehát a téli születés logikus.

A csillagászok inkább a betlehemi csillagból, vagyis a Vénusz és a Jupiter együttállásából próbálták megfejteni, mikor jöhetett világra a Megváltó, és úgy találták, hogy ez a rendkívül látványos jelenség Kr. e. 2 nyarán, pontosabban június 17-én történhetett. Mint látható, a hagyományosan elfogadott évszám, vagyis a „nulla év” (Kr. e. 1 vagy Kr. u. 1) sem stimmel – ennek megfejtésére is rengeteg kutatás, teória született. Egészen a 6. század elejéig Diocletianus császár trónra lépésétől számolták az éveket (korábban pedig Róma mitikus alapításától), ekkor javasolta hittársai számára Dionysius Exiguus római apát, hogy ne egy pogány uralkodó, hanem Isten fiának születését vegyék időszámításuk alapjául. A buzgó szerzetes a Biblia és a korábbi egyházatyák munkáit alapul véve számította ki, hogy Krisztus Augustus császár uralkodásának 28. évében született, ez lett a hivatalos „1-es év”.

Exiguus apát azonban tévedett, Augustus ugyanis uralkodásának első négy évében még Octavianus néven ült Róma trónján, Jézus születésekor már a harminckettedik évét töltötte a hatalomban. Mivel a 6. században még nem ismerték a nullát, a szerzetes számításai szerint Kr. e. 1 után rögtön Kr. u. 1 következett, tehát még egy év elveszett. Ebből arra következtethetünk, hogy Jézus valójában öt évvel a hagyományosan elfogadott dátum előtt, Kr. e. 5 körül látta meg a napvilágot. A Biblia arról is beszámol, hogy Krisztus Heródes király uralkodásának idején született, aki hatalmát féltve nem sokkal halála előtt elrendelte, hogy minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket öljenek meg Betlehemben és a város közelében. Iosephus Flavius történetíró A zsidók története című munkájában számol be a Heródes ellen kitört lázadásról, melyet az uralkodó vérbe fojtott, a vezetőket máglyára küldte – a vérontás éjszakáján pedig holdfogyatkozás volt látható –, a lázadás és a király halála között pedig több hónap telt el. A csillagászok a holdfogyatkozás alapján Kr. e. 5 őszére teszik a felkelés időpontját, Heródes pedig eszerint valamikor Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Ez egybevág azzal a feltételezéssel, hogy Jézus a Kr. e. 5. évben született.

Szintén ezt a teóriát támasztja alá Lukács evangéliumának sora, mely szerint Krisztus születése az Augustus által elrendelt első népszámlálás idején, „akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó”. A császár uralkodása során három népesség- és vagyonösszeírást rendelt el, melyek közül az elsőre Kr. e. 8-ban adta ki a rendeletet – Mária és József utazása tehát Kr. e. 8 és 5 között történhetett.

A betlehemi csillag rejtélye is régóta foglalkoztatja a tudományt – mint említettük, a legnépszerűbb magyarázat, hogy a Vénusz és a Jupiter együttállásáról lehetett szó. Mások viszont úgy vélik, a bámulatos égi jelenség a Szaturnusz és a Mars együttállásából keletkezett, erre Kr. e. 7-ben került sor, míg Colin Humphreys csillagász ismert tanulmányában arra jutott, a jelenség egy lassan mozgó üstökös lehetett, amit kínai tudósok is megfigyeltek Kr. e. 5-ben. A rejtély az írók fantáziáját is beindította, Arthur C. Clarke híres sci-fi novellájában, A csillagban egy elpusztult civilizáció napjának szupernóvája bújik meg a jelenség mögött, így a betlehemi csillag egyszerre jelenti egy világ pusztulását és egy új világ születését.

Az égi csoda által Betlehembe vezetett három király legendáját a későbbi néphagyomány alaposan kiszínezte, a Jézus születése utáni eseményekről hírt adó Máté evangéliuma nem királyokat, hanem napkeletről érkező bölcseket említ, akiknek számát nem határozza meg. Az eredeti szövegben a magoi kifejezés szerepel, mely tanult embert, tudóst, bölcset, mágust, esetleg csillagászt, asztrológust jelent, királyt azonban biztosan nem. Háromféle ajándékot hoznak, később ebből következtettek arra, hogy talán hárman lehettek – nem mindenki gondolkodott azonban így, a görögkeleti egyházban például tizenketten vannak a Kisjézust meglátogató bölcsek.

Az evangélium a látogatók nevét sem említi, az első ismert feljegyzés, melyben nevesítik őket, a 7. századból származik. Ebben a görög nyelvű kéziratban Karsudas, Hor és Basantor néven szerepelnek a háromkirályok, ebből lett később Caspar, Melchior és Balthasar, vagyis magyarul Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Egy évszázaddal később tették hozzá a történethez, hogy a három bölcs a három egzotikus birodalom, Arábia, Perzsia és India királya lehetett. A látogatás körülményei sem egyeznek az Újszövetségben leírtakkal: Máté szerint ugyanis nem a jászolban fekvő újszülöttet, hanem már a kisfiú Jézust tisztelték meg vizittel Mária házában a napkeleti bölcsek. A néphagyomány valószínűleg egy másik, a Lukács-evangéliumban leírt eseményt, a környéken tanyázó pásztorok Jézus gyermekágyánál történt látogatását mosta össze a „királyok” látogatásával. Szintén ismert teória, miszerint a három bölcs valójában Heródes megbízásából érkezett Betlehembe, hogy kikémleljék az állítólagos Megváltót, aki a jóslatok szerint veszélyt jelenthet a király hatalmára.

Tegnapi kultbaitünkben Mándy Iván íróról, Csutak atyjáról emlékeztünk meg.