Komolyan vették: bilincsben vitték el a férfit egy összejövetel után Erdélyben

Kodály Zoltán Kecskeméten született 1882. december 16-án – édesapja, a magyar–flamand cseh–morva felmenőkkel rendelkező Kodály Frigyes vasúti tisztviselőként dolgozott a városban, fia a szolgálati lakásban, a helyi vasútállomás épületében látta meg a napvilágot. Apja, csakúgy, mint lengyel származású édesanyja, Jalovetzky Paulina, rajongott a zenéért – előbbi hegedült, utóbbi zongorán játszott és énekelt. Zoltán középső gyerek volt, egy bátyja és egy húga született. A család az apa foglalkozása miatt gyakran költözött, először Szobra, majd a mai Szlovákia területén található Galántára kerültek – utóbbi település fontos helyszíne volt Kodály gyerekkorának: itt találkozott először a népzenével és népi kultúrával, részt vett a falu különböző szertartásain, lakodalmon, keresztelőn, temetésen. Autodidakta módon kezdett zenét tanulni, rögtönzött dallamokat énekelt, és egy saját maga készítette gitárszerű hangszer húrjait pengette, amit az anyjától kölcsönvett szűrőkanálból és húsokból eszkábált össze.

Szinte teljesen a maga erejéből tanult meg zongorán, gordonkán és hegedűn játszani, a zeneirodalmat partitúrákból ismerte meg. Játszott az iskolai zenekarban, énekelt a templomi karban, azonban hamar kiderült, hogy a komponálás közelebb áll hozzá, mint a hangszeres zenélés. A család később Nagyszombatra költözött, Kodály itt végezte kitűnő eredménnyel gimnáziumi tanulmányait, majd a budapesti bölcsészkar magyar–német szakán, vele párhuzamosan a Zeneakadémián zeneszerző szakon tanult. A felvételi vizsgán Kodály annyira lenyűgözte a tanárokat egyik szerzeményével, hogy rögtön a második évfolyamra akarták felvenni, de ő nem élt a lehetőséggel, ugyanis szerette volna az alapoktól kezdve megtanulni a komponálás mesterségét.

1904-ben megszerezte zeneszerzői diplomáját, majd népzenegyűjtő körútra indult, melynek során megismerkedett Bartók Bélával. Közös kiadványuk, melyhez Szeged környékén, Mátyusföldön és a Felvidéken gyűjtöttek anyagot, Magyar népdalok címmel jelent meg. A következő évek eseménydúsan teltek Kodály életében: több népdalgyűjtő úton is járt, főként Erdélyben és a Felvidéken, Berlinben és Párizsban volt tanulmányúton, kinevezték a Zeneakadémia szolfézstanárává, 1910-ben pedig első önálló szerzői estjére is sor került, melyet az I. vonósnégyes zürichi bemutatója követett. Feleségül vette pályatársnőjét, Sándor Emma zeneszerző-népdalkutatót, vele és Bartókkal folyamatosan járták a vidékeket, eljutottak a bukovinai csángókhoz is. A népdalgyűjtés nem volt könnyű feladat: a falusi emberek nehezen fogadták be az idegeneket, Kodályéknak gyakran a falu tanítójától kellett segítséget kérniük, ő volt az, aki értette és értékelte szándékaikat. A dalokat hallás után lejegyezték, majd előválogatáson estek át, hogy eldöntsék, melyek azok, amiket érdemes fonográffal felvenni.

Bartókkal megalakította az Új Zeneegyletet és kidolgozta az Új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét, próbálkozásaik a népdalkincs és a modern zene népszerűsítésére azonban rendre elakadtak a közönség közönyén és a hivatalos körök ellenállásán. Az 1918-as forradalom alatt Kodályt kinevezték a Zeneakadémia aligazgatójává, a Tanácsköztársaság idején pedig részt vett a zenei direktórium munkájában, de Kun Béláék bukása után kinevezését érvénytelenítették, neve feketelistára került, két évig nem taníthatott, csak otthon, magánúton fogadhatott diákokat. A kirekesztettség éveiben született meg a Szerenád két hegedűre és brácsára című kamaradarabja.

Végül az 1923-ban bemutatott, a főváros egyesítésének ötvenedik évfordulójára írt Psalmus Hungaricus hozta vissza Kodályt a reflektorfénybe – az alig két hónap alatt született, tenorszólóra, vegyeskarra és zenekarra írt kantáta a 15. században élt költő, Kecskeméti Végh Mihály egyik zsoltárát dolgozta fel, melyben magára ismerhetett minden elnyomott, megnyomorított nép. A zenemű nem csak idehaza, de nemzetközileg, Európában, sőt a tengerentúlon is jelentős sikert aratott – szintén a Psalmus Hungaricus volt az első műve, melyet Kodály maga vezényelt: a darab hollandiai bemutatóján vállalta el a karmester szerepét. Kodály következő darabja, a Garay János Obsitos című műve alapján írt Háry János-daljáték szintén jelentős sikert aratott. A napóleoni háborúk idején játszódó kalandos történet stíluskísérletnek számít, melynek nem titkolt célja az volt, hogy Kodály bevigye a népzenét a városi közönség által látogatott magyar színházakba.

1932-ben mutatták be operai méretű népballadáját, a Székelyfonót, ezt olyan művek követték, mint a Marosszéki táncok, a Galántai táncok, a Fölszállott a páva és a Budavári Te Deum (utóbbit a londoni rádió is műsorára tűzte). Kodály figyelme egyre inkább a gyerekek zenei nevelése felé fordult, úgy gondolta, az ifjúságot a megfelelő oktatással kell a zene szeretete felé terelni, melynek első lépése az éneklés. Hozzálátott nagyszabású pedagógiai programjának megvalósításához. Számos kórusművet írt gyerekhangra, egymás után alakultak a diákkórusok, és elindult az Éneklő Ifjúság mozgalom. Munkássága túlmutatott a zenén: nagyon fontosnak tartotta a tiszta kiejtést, felhívta a figyelmet a zene, a hangok és a beszéd kapcsolatára. Nagy szerepe volt abban, hogy 1939-ben megrendezték az első egyetemi helyes kiejtés versenyt.

Hatvanadik születésnapján otthagyta tanári állását és nyugdíjba vonult. A jeles születésnapot országszerte ünnepelték, a kormánytól kitüntetést kapott, Galánta város díszpolgárává, a kolozsvári egyetem pedig díszdoktorává avatta. Az Amerikába kivándorolt Bartókkal ellentétben Kodály – aki szimpatizált a népi írók mozgalmával és elítélte a faji, vallási alapú megkülönböztetést – Magyarországon maradt, a második világháború alatt segítette az üldözötteket, miközben zsidó származású, de hívő katolikus felesége miatt neki is bujkálnia kellett. Emmával egy apácazárdában húzták meg magukat, majd az Operaház zsúfolt pincéjében várták a világégés végét.

A háború után a Zeneakadémia igazgatótanácsának elnökévé, majd a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé nevezték ki, sorban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, középkeresztjét és nagykeresztjét, 1948-ban pedig az elsők között adományoztak számára Kossuth-díjat. Újra nemzetközi koncertkörutat tehetett, eljutott Angliába, Svájcba, Amerikába, Franciaországba, de a Szovjetunióba is. 1950-ben hosszú kihagyás után újra népdalgyűjtő körútra indult, és ugyanebben az évben vezetésével Kecskeméten megnyílt az ország első ének-zene tagozatos általános iskolája. A következő években még kétszer kapott Kossuth-díjat, hetvenedik, majd nyolcvanadik születésnapján szintén országos ünnepségekkel köszöntötték fel, számos egyetem avatta díszdoktorrá és elnyerte a Herder-díjat is.

Súlyos csapás érte az idős mestert, amikor múzsája és lelki társa, Emma 1958 novemberében elhunyt – felesége halála hónapokig munkaképtelenné tette a zeneszerzőt, majd végül erőt vett magán, és befejezte utolsó zenekari művét, a Szimfóniát, melyet hitvallásának, életműve összegzésének szánt. A következő évben mégis újra boldogságra lelt, a Zeneakadémia tizenkilenc éves ének szakos hallgatója, Péczely Sarolta oldalán, akivel a köztük lévő majdnem hatvan év korkülönbség dacára szerelembe estek, és hamarosan összeházasodtak. Az idős mester élete végéig dolgozott, nyolcvannégy évesen, 1967. március 6-án hunyt el szívroham következtében Budapesten. Temetése nemzeti gyásznappá vált, ravatalánál több tízezren rótták le tiszteletüket.

Kodály zenepedagógiai örökségét számos társaság és iskola viszi tovább a világban, a legjelentősebb az 1975-ben alakult Kodály Zoltán Zenepedagógiai Társaság és a három évvel később alapított Magyar Kodály Társaság, melynek tiszteletbeli elnöke máig a zeneszerző özvegye, Péczely Sarolta. Az ő nevéhez fűződik a Kodály-múzeum és archívum megalapítása is. Kodály munkásságát még az ufókutatók is felhasználták, legalábbis Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjében, ahol az általa kifejlesztett szolfézsmódszerrel kommunikálnak a földlakók a hozzánk látogató idegenekkel.

Tegnapi kultbaitünkben a formabontó osztrák építészről, Friedensreich Hundertwasserről írtunk, ha kimaradt, olvasd el azt is!