Modellek látogatták munkahelyén a férfit: olyat tett a testükkel, amit senki azelőtt

François-Auguste-René Rodin néven, egyszerű családban született Párizsban, 1840. november 12-én. Apja nincstelen normandiai parasztember volt, aki családjával a jobb megélhetés reményében a fővárosba költözött. Auguste korán felfedezte magában a művészi tehetséget, gyerekként azonban – ha hihetünk a fennmaradt történetnek – apja és paptanárai veréssel jutalmazták, ha rajzolásra fecsérelte az idejét. A középiskolában matematikát, rajzot és festészetet tanult, majd háromszor is felvételizett a képzőművészeti főiskolára, de mindhárom alkalommal elutasították a jelentkezését. Így nem volt más választása, mint audodidakta módon képezni magát: kitanulta a kőfaragás mesterségét, húsz éven keresztül dolgozott kézművesként épületek díszítésén. Közben elvesztette két évvel idősebb nővérét, akihez olyan szoros kapcsolat fűzte, hogy majdnem beleroppant a lelki teherbe. Elhatározta, hogy belép egy szerzetesrendbe, a rendház vezetője azonban meglátta a tehetségét és arra biztatta, inkább folytassa a szobrászmesterséget.

Sikerült bejutnia a Louvre néhány tanfolyamára, ahol tanulmányozta az ókori görög szobrászat emberábrázolását és a gótikus művészetet. Nagy hatással volt rá Michelangelo és Donatello, akiknek a művészetét itáliai tanulmányútja során ismerte meg. Művei 1866-ban szerepeltek először kiállításon – ezek között többségében vannak a robusztus erőt ábrázoló markáns férfiaktok és férfiarc-ábrázolások, pedig magánéletében Rodin szívesen futott a nők szoknyája után. 1864-ben egy divatüzletben ismerkedett meg Rose Beuret varrónővel, aki állandó modellje és életre szóló társa lett – hivatalosan azonban csak 53 év együttélés után, az asszony halála előtt két héttel kötöttek házasságot. Rose türelmesen kitartott élettársa mellett, pedig a férfi rendszeresen félrelépett, szinte minden női modelljével lefeküdt, és szellemileg visszamaradt gyermekükkel sem igazán törődött.

Hosszú útkeresés és művészi fejlődés után az 1870-es évek derekán végre felragyogott Rodin csillaga: Keresztelő Szent János prédikál című szobra meghozta számára a várva várt hírnevet és elismerést. Ugyanakkor a botrány sem kerülte el, Bronzkorszak című művének kapcsán ugyanis a kritikusok azzal vádolták, élő alakról vette a gipszmintát. A díszítőművészetek múzeuma azzal bízta meg, készítsen impozáns bronzkaput Dante Isteni színjátéka nyomán, és bár a terv végül nem valósult meg, Rodin az elképzelt kapu több alakját is megmintázta önálló szoborként: idetartozik az Ádám, A három árny, az Örök tavasz és leghíresebb műve, az eredetileg Dante-portrénak szánt A gondolkodó. Rodin önálló alkotóként, saját műtermében dolgozott, és hamarosan tanítványokat is fogadhatott – így ismerkedett meg a 18 éves Camille Claudel szobrásznővel, akinek tehetsége és szépsége elbűvölte.

A szabad, független és művészi vénával megáldott Camille-hoz fűződő szenvedélyes szerelmi viszonya segítette Rodint kreatív erőinek teljes felszabadításában, és ez indította el művészetében az erotikus témák nyílt ábrázolását is. Ez olyan remekműveket eredményezett, mint – a szintén még a kapuhoz tervezett – A csók és a Paolo és Francesca, melyekben a testi szenvedély a maga természetességében, életteliségében jelenik meg. A korszak polgári erkölcseinek őrei természetesen nem nézték jó szemmel mindezt, a kritika gyakran vádolta erkölcstelenséggel a botrányosnak ítélt művészt. Pedig Rodin szobraiban jóval több van, mint a testiség: a historicizmussal gyökeresen szembefordulva, a magasztossággal szakítva művei természetességükkel, életszerűségükkel és érzelemgazdagságukkal ragadják meg a szemlélőt. Őt tekinthetjük a modern szobrászművészet kiindulópontjának, aki ezernyi szállal kötődik az őt követő irányzatokhoz, az impresszionizmushoz ugyanúgy, mint a szimbolizmushoz.

Camille-jal való kapcsolata nem volt azonban felhőtlen. Rodin folyamatosan őrlődött a két nő, a fiatal szerető és a továbbra is hűséges élettárs között. Olykor már-már elengedte Rose kezét, de nyíltan sohasem vállalta fel Camille szerelmét. A lány végül dacból szakított Rodinnel, a terv azonban balul sült el: soha többet nem békültek ki, a lelkileg megviselt fiatal szobrásznő pedig elmegyógyintézetbe került, ahonnét sohasem szabadult ki. Öccse, a költő Paul Claudel emiatt egész életére megharagudott Rodinre, akit azzal vádolt, hogy munka közben kocsányon lógó szemekkel fürkészi modelljeit, orra pedig gyakran belelóg az agyagba vagy éppen a nők különböző testrészeibe. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rodin erősen rövidlátó volt, ezért kellett rendkívül közel mennie modelljeihez és a megformázandó szoborhoz. Munkamódszeréről állítólag így nyilatkozott: veszek egy márványtömböt, és lefaragom róla a felesleget.

A kritika támadásainak ellenére Rodin folyamatosan kapta a megbízásokat: Calais városa felkérte a százéves háborút megörökítő emlékmű elkészítésére, ebből született a Calais-i polgárok című szoborcsoport. Az 1900-as párizsi világkiállítás alkalmával gyűjteményes tárlatot rendezett műveiből, ezzel még jobban megnőtt az érdeklődés alkotásai iránt – számtalan portrémegrendelést kapott, megformázta Balzacot, G. B. Shaw-t, Victor Hugót, Georges Clémenceau-t, Vaclav Nyizsinszkijt. Balzac-emlékműve különösen emlékezetesre sikerült, de akár botrányos is lehetett volna: a kezdeti tervek tanúsága szerint ugyanis Rodin az írófejedelmet erektált péniszével a kezében akarta ábrázolni. Végül ezt az elképzelést nem valósította meg, Balzac híressé vált köntösében lett megformázva.

Auguste Rodin néhány nappal hetvenhetedik születésnapja után, 1917. november 17-én hunyt el az észak-franciaországi Meudonban. Kívánságának megfelelően fejfája és sírfelirata helyére A gondolkodó másolata került. Minden szobrát és rajzát hazájára hagyta, meudoni villájában, egykori lakó- és alkotóhelyén ma Rodinnek szentelt múzeum található. Két évvel halála után nyílt meg a párizsi Rodin Múzeum, ahol a legtöbb művét őrzik, de Philadelphiában is saját múzeumot szenteltek a szobrász életművének.

Halálának századik évfordulóján mutatták be a mozik a Rodin – Az alkotó című francia játékfilmet, mely a művész fontos életszakaszát és viharos szerelmi életét mutatja be. Rodin alkotásai emellett számtalanszor feltűntek utalásszinten különböző filmekben, animációkban, képregényekben. A Bátor, a gyáva kutya című rajzfilmsorozat egyik epizódjában például A gondolkodó szobra életre kel és randizni hívja Leonardo remekművének szereplőjét, a Mona Lisát. A randevú azonban nem alakul fényesen, a szoboralak ugyanis – nevéhez híven – a legkisebb döntéseken is hosszasan tipródik.

Tegnapi kultbaitünkben a nehéz sorsú zsenire, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijre emlékeztünk.