Ez a férfi olyat tett az „Észak Mona Lisájának” nevezett lánnyal, hogy mindenki ledöbbent

Jan (Johannes) Vermeer von Delft életéről kevés adat maradt fenn: születésének pontos napját sem ismeri az utókor, ezért a delfti Újtemplomban történt keresztelésének időpontját, 1632. október 31-ét tartják számon élete legkorábbi ismert dátumaként. Apja a protestáns felekezethez tartozó fogadós, selyemszövő és műkereskedő volt, akinek vendégházában gyakran megfordultak a holland polgári elit képviselői, köztük jeles festőművészek – valószínűleg ők is hatottak az ifjú Vermeerre. Egyes források azt állítják, Vermeer a fiatalon elhunyt Carel Fabritius tanítványa volt, de semmi sem támasztja alá, hogy valaha is hivatalos művészeti tanulmányokat folytatott volna. Az írásos dokumentumok csak azt erősítik meg, hogy 1653-ban megnősült és ugyanebben az évben már mesterként bekerült a delfti Szent Lukács céhbe, melynek apja is tagja volt (ebből valószínűsíthető, hogy előtte a céh tanonca volt).

Első munkái még a barokkos hagyományokat, Caravaggio mintáját követik: mozgalmasak és túltelítettek, főként bibliai témákat dolgoznak fel – ezen a stíluson azonban hamar túllépett és egyszerű motívumokat, hangulatos zsánerképeket kezdett festeni. Kutatások szerint egy gazdag delfti polgár, Pieter Claes van Rujiven lett a mecénása, az ő hatása alatt fordult a letisztult stílus felé. Az 1650-es években két remekművet is festett: Utca Delftben és Delft látképe, utóbbi az egyik legfontosabb képének számít. Apjához hasonlóan Vermeer műkereskedelemmel is foglalkozott, ebből szerezte vagyonának nagy részét, és kétszer is céhmesternek választották társai.

Fentebb említett házassága nem indult éppen unalmasan: egy gazdag helyi asszony, Maria Thins lányát, Catharine Bolnest jegyezte el, az anya viszont nem nézte jó szemmel a rangon alulinak tartott kérőt. A katolikus vallású hölgy azon is megrökönyödött, hogy lánya egy protestánshoz kíván feleségül menni – Vermeer anyósa kedvéért állítólag hajlandó volt áttérni a katolikus hitre, de ennek sem maradt fent írásos bizonyítéka. A párnak tizenöt gyereke született, akik közül tizenegyen érték meg a felnőttkort – a népes család eltartása nem okozott gondot a festőnek, akinek neve ekkoriban művészként és műkereskedőként is jól csengett a helyi polgárság körében, emellett anyósa földbirtokai is remekül jövedelmeztek. Kezdetben apja fogadójában laktak, majd átköltöztek anyósa házába, ahol Vermeer a műhelyét a legfelső szinten rendezte be.

Legszebb képeit Vermeer az 1660–1670 közötti években festette: ekkor már végleg leegyszerűsödött a stílusa, hangulatos zsánerképeket alkotott, a mindennapi életből ellesett pillanatokat, a középosztály életét örökítette meg vásznain. Különösen érzékletesen bánt az ablakon át beáramló napfény megörökítésével, melyet főként gondosan komponált, kisméretű enteriőrjein lehet megfigyelni. Rembrandttal ellentétben Vermeer nem a mesterséges, expresszív fény-árnyék hatások megjelenítését, hanem a természetes, a mindennapi tekintet által megfigyelhető fényviszonyok visszaadását tekintette feladatának.

Témaválasztását és stílusvilágának kifejlődését a korszak politikai változásai is befolyásolták: Németalföld hat északi tartománya függetlenné vált, elindult a polgárosodás, a feudalizmus felszámolása, a katolicizmus befolyása pedig a protestantizmus terjedésével fokozatosan gyengült. Egyházi méltóságok helyett gazdag polgárok rendeltek képeket Vermeertől és pályatársaitól, akik nem a korábban mindenhatónak tekintett szakrális és mitológiai témákat szerették volna látni az alkotásokon. Hősök, uralkodók és szentek helyett a mindennapi élet figurái váltak a holland művészet főszereplőivé, megszületett a zsánerfestészet műfaja.

Kiemelkedő darabok ebből a korszakból az Olvasó nő, A gyöngymérő nő, a Nő ablaknál vizeskancsóval, a Tejet öntő asszony és a Csipkeverő nő, utóbbit ma a párizsi Louvre-ban láthatja a közönség. A művészettörténészek harminckét képről állítják, hogy biztosan az ő munkái – hosszú ismeretlensége miatt sajnos nehéz a pontos beazonosítás. Leghíresebb képe minden bizonnyal az „Észak Mona Lisájának” nevezett Leány gyöngy fülbevalóval, mely legalább olyan rejtélyes és ikonikus, mint Leonardo alkotása: a portrén szereplő, turbánt viselő ismeretlen kilétű lány sejtelmesen mosolyog a szemlélőre. A lány mögötti sötét háttér – mint a restauráció során kiderült – eredetileg zöld függöny lehetett, csak később fakult sötétté. Nem tudni, Vermeer megrendelésre festette-e ezt a letisztult, egyszerűségében sokatmondó portrét, melyet egyik mecénása tanácsára eladtak külföldre, és csak két évszázad múlva, nagyon rossz állapotban bukkant fel újra egy hágai árverésen.

A Leány gyöngy fülbevalóval ezután hamar közkedvelt és ikonikus képpé vált, mely előtt versekben, regényekben, filmben, sőt, internetes videókban is hódoltak a művészetszeretők. Maria Montazzoni Lány turbánnal című novelláskötete öt történetben gondolja tovább Vermeer képének történetét, Leány gyöngy fülbevalóval című történelmi regénye szintén fiktív történetet kanyarít a festmény köré: e szerint a képen szereplő lány segédként dolgozott a festő mellett, mialatt közeli viszonyt alakult ki közöttük, és a művész feleségének fülbevalóit kölcsönvéve állt modellt a legendás képhez. A regény alapján 2003-ban film is készült, Colin Firth és Scarlett Johansson főszereplésével. Vermeer festménye korunk leghíresebb street art művészét, Banksyt is megihlette, aki a bristoli kikötő egyik épületfalára fújta a képet, úgy, hogy a lány fülbevalójának a helyén egy, a falra szerelt riasztódoboz látszik.

Vermeer átlagosan évi két képet festett, ebből tartotta el a családját, idővel azonban megromlott anyagi helyzete: az 1672-ben kirobbant francia–holland háború idején védekezés céljára kinyitották a tengeri védőgátakat és területeket árasztottak el, köztük Maria Thins földjeit, így Vermeer nem tudott hozzájutni anyósa birtokainak jövedelméhez. A következő évtől egyetlen képét sem volt már képes eladni, ezért kölcsönöket vett fel és adósságokba keveredett. Halálának körülményei nem ismertek pontosan, a kutatók szerint szélütés vagy infarktus végzett vele 1775 decemberének elején, mindössze negyvenhárom éves korában, szülővárosában, a Régi Templom sírkertjében temették el, a családi sírboltba.

Felesége nem tudta kifizetni a felhalmozott adósságokat, ezért lemondott a festmények után járó öröklési jogról – Vermeer legtöbb képét potom áron árverezték el, nevét és műveit hamar elfeledték. Csak az 1840-es években, egy francia művészettörténész, Théophile Thoré-Bürger révén fedezték fel újra a néhai holland mester festészetét, mely később jelentős hatással volt az impresszionista, majd az avantgárd művészekre, többek között Salvador Dalít és a tudatpróza mesterét, Marcel Proustot is megihlette, aki Vermeer alakját és delfti látképét beleszőtte az Eltűnt idő nyomában regényfolyam ötödik kötetébe, A fogoly lányba. Többen is próbálták Vermeert hamisítani: a leghíresebb eset egy Han van Meegeren nevű holland festőhöz kötődik, akit a második világháború után perbe fogtak, hogy a nácik kezére juttatta az egykori mester alkotásait, míg be nem vallotta, hogy valójában ő festette a szóban forgó „Vermeer-képeket”.

Tegnapi kultbait anyagunk főszereplője Ezra Pound amerikai költő volt.