Botrányos titkokra derült fény: valósággal falta a férfiakat a színésznőből lett politikus

A harmincegy operettet jegyző Lehár Ferenc Kristóf 1870. április 30-én született Komáromban, ahol katonakarmester édesapja állomásozott. Nem sok időt töltött szülővárosában, apját ugyanis hamarosan áthelyezték Sopronba, később pedig Budapestre került a család, ahol Ferenc a piaristák gimnáziumában tanult. A zene szeretetét apjától örökölte, aki zongorázni tanította őt, de fiatal kora miatt sem a pesti, sem a bécsi konzervatóriumba nem vették fel, így Prágába került, ahol hegedű szakon tanult. Az intézmény szabályait áthágva Antonín Dvořák tanította zeneszerzésre. Apja bemutatta Johannes Brahmsnak, aki elismerően nyilatkozott a fiú tehetségéről és az általa írt egyik szonátáról. Lehár tizenkét éves korától külföldön, főként Ausztriában élt, de élete végéig magyar állampolgár maradt.

Egy ideig színházi hegedűsként dolgozott, majd hangversenymester lett, innen apja csábította haza, akinek szüksége volt egy szólóhegedűsre a katonazenekarban. Lehárt nem elégítette ki ezt a munka, ezért megpályázta és sikeresen elnyerte a losonci ezred karmesteri posztját, és a korszak legfiatalabb katonakarmestereként tíz éven keresztül járta a Monarchia városait. Időközben a zeneszerzéssel is folyamatosan próbálkozott, de kezdetben operákat írt: Kukuska című művét 1896-ban mutatták be. A darab premierje körüli munka annyira kifárasztotta Lehárt, hogy nem jelent meg, amikor ezrede Ferenc József császárnak adott díszszemlét. A császár, aki hallotta, hogy a karmester tehetséges zeneszerző, be akarta mutattatni magának Lehárt, és méltatlankodott, amikor kiderült, hogy nem vesz részt a szemlén. Tíz évvel később, a zeneszerző népszerűségének csúcsán valaki megemlítette a császárnak Lehár nevét, mire az így felelt: „Á, tudom, ki az a Lehár! Az a katonakarmester, aki egyszer nem rukkolt ki Budapesten!”.

A színpadi sikerek nyomán Lehár hamarosan leszerelt, Bécsben telepedett le, és minden idejét a zeneszerzésre összpontosította. Első jelentős sikerét egy báli keringővel, az Arany és Ezüsttel aratta (bár korábban azzal utasították el egy karmesteri állásra való jelentkezését, hogy nem ért a keringőkhöz). 1902-ben mutatták be első operettjét, a Bécsi asszonyokat, mely világsiker lett, és meghatározta egész későbbi pályáját. A következő darabot, a Drótostótot már száz alkalommal játszotta a pesti Magyar Színház, ezután jött Lehár karrierjének legnagyobb sikere, az 1905-ös A víg özvegy. Az operett egy francia vígjáték (Az attasé) alapján készült, a szerződés szerint azonban Lehár nem használhatta az eredeti címet. Az újat egy véletlennek köszönhetően találta meg: egy alkalommal meghallotta, amint a darab szövegkönyvének egyik írója, Leo Stein odakiált egy pénztárosnak: „Nincs több ingyenjegy a főtanácsos özvegyének! Ha legközelebb idejön, dobják ki ezt az alkalmatlankodó özvegyet!”. Lehár azonban félrehallotta az utolsó két szót, „die lästige Witwe” helyett „die lustige Witwe”-t, vagyis „víg özvegyet” értett, és ez annyira megtetszett neki, hogy ez lett az operett új címe.

A víg özvegy színpadra vitele nem volt zökkenőmentes: a bemutatóra alig költöttek, kevés próbalehetőséget adtak, a közönség pedig előzetesen idegenkedett a hagyományos bécsi operettektől elütő darabtól, Lehár műve mégis világsikert aratott: a bemutató után öt évvel már négyszáz színházban, több mint 18 ezer alkalommal láthatta a közönség. A siker mellett politikai indulatokat is kiváltott a darab, a benne szereplő fiktív Pontevedro ugyanis nyíltan utalt Montenegróra, minek következtében a Bécsben tanuló montenegrói egyetemisták tiltakozást indítottak az operett ellen. A trieszti bemutató helyszínét tüntető diákok rohamozták meg, akik olyan hangosak voltak, hogy a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia, hogy az előadás elkezdődhessen, de Firenzében és Konstantinápolyban is voltak Víg özvegy-ellenes tüntetések. Ez azonban nem tudta útját állni A víg özvegy és Lehár mindent elsöprő sikerének.

Az operett a Monarchiában és később annak utódállamaiban a könnyű színpadi szórakozás alapműfaja lett, melynek felvirágoztatása és megújítása elsősorban Lehár érdeme volt. A hagyományos bécsi operett műfaját átalakította, fantáziájával, technikai igényességével és humorával új színt hozott a zenés darabok terén. Ostobácska történetek helyett igényes cselekményt és kidolgozott figurákat állított színpadra, a könnyed, fülbemászó dallamokkal pedig azonnal meghódította a közönséget. Harmincegy operettje közül – melyek többségének Bécsben volt a premierje, de hamar eljutottak Budapestre és a világ más tájaira is – jól ismert még a Luxemburg grófja, melyet alig egy hónap alatt írt meg, a Cigányszerelem, A mosoly országa, A három grácia, A cárevics, a Paganini és Friderika. Az 1933-as Guiditta című daljáték megkomponálása után Lehár bejelentette visszavonulását, és soha többet nem foglalkozott zeneszerzéssel.

Lehár 1926-tól tizenkét évig Berlinben, majd ismét Ausztriában, Bad Ischlben élt. Elismert személyiség, sztárszerző volt, a politikától és a történelem viharaitól azonban mindig távol tartotta magát. Öccse, a legitimista meggyőződésű Lehár Antal katonatiszt belekeveredett az 1921-es királypuccsba (IV. Károly második sikertelen visszatérési kísérletébe) és le kellett szerelnie, Lehár mégsem járt közben Horthy Miklós kormányzónál az érdekében. Akkor sem kérte a hatóságok segítségét, amikor az anschluss után a német megszállók el akarták hurcolni zsidó származású feleségét, akit végül a szomszédok rejtettek el. A Gestapo állandó megfigyelés alatt tartotta a házaspárt, és a rettegésbe az asszony belebetegedett. A háború után a pár a gyógyulás reményében Zürichbe költözött, és csak évekkel később tért vissza Ausztriába, Bad Ischlben telepedtek le. Lehár nem sokkal később, 1948. október 24-én, álmában hunyt el, hetvennyolc éves korában.

Tizenkét évvel volt fiatalabb Lehárnál Kálmán Imre, aki Kopstein Imre néven, zsidó származású gabonakereskedő fiaként jött világra 1882. október 24-én, Siófokon. Mivel éjféltájt született, se a család, se ő maga nem tudta, valójában 24-én vagy 25-én ünnepli-e a születésnapját, életében mindkét dátumot használta. Művelt, zeneszerető családjának köszönhetően már nagyon korán beleszeretett a színpad és a zene világába – négyévesen vagy a színház nézőterén ült, vagy otthon, a zeneszobában hallgatta nővére, Vilma zongorajátékát. Kilencéves volt, amikor apja vállalkozása csődbe ment, és a família Budapestre költözött, ahol a gyerekeket rokonokhoz „adták ki” – ahogy akkoriban mondták. Imre egy nagynénjéhez került, aki megengedte neki, hogy szabadidejében a zongoráján gyakoroljon. A zene annyira elbűvölte, hogy minden szabadidejét a zongorázásnak szentelte, diáktársai Fúgának csúfolták.

Tizenöt évesen lépett először közönség elé zongoristaként, ugyanebben az évben – középiskolai tanulmányaival párhuzamosan – a Zeneakadémia diákja volt, később jogi tanulmányokat is folytatott, és néhány évig vezette a Pesti Napló zenei rovatát. Egyre súlyosbodó reumás betegsége miatt a gimnázium utolsó évében le kellett mondania a zenélésről, de nem keseredett el, inkább átnyergelt zeneszerzés szakra, ahol a legendás Koessler Jenő osztályába járt, olyan művészekkel együtt, mint Kodály Zoltán, Bartók Béla és Weiner Leó. 1907-ben dalaiért elnyerte a Ferenc József-díjat, mely lehetővé tette számára, hogy Bayreuthban, Münchenben és Berlinben tanulhasson tovább. Ekkoriban már egyre népszerűbbek voltak humoros kabarédalai, ami érdeklődését a könnyűzene felé irányította. Az operett már gyerekkorában, a siófoki színpadokon elbűvölte, nem csoda, hogy zeneszerzőként ebben a műfajban találta meg magát igazán: 1908-ban mutatták be első darabját, a Tatárjárást, amit több mint száz alkalommal játszottak Budapesten és vidéki városokban. A siker felkeltette a bécsi impresszáriók figyelmét: meghívásukra a császárvárosba költözött és felvette az Emmerich Kálmán nevet.

Bécsben írta legnépszerűbb darabjait, köztük a Csárdáskirálynőt, mely már címében is jelzi szerzője rajongását a magyar népzenei hagyományok iránt. Kálmán egyedülálló képessége, mellyel a tradicionális magyar könnyűzene dinamikáját és színességét ötvözte a bécsi operett szentimentalizmusával, hamar megtalálta az utat a közönséghez. A Csárdáskirálynőt több mint 800 alkalommal játszották egyhuzamban Bécsben, világszerte a következő tizenhét évben 30 ezerszer került színpadra, és Lehár műveit megelőzve máig a világ legtöbbet előadott operettjének számít. Hasonló sikernek örvendenek Kálmán olyan darabjai, mint A cigányprímás, a Marica grófnő, A cirkuszhercegnő és az Ördöglovas.

Kálmán 1928-ban ismerkedett meg a permi származású ifjú orosz színésznővel, Vera Makinszkajával, akivel a harminc év korkülönbség ellenére boldog házasságban éltek. Egy fiuk és két lányuk született, gyakran jártak bálokba és úri mulatságokba. Az anschlusst követően – Lehárhoz hasonlóan – a zsidó származású Kálmán Imre is a nácik célkeresztjébe került. A család Bécset elhagyva Párizs felé vette az irányt, végül az Egyesült Államokba utaztak Louis B. Mayer producer meghívására, aki megszerezte a Marica grófnő megfilmesítési jogait. Az amerikai életforma nem tetszett Kálmánnak, hiába barátkozott más európai emigránsokkal, köztük Billy Wilder rendezővel, Franz Werfel íróval és Habsburg Ottóval, idegennek érezte magát ebben a közegben. Hiába vigyázott árgus szemekkel csinos, fiatal feleségére, Vera mégis hűtlen lett hozzá: egy orosz származású francia diplomatával folytatott viszonyt. A sors fura fintoraként a pár válását követően nem sokkal a diplomata szerető repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, így Kálmán újra megkérte exfelesége kezét, akivel élete végéig együtt maradtak.

Emigrációját követően Kálmán Imre már csak két operettet írt, az 1945-ös Marinkát, majd a két évvel későbbi Arizona Ladyt, melyet azonban csak halála után, posztumusz mutattak be. A háború után feleségével Párizsban telepedtek le, itt érte a halál hetvenegy éves korában, 1953. október 30-án. Kívánságára Bécsben temették el, de szülővárosa, Siófok máig aktívan ápolja Kálmán Imre emlékét: egykori szülőháza ma múzeum, és a város kulturális központja is a nevét viseli. A híres operettszerző alakjáról 1984-ben, Palásthy György rendezésében és Huszti Péter főszereplésével készült játékfilm, Az élet muzsikája címmel.

Tegnapi kultbaitünkben a magyar gyerektévéfilmek megkerülhetetlen alakjáról, Bálint Ágnesről írtunk, születésnapja apropóján.