1288 szavas mondattal lett Guinness-rekorder: végig tudod követni?

A Nobel-díjas William Faulkner az amerikai modernista irodalom egyik legjelentősebb képviselője, az „elátkozott Dél” krónikása, aki életében jóval kevesebb elismerést kapott, mint az utókor által – legalábbis a közönségtől.

William Cuthbert Falkner néven született a Mississippi állambeli New Albanyben, 1897. szeptember 25-én. Vezetéknevébe később ő maga tette bele az „u” betűt, visszatérve egy korábbi névváltozathoz. Előkelő déli polgárcsalád származására büszke sarja volt, négy fiútestvér közül a legidősebb. Leghíresebb felmenője dédapja, William Clark Falkner, aki a Konföderáció tábornokaként szolgált a polgárháborúban, de vasútépítőként és egy romantikus regény írójaként is ismert. Faulkner élményvilágára mély benyomást gyakorolt Mississippi állam és az amerikai Dél történelme és kultúrája. Négyéves volt, amikor a család a Mississippi állambeli Oxfordba költözött, apját ugyanis megbízták az ottani egyetem üzleti ügyeinek intézésével. Kisebb megszakításokkal egész életében ebben a kisvárosban élt és alkotott.

Faulkner gyerekként és kamaszként imádott olvasni (angolul és franciául is), a tanulásért viszont nem rajongott túlságosan. A középiskolát anélkül fejezte be, hogy érettségi vizsgát tett volna. 1918-ban egy szerelmi csalódás után bevonult katonának, Kanadába utazott és csatlakozott a királyi légierő kötelékéhez. Azonban mire kiképzése véget ért, az első világháború is befejeződött. Oxfordba visszatérve beiratkozott az egyetemre, de hamar félbehagyta a tanulmányait, és különböző munkákból próbálta eltartani magát: például az egyetemi postán dolgozott hivatalnokként, de annyira elhanyagolta a feladatait, hogy idővel megváltak tőle. Közben verseket és rajzokat publikált az egyetemi újságban. Azt hazudta, hogy a harctérről tért haza és háborús élményeit örökítette meg bennük.

Faulkner mentora és legnagyobb támogatója a család egyik barátja, Philip Stone ügyvéd volt, aki rajongott az irodalomért és a művészetekért, és korán meglátta a fiatalember tehetségét. Az ő anyagi támogatásával jelent meg Faulkner első verseskötete 1924-ben. A következő évben Faulkner New Orleansban élt, ez volt az egyetlen időszak az életében, amikor irodalmi társaságokba járt. Felfedezte, hogy a költészet helyett a próza érdekli igazán, novellákat, hosszabb elbeszéléseket kezdett írni. Olaszországba, majd Franciaországba vetette a sors. Amikor értesült róla, hogy első regényét elfogadta egy kiadó, az előlegből hazautazott az Államokba. Az 1926-ban megjelent A katona zsoldja az első világháborúból hazatérő fiatalemberekről szól, akik nem találják a helyüket otthon, Mississippi államban. Faulkner az írás mellett alkalmi munkákból élt, volt szobafestő, hivatásos golfjátékos, matróz és rumcsempész. Következő regénye, a Szúnyogok (1927) a New Orleans-i irodalmi élet ismert figuráit gúnyolta ki.

Az emberkerülő Faulkner mindig magányban, elzárkózva alkotott, kifejezetten inspirálta őt, ha kivonulhatott az emberek társaságából. Oxfordi magányában látott neki első igazi remekműve, A hang és a téboly megírásának, mely 1929-ben jelent meg. A formabontó stílusú, ízig-vérig modernista regény az idő és a nézőpontok váltakoztatásával bizonytalanítja el az olvasót. Négy különböző karakter szemszögéből meséli el egy déli arisztokrata család hanyatlását a fiktív Yoknapatawpha megyében, mely Faulkner összes regényének a helyszíne. (Az író által „koholt megyének” hívott helység elnevezése két indián szó összekapcsolásából ered, nagyjából annyit tesz: „kettéhasított föld”.) Az egyik szemszög egy értelmi fogyatékos férfié, ami alkalmat ad a szerzőnek az avantgárdba hajló, James Joyce prózájára hajazó tudatfolyamírásra.

Ugyanebben az évben Faulker megnősült. Ifjúkori szerelmét, Estelle Oldhamet vette el – anno a vele való szakítás miatt jelentkezett a világháborúba –, aki egy kudarcos házasság után tért haza Kínából. A párnak egy lánya született. A házastársak között nem volt felhőtlen a viszony: az író alkoholizmusa, anyagi gondjai és hűtlenkedése megviselték a kapcsolatot, de a pár Faulkner haláláig együtt maradt. A hang és a téboly kritikai elismerést hozott számára, Szentély (1931) című bűnügyi regénye pedig – melyet a kiadó eredetileg olyan botrányosnak ítélt, hogy nem akarta megjelentetni – jelentős közönségsiker lett (az egyetlen Faulkner életében). Sorra jelentek meg irodalmilag jelentős, de különösebb közönségvisszhang nélkül maradt regényei. A Míg fekszem kiterítve (1930) egy család története, amelynek tagjai tűzön-vízen át, a nehézségekkel megküzdve jutnak el Yoknapatawpha megye székhelyére, Jeffersonba, hogy ott temethessék el anyjukat. A Megszületik augusztusban (1932) főhőse egy leányanya, aki terhessége utolsó heteiben útra kel, hogy felkutassa születendő gyermeke apját. A regény üzenete, hogy le kell számolni a Dél terhes örökségével, a fajgyűlölettel, az erőszakkal, a bigottsággal.

A Fiam, Absolon! (1936) Faulkner talán legjobb regénye, a korabeli kritika mégis elmarasztalta. A cselekmény klasszikus tragédiaformát ölt, és itt is különböző szemszögekből, több idősíkban történik az elbeszélés. Egy déli család több generációjának sorsát ismerjük meg, melyet egy végzetes „botlás” már jó előre bukásra determinál. A Sírgyalázók (1948) a feketéket érintő társadalmi megkülönböztetést vizsgálja. A szerző nagy trilógiája – Tanyán (1940), A város (1957), A palota (1959) – a szegénységből felemelkedő, törtető Slopes családról szól.

Faulkner prózájára mindvégig a kísérletező stílus jellemző, mely alaposan megdolgoztatja az olvasó figyelmét. A történetek – és a mögöttük megbúvó múltbeli események – teljes kibontásához, megértéséhez komoly szellemi detektívmunka szükséges. Első olvasáskor csak nehezen vesszük észre a fontos részleteket és rakjuk össze teljes egésszé a puzzle-ként szétdarabolt történetet. Gyakran csak akkor értjük meg, mi is történt valójában, amikor egy újabb szemszögből, egy újabb karakter szemén át látjuk a korábban már elbeszélt eseményeket. Faulkner a korszak amerikai íróitól eltérően nem szikár stílusban, hanem bonyolult körmondatokban fogalmazott, áradó belső monológokkal fejezi ki karakterei gondolatait, érzéseit. A Fiam, Absolon! egyik körmondata máig Guinness-csúcstartó a leghosszabb angol nyelvű irodalmi mondat kategóriában – egészen pontosan 1288 szóból áll. Elolvasnád? Itt megteheted.

Faulkner igazi metauniverzumot épített ki a saját maga által teremtett fiktív megyében. A regények alakjai vissza-visszatérnek más művekben, gyakran távoli rokonságban állnak egymással, az események keresztezik, átszövik egymást. Az amerikai Dél nála nem romantikus, idilli képeskönyv, hanem a múltbéli traumák és bűnök által kudarcra determinált, súlyos örökséget hordozó, elátkozott vidék. Szereplőinek sorsa már jóval azelőtt bukásra ítéltetett, hogy megszülettek volna.

Faulkner továbbra sem tudott az írásból megélni, ezért tehenészetből tartotta fenn magát és családját. Az 1940-es évek elején a korszak elismert rendezője, Howard Hawks meghívására Hollywoodba ment, ahol forgatókönyveken dolgozott. Hemingway elbeszéléséből írta a Gazdagok és szegények (1944), Raymond Chandler regényéből pedig A nagy álom (1946) című filmeket – mindkét alkotásban a Humprey Bogart–Lauren Bacall házaspár játszotta a főszerepet. Közben szerelmi viszonyba bonyolódott Hawks titkárnőjével, Meta Carpenterrel és Jean Steinnel, egy filmmágnás lányával.

1949-ben Faulkner életművéért elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Hazájában ekkor kezdték csak elismerni: közéleti személyiség lett, diplomáciai küldetéseket teljesített, a Virginiai Egyetemen tanított. Kisebb botrányt kavart egyik kijelentése, miszerint a Délnek északi segítség nélkül, egyedül kellett volna megoldania a feketék társadalmi integrációját. 1962. július 6-án, hatvannégy éves korában hunyt el szívroham következtében. Egy évvel Hemingway után távozott – a két szerző halálával az amerikai irodalom elveszítette két legjelentősebb újító alakját. Faulkner emlékezetét őrzi egykori háza, mely napjainkban múzeumként üzemel. A Nobel-díj mellett kétszer jutalmazták Pulitzer-díjjal és szintén kétszer Nemzeti Könyvdíjjal. 1987-ben az amerikai posta bélyeget adott ki tiszteletére.

Faulkner elbeszélései nyomán készült az 1958-as Hosszú, forró nyár Paul Newman, Joanne Woodward és Orson Welles főszereplésével. A film alapján 1965-ben tévésorozat is született, mely a tengerentúlon nem aratott különösebb sikert, Magyarországon viszont óriási kultusza lett a korabeli fiatalok között. Megemlíthetjük még A hang és a téboly 1959-es filmadaptációját Yul Brynnerrel és a Míg fekszem kiterítve 2013-as moziverzióját, James Franco rendezésében és főszereplésével.

Tegnapi kultbaitünkben az újító spanyol filmrendezőt, Pedro Almodóvart köszöntöttük születésnapján.