Állatorvoshoz vitte a kutyáját: hatalmas gyémánt került elő a műtét során az állatból

Húsz éve, 2000. augusztus 23-án mutatták be a mozik a Blöfföt: az elmúlt évtizedek egyik nagy kultuszfilmje kapcsán mai kattintásvadászat-paródiánk a rendező, Guy Ritchie munkásságáról szól.

Guy Stuart Ritchie Londontól nem messze, a Hertfordshire megyei Hatfield városában látta meg a napvilágot 1968. szeptember 10-én. Apja, John Vivian Ritchie, aki anyai ágon a főnemesi McLaughlin családból származott, katonaként szolgált a híres Seafort Highlanders ezredben, majd hirdetési szakemberként csinált karriert. Anyja, Amber Mary Parkinson bárói család sarja. Ritchie szülei második gyereke – nővére, Tabitha tánctanár –, de van egy féltestvére is, Kevin Bayton, aki még Amber tinédzserkorában született és adoptálták. Hősünk még kisgyerek volt, amikor a szülei elváltak – mindkét szülő újraházasodott, őt apja és mostohaanyja nevelte.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Gyerekként nem igazán érdekelte a tanulás – az iskolában diszlexiája is hátráltatta őt. Inkább naphosszat csavargott London kétes hírű negyedeiben vagy moziba járt. A Butch Cassidy és a Sundance kölyök hatására döntötte el, hogy filmezéssel szeretne foglalkozni. Tizenöt éves korában kirúgták a Stanbridge Earls Schoolból, Anglia leghíresebb diszlexiásokkal foglalkozó tanintézetéből. A kizárás oka állítólag kábítószerezés volt, más források szerint viszont rajtakapták, hogy egy lánnyal „szórakozott”. Ezután alkalmi munkákból élt, volt kőműves és csapos is. Meg sem fordult a fejében, hogy iskolában tanulja a filmkészítést – mint mondta, a filmfőiskolások munkái általában unalmas művészfilmek –, helyette inkább kisegítő munkára jelentkezett egy ismerőse cégéhez, aki videoklipek rendezésével foglalkozott. Szorgalmának és tehetségének köszönhetően gyorsan haladt előre a ranglétrán, a ’90-es évek első felében már saját maga rendezett reklámokat és klipeket.

Első játékfilmes próbálkozása az 1995-ös A nehéz eset című húszperces kisfilm volt, melyben már későbbi kultfilmjeinek közege, a londoni East End világa és jellegzetes alvilági figurái jelentek meg. A film sikere nyomán Ritchie elindult, hogy előteremtse első nagyjátékfilmjéhez szükséges pénzt. Apja segítségével felvette a kapcsolatot a Hard Rock Café üzletlánc alapítójával, Peter Mortonnal, aki arra a kérdésre, lenne-e kedve anyagilag beszállni a projektbe, fiához, Matthew Vaugh-hoz irányította. Vaugh örömmel vállalta a produceri munkát. Beszállt a finanszírozásba Trudie Styler színésznő-producer is, aki játszott A nehéz esetben és ígéretes tehetséges látott a rendezőben. Nem mellesleg meggyőzte férjét, Stinget, hogy vállaljon el egy kisebb színészi szerepet a készülő produkcióban. A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső nyolc hónap alatt készült el, nyolcszázezer fontos költségvetésből.

A jellegzetes londoni alvilági közegben játszódó gengszterkomédia gyors tempójával, erőszakosságával, jól megírt és eljátszott karaktereivel, emlékezetes szövegeivel és több, párhuzamos szemszögű elbeszélésével – melyek a rendező végjegyévé lettek – a kritika és a közönség körében is azonnal sikert aratott, majdnem a harmincszorosát hozta vissza a belé fektetett pénznek. A rendezőt a brit Tarantinónak kiáltották ki, Hollywood pénzemberei pedig azonnal lecsaptak a debütálásával máris ekkorát kaszáló alkotóra. A Ravasz, az Agy... a benne szereplők karrierjét is beindította. Sokan közülük – mint az addig modellként dolgozó Jason Statham, vagy az erőszakosságáról ismert futballista, Vinnie Jones – itt mutatkoztak be először a filmvásznon, és azonnal közönségkedvenccé váltak.

Guy Ritchie idén januárban
Guy Ritchie idén januárbanFotó: Slaven Vlasic / Getty Images Hungary

A 2000-ben bemutatott bravúros fekete komédia, a Blöff folytatja Ritchie első filmjének irányvonalát: a sztori két, egymással csak néha, illetve a történések végén összefutó szálon halad, egy gyémántrablás és egy megbundázott bokszmeccs körül forog. Ritchie a tévedések vígjátéka mintájára épülő forgatókönyv egyes fordulatait a brit tévében éjszaka sugárzott dokumentumműsorokból kölcsönözte, melyekben valódi, balul elsült bűneseteket dolgoztak fel.

Az ír-cigány bokszolót játszó Brad Pitt egyébként maga hívta fel a rendezőt, hogy szívesen szerepelne a következő mozijában. Ritchie azért írta számára a szerepet, mert a színész képtelen volt elsajátítani a szereplők többsége által beszélt észak-londoni akcentust. Pitt egy népszerű, Írországban játszódó vígjátéksorozat, a Ted atya egyik szereplője után mintázta filmbeli, szinte megfejthetetlen beszédét. (A brit eredeti mellett a magyar fordítás és szinkron is zseniális.) A gengszter Bunkó Pulford szerepét a készítők eredetileg Sean Connerynek szánták: a skót színészlegenda azonban, miután megnézte A Ravasz, az Agy...-t, azt válaszolta: „ez tényleg remek film, de biztos nincs elég pénzetek a gázsimra”. Vinnie Jones pedig egy ízben azért nem tudott megjelenni a forgatáson, mert előző éjszaka kocsmai verekedésbe keveredett és letartóztatták.

A Blöff még elődjénél is nagyobb sikert aratott, és bebetonozta Ritchie kult-rendezői státuszát. Következő munkája mégis majdnem véget vetett a karrierjének. A rendező előtte még 2000 decemberében megházasodott: Madonnát vezette oltár elé, és a következő évben videóklipet rendezett a feleségének, a klipet azonban erőszakos jelenetei miatt az MTV és a VH1 csatorna is letiltotta (What It Feels Like a Girl). 2002-ben Hullámhegy címmel készített hollywoodi remake-et az olasz Lina Wertmüller azonos című, 1974-es filmjéből. A főszerepre – egy olasz halásszal kettesben lakatlan szigetre sodródott amerikai milliomosnő szerepére – a feleségét választotta (mint viccelődve mondta: „ő éppen kéznél volt és viszonylag olcsón vállalta”). A minden tekintetben félresikerült alkotást a kritika ízekre szedte, és a nézők is messzire elkerülték. A Hullámhegyet öt Arany Málna-díjjal „jutalmazták”, köztük a legrosszabb női főszereplő és a legrosszabb rendező elismeréssel.

A házaspár 2008-ig maradt együtt, kapcsolatuk gyakori témája volt a bulvárlapoknak. Egy fiuk született, később pedig örökbe fogadtak egy malawi kisfiút. Az újságok információi szerint Ritchie a megállapodás szerint rekordnak számító 50-60 millió font közötti összeget fizetett a váláskor feleségének. A rendező 2015-ben másodszor is megházasodott: Jacqui Ainsley modellt vette el, aki akkor már régóta társa volt. Három közös gyerekük született.

A Hullámhegy bukása után Ritchie visszatért régi közegébe, a brit alvilághoz, és a 2005-ös Revolver és a 2008-as Spíler vissza is hozták őt a színre. A 2009-es Sherlock Holmes és folytatása, a két évvel későbbi Sherlock Holmes: Árnyjáték a megbízható hollywoodi sikergyárosok csapatába emelte a nevét. A klasszikus Arthur Conan Doyle-féle detektívtörténeteket a modern blockbuster-filmekkel vegyítve Ritchie divatos akcióhőst faragott a híres nyomozóból, az őt alakító Robert Downey jr. és a Dr. Watsont játszó Jude Law személye pedig instant nézőcsalogatónak bizonyult. A két Holmes-mozi egyébként Ritchie egyedüli olyan munkái, melyekben forgatókönyvíróként nem vett részt. A 2015-ös kémfilm, Az U.N.C.L.E. embere egy ’60-as évekbeli tévésorozatot adaptált, megidézve a klasszikus James Bond-mozik világát, a két évvel későbbi Arthur király: A kard legendája az ismert mítoszt ültette át a kortárs akciófilmek nyelvére. Eredetileg egy többrészes sorozat első darabjának szánták, a negatív fogadtatás miatt azonban ezeket a terveket elvetették.

Pozitívabb visszhangot kapott a Disney stúdió égisze alatt készült 2019-es Aladdin, melyet hibái – például a Will Smith által játszott borzalmasan animált dzsinn figurája – ellenére a jobban sikerült élő szereplős Disney-remake-ek között tartanak számon. Szintén tavaly készült az Úriemberek, melyben Ritchie visszatért régi terepére, és a londoni alvilágban játszódó gengszter-komédiát forgatott.

Tegnapi kultbaitünkben a lírai sci-fi íróra, Ray Bradburyre emlékeztünk. Ha véletlenül kihagytad, itt elolvashatod:

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.