Augusztus 20. az államalapítás ünnepe, Szent István király napja, az egyik legrégebbi magyar ünnep. I. István király megalapította és megszilárdította a független, befelé és kifelé egyaránt sikeres magyar államot és a keresztény Európa részévé tette – erre emlékezünk a mai jeles napon.
Géza nagyfejedelem 972-ben került a magyarság élére: az ország ekkor igen nehéz helyzetben volt. A kalandozásoknak a súlyos vereségek miatt vége szakadt, a magyarok két erős birodalom – keleten Bizánc, nyugaton az I. Ottó által összekovácsolt Német-Római Birodalom – szorításában voltak. Géza felismerte, hogy országa csak akkor tud hosszú távon fennmaradni, ha beilleszkedik a keresztény Európába, ezért hittérítőket kért Ottó császártól. Ottó Bernard Sankt Gallen-i püspököt küldte Magyarországra, aki megkeresztelte Gézát és udvarának tagjait (bár a fejedelem élete végéig áldozott a pogány isteneknek is). Géza itthon hatalma megerősítéséhez, a külpolitikában a németek magyarországi terjeszkedési szándékának leszereléséhez használta fel az idegen papokat.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Fia, Vajk – akinek pontos születési helye és időpontja nem ismert, 969 és 980 között, valószínűleg Esztergomban vagy Fehérváron látta meg a napvilágot – Szent István vértanú után kapta a keresztségben az István nevet. A hagyomány szerint a prágai Szent Adalbert püspök keresztelte meg a 990-es évek derekán. Géza fiát a bajor herceg – a későbbi II. Henrik császár – nővérével, Gizellával házasította össze. Ekkor számos német lovag érkezett az országba, akik később István seregének magvát alkották. A fejedelem lányait szintén keresztény hatalmak vezetőihez, egyiket a lengyel herceghez, másikat a velencei dózséhoz adta.
Géza 997-es halála után Istvánra hárult apja nagyszabású tervének folytatása és véghezvitele, a keresztény magyar állam megalapításának feladata. Nem volt könnyű dolga: nagybátyja, a Dél-Dunántúlt uraló Koppány a szeniorátus ősi elvére hivatkozva – mely szerint az uralkodói jog a család legidősebb férfi tagját illeti – magának követelte Géza özvegye, Sarolt kezét és a főhatalmat is. Habár Koppány korábban Bizáncban felvette a kereszténységet, híveinek többsége pogány volt, akik a régi rendet és a törzsi szabadságot féltették, és kifogásolták az idegenek jelenlétét az országban. István lovagjai és Koppány seregei 998-ban Veszprém mellett, Sóly közelében csaptak össze. A csatát – erős német támogatással – István nyerte meg. Az elbukott Koppány testét négyfelé vágták és kitűzték a négy legjelentősebb vár falára, elrettentésül azok számára, akik István ellen szervezkednének.
Koppány legyőzése után István nekilátott az új magyar állam megalapításának. Befejezte a pannonhalmi főapátság építését, és koronát kért II. Szilveszter pápától, melyet a millennium évében Asztrik apát el is hozott számára. Istvánt a hagyomány szerint 1000 karácsonyán koronázták királlyá Esztergomban. Ezzel jogilag megteremtődött a keresztény Magyar Királyság, az új uralkodónak azonban még évtizedekig kellett harcolnia, mire stabilizálni tudta hatalmát és meg tudta törni a törzsfők uralmát. Először nagybátyja, az erdélyi Gyula ellen vezetett hadjáratot, majd a dél-erdélyi Keánt győzte le. Nemcsak erőszakkal, de diplomáciával is érvényt tudott szerezni magának a törzsfőkkel szemben. Az ország északkeleti részét uraló Aba Sámuelt például úgy állította a maga oldalára, hogy hozzáadta egyik lánytestvérét. A meghódított területeken püspökségeket alapított és vármegyéket szervezett: tíz püspökség és két érsekség alakult Magyarország területén, mellyel hazánk önálló egyházkerületet képezett, így – a csehekkel és a lengyelekkel ellentétben – függetleníteni tudta magát a német egyháztól.
István a világi közigazgatást is átszervezte, ennek alapja a vármegyerendszer lett: a területek egy-egy vár irányítása alá kerültek, az igazgatásért az ispán felelt. Két törvénykönyvet alkotott, egyet uralkodása elején, a másikat a végén. Törvényeiben kötelezte alattvalóit a templomba járásra és a templomépítésre („tíz falu építsen egy templomot”), a magántulajdon tiszteletére, tiltotta az emberölést, a gyújtogatást, a király elleni összeesküvést – röviden, megteremtette a letelepedett életforma alapjait. Külpolitikájában arra törekedett, hogy biztonságot nyújtó szövetségesekkel vegye körbe magát. Hódító hadjáratot nem kockáztatott, de mégis gyakran kellett hadat viselnie. Erdélyt a besenyők támadásától kellett megvédenie, meggyűlt a baja I. Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemmel, a bizánci császár oldalán pedig a bolgárok ellen harcolt. A Német-Római Birodalom mellett István Velencével is jó viszonyt ápolt, egyik húgát a dózséhoz, Orseolo Ottóhoz adta feleségül. 1030-ban II. Konrád német-római császár mégis úgy döntött, hadjáratot vezet Magyarország ellen és hűbéresévé teszi a fiatal királyságot. István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva visszaverte a támadást, majd Bécsnél bekerítette és megadásra kényszerítette a császár seregét.
István négy évtizedes uralkodása a magyar történelem egyik legdicsőségesebb időszakai közé tartozik. Egy széttagolt, belső harcoktól és külső elszigeteltségtől szenvedő országot sikerült stabil, egységes keresztény monarchiává változtatnia. A király egyetlen életben maradt fiának, Imre hercegnek szánta a trónt. A Karoling királytükrök mintájára összeállította intelmeit fia számára, melyekben az alapvető erkölcsi kérdéseket, az uralkodói erényeket és a helyes kormányzás mikéntjeit fejtegette számára. Imre azonban 1031-ben egy vadászaton meghalt, így fellángoltak a trónöröklési viták. István megvakíttatta és megsüketíttette unokatestvérét, Vazult, akit azzal vádoltak, hogy összeesküvést szervezett ellene. A nádori hatalmat István uralkodásának utolsó éveiben Aba Sámuel gyakorolta, a király mégis unokaöccsét, a velencei Orseolo Pétert jelölte meg utódjául.
I. István király 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el. A székesfehérvári bazilikában temették el. 1083. augusztus 20-án, VII. Gergely pápa hozzájárulásával a lovagkirály, I. László emeltette oltárra, vagyis vette a szentek sorába Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt. Ezt a dátumot, augusztus 20-át a 14. századtól, Nagy Lajos király uralkodásától kezdve tekintették a magyarok egyházi ünnepnek. Az egyetemes nyugati egyház csak a 17. századtól tekintette szentnek István királyt: XI. Ince pápa 1686-ban, Buda visszafoglalása alkalmából rendelte el, hogy augusztus 16-át világszerte tegyék meg Szent István ünnepének. Egy évszázaddal később azonban XIV. Benedek pápa csökkenteni akarta az egyházi ünnepek számát, ezért a Szent István-napot kivette a kalendáriumból. Magyarországon viszont ezzel párhuzamosan Mária Terézia elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt nemzeti ünnepként tette a naptárba augusztus 20-át. 1771-ben a királynő hozatta Bécsbe, majd Budára a Szent Jobbot, melyet a szocialista időszak kényszerű szünetének kivételével azóta is minden évben körmenetben visznek végig a városon.
Az 1848–49-es szabadságharc leverése után hosszú évekig nem ünnepelhették augusztus 20-át, az osztrák államhatalom ugyanis a független Magyarország jelképeként tekintett erre a napra. Először 1860-ban tartották meg újra Szent István napját, ami jelentős tüntetéssé fajult. A kiegyezés után augusztus 20. visszakapta régi jelentőségét. Ferenc József császár az 1890-es években munkaszüneti nappá nyilvánította az ünnepet. A Horthy-korszakban gyakran használták fel a Trianonnál elszakított területrészek visszakövetelésének hangoztatására. A szocializmus éveiben a hatalom nem látta célszerűnek megszüntetni az ünnepet, de igyekezett elvenni nemzeti és vallási kötődéseit. Először az új kenyér ünnepének nevezték el Szent István napját, majd az új, szocialista alkotmány – mely 1949. augusztus 20-án lépett érvénybe – napjaként ünnepelték. A rendszerváltás után visszatértek a régi tradíciók, 1989 óta ismét megtartják a Szent Jobb-körmenetet. 1991-ben az országgyűlés a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének. A 2012-es Alaptörvény megtartotta ezt a rendelkezést.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünkben az első magyar Oscar-díj alkotójáról, Rofusz Ferencről írtunk:
