Ő 43 volt, a barátnője 15, de hát „ki nem akar fiatal lányokkal szexelni”?

Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője, Roman Polanski pályafutása viszonylag sok clickbait címet kiadna: a világhírű rendező életét gyerekkora óta tragédiák sora árnyékolja be, később személyes botrányok, botrányfilmek, de igazi remekművek is fűződnek a nevéhez.

A rendező Rajmund Roman Liebling néven született Párizsban, 1933. augusztus 18-án, egy lengyel zsidó édesapa és egy anyai ágon katolikus, apai ágon zsidó édesanya gyermekeként. A család 1936-ban hazaköltözött Krakkóba, a két évvel későbbi német megszállás alatt a gettóba költöztették őket. A szülőket koncentrációs táborba hurcolták, az apa túlélte Mauthausent, az anya Auschwitzban halt meg. A fiú megszökött a gettóból és egykori házmesterüknél bujkált, ahol katolikusnak hazudták, később vidéken rejtőzködött, hontalanul, erdőkben, pajtákban aludt, mígnem egy parasztcsaládnál lelt menedékre. A háború után Roman édesapjával élt, aki újraházasodott és felvette a Polanski vezetéknevet. Kisgyerekkorától lelkes moziba járó volt, korán elhatározta, hogy a filmszakmában szeretne érvényesülni, de kezdetben még színészi karrierben gondolkodott. Tizenkét évesen már rádióban szerepelt, tizennégy éves korától színházban játszott. 1954-ben szerepet kapott Andrzej Wajda A mi nemzedékünk című háborús filmjében. Ugyanebben az évben felvették a Lódzi Filmművészeti Főiskolára, ahol 1959-ben diplomázott rendezőként.

Főiskolás évei alatt több sikeres rövidfilmet is rendezett, és Párizsban is készített egy kisfilmet A kövér és a sovány címmel. 1959-ben összeházasodott a tizenkilenc éves Barbara Lass színésznővel, de a kapcsolat két év után tönkrement. 1962-ben készítette első nagyjátékfilmjét: a Kés a vízben újszerű lendületével és témaválasztásával a lengyel újhullám ikonikus alkotásává vált. A pszichológiai thrillerben egy középkorú, jómódú sportriporter és egy fiatal, stoppos egyetemista fiú vetélkedik egymással a férfi feleségéért annak hajóján. A filmet odahaza és nemzetközileg is lelkes kritika fogadta, Polanskit az új Wajdának kiáltották ki Lengyelországban. Ő azonban nem kért a hazájában uralkodó szocialista rendszerből, ezért inkább nyugat felé vette az irányt. Párizsban akart letelepedni, de úgy találta, az ottani filmes közeg ellenségesen viselkedik az idegenekkel szemben, ezért inkább Londonba vitte az útja.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

A brit fővárosban forgatta következő, szintén jelentős visszhangot kiváltott filmjét, az 1965-ös Iszonyatot. A szürrealizmusba hajló, részben Luis Buñuel, Jean Cocteau és Alfred Hitchcock munkái által inspirált pszichohorror főszereplője egy manikűröslány (Catherine Deneuve), aki betegesen irtózik a férfiaktól és a szexualitástól. Fóbiái végül úgy eluralkodnak rajta, hogy gyilkossá válik. A szorongás, rettegés atmoszféráját kiválóan megragadó alkotás Ezüst Medve díjat nyert a Berlini Filmfesztiválon. Egy újabb brit film – Zsákutca (1966) – után Martin Ransohoff amerikai producer felajánlotta Polanskinak, hogy következő filmjének gyártásába bevonja az egyik legnagyobb hollywoodi céget, a Metro Goldwyn Mayert. Az 1967-es Vámpírok bálja Olaszországban forgott amerikai pénzből: a rendező eredetileg komoly vámpírfilmet akart készíteni, de a műfaj alkotásait áttanulmányozva rájött, hogy a téma sokkal jobban megragadható komédia formájában.

A film ügyesen játszik a horrorklisékkel és remek burleszkjelenetekkel operál, miközben a vígjátékon túlmenve a szexualitásról és az ártatlanság elvesztéséről is szól(hat). Egyes értelmezői szerint a Vámpírok bálja Lengyelország német megszállásáról szól allegorikus formában, de Polanski tagadta, hogy bármilyen politikai vagy egyéb üzenete lenne a filmnek. „Üzengetésre a postát szoktam használni” – nyilatkozott. A Vámpírok bálja Polanski első nagyjátékfilmje, melyben saját maga is megjelenik színészként: a főszereplő professzor ügyefogyott asszisztensét alakítja. A női főszerepre Ransohoff ajánlására a rendező a feltörekvő fiatal amerikai színésznőt, Sharon Tate-et választotta, akivel a forgatás alatt szerelem szövődött közöttük, néhány héttel a premier után pedig Londonban összeházasodtak. A Vámpírok bálja Európában nagy siker lett, Amerikában viszont gyenge fogadtatásra talált – ennek oka részben, hogy az MGM túl hosszúnak találta Polanski változatát, ezért a tengerentúlon egy alaposan megkurtított verziót küldtek forgalomba. Néhány évvel később Tate tragikus halála okán a stúdió szenzációhajhász módon újra mozikba küldte a filmet, ekkor már jóval nagyobb sikert ért el.

A Rosemary gyermeke (1968) volt Polanski első Amerikában forgatott filmje: az Ira Levin horrorregényéből adaptált történet folytatja az Iszonyat tematikáját. Egy fiatal, terhes nőn (Mia Farrow) férje és sátánimádó szektához tartozó szomszédjainak praktikái folytán kezd eluralkodni a félelem, hogy születendő gyermekét valamilyen gonosz ármány veszi körül. A film helyszínéül a manhattani Dakota-ház szolgált, melynek előterében évekkel később John Lennon gyilkosság áldozata lett. A belső terekben játszódó, klausztrofób hatású jelenetek mesterien ragadják meg a „női rettegés”, a szexualitás, a terhesség körüli szorongások témáját. A Rosemary gyermekét a kritika és a kellemes borzongásra mindig vevő közönség is elismerően fogadta, költségvetésének több mint tizenötszörösét hozta vissza a film a jegypénztáraknál.

Polanski ázsiója az egekben volt, magánéletét azonban döbbenetes tragédia árnyékolta be. Az 1969. augusztus 9-ére virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után Charles Manson szektavezér hívei betörtek a rendező és felesége házába, és brutális kegyetlenséggel végeztek a nyolc hónapos terhes Sharon Tate-tel és három ott tartózkodó barátjával. Polanski Londonban dolgozott, ezért nem volt odahaza a gyilkosság idején. A színésznőt tizenhat késszúrás érte, a gyilkosok a „Disznók” feliratot festették a falra Tate vérével. A rendező önéletrajzában azt írta, a tragédia hatására „a végtelen, háborítatlan remény és optimizmus helyett pesszimizmus és örök elégedetlenség rögzült belém”. Következő filmje, a William Shakespeare művéből készült Macbeth (1971) tobzódik a véres erőszakban, gyilkolásban és szexben. Az alkotás a leginkább pornófilmekre alkalmazott X korhatár-besorolást kapta, és sokat kritizálták öncélúsága miatt. Az sem segített a megítélésében, hogy a Playboy magazin alapítója, Hugh Hefner társproducerként finanszírozta a filmet. Egy történet szerint a forgatáson Polanski megkérdezte az egyik, vérben tapicskoló gyerekstatisztát, hogy hívják, mire a kislány úgy válaszolt: Sharon.

Polanski és Sharon Tate 1968-ban
Polanski és Sharon Tate 1968-banFotó: Bill Ray / Getty Images Hungary

Az 1974-es Kínai negyed a ’40-es évek film noirjainak állít emléket, Jack Nicholson emlékezetes alakításával Jake Gittes, a cinikus magándetektív szerepében. Egy kisebb szerepben, késes gengszterként maga Polanski is feltűnik a filmben: megvágja Gittes orrát, minek következtében a nyomozó „elveszíti a szimatát”. Az életmű egyik legjobbjaként számon tartott film tizenegy Oscar-jelölést szerzett, a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában pedig haza is vihette az aranyszobrocskát. Később Nicholson saját maga rendezte meg a történet folytatását Cinikus hekus (1990) címmel. Következő filmjében, A bérlőben (1976) Polanski saját maga játszotta a főszerepet – ezúttal Párizsban dolgozott, és ismét egy négy fal között játszódó thrillert hozott össze.

1977 márciusában Polanskit az amerikai rendőrség letartóztatta azzal a váddal, hogy Jack Nicholson házában bekábítószerezett és megerőszakolt egy tizenhárom éves lányt, Samantha Jane Gaileyt. A vád szerint a rendező egy fotósorozat készítésének ígéretével csalta el a színésznői álmokat dédelgető kislányt. Az esetről az érintettek különbözőképpen számoltak be. A lány elmondása szerint a fotózás során a rendezővel pezsgőt ittak, majd jakuzziba ültek. Ekkor már gyanús volt neki Polanski viselkedése, ezért asztmarohamot tettetett. A rendező adott neki egy fél nyugtatót, majd megtörtént a hírhedt aktus. Egyes források szerint Nicholson és barátnője, Anjelica Huston véletlenül benyitottak, de nem akadályozták meg a történteket. A láthatóan összetört lányt édesanyja kifaggatta róla, mi történt, majd két nappal később feljelentést tett a rendőrségen.

Roman Polanski 2015-ben
Roman Polanski 2015-benFotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A bírósági eljárás során Polanski, aki beismerte a szexuális aktus megtörténtét, de tagadta az erőszakot, vádalkut kötött: az ellene felhozott öt vádpontot ejtették, cserébe bűnösnek vallotta magát kiskorúval létesített törvénytelen szexuális kapcsolat vádjában. Pszichiátriai vizsgálatra kötelezték – melynek során megállapították, hogy nem pedofil és nem szexmániás –, és a megállapodás szerint három hónap fegyházbüntetés után – melyből csak negyvenkét napot ült le – próbaidővel szabadon bocsátották. Az ügyben eljáró bíró azonban meggondolta magát (állítólag azért, mert látott egy fényképet, amin a rendező fiatal lányokba karol boldogan a müncheni Oktoberfesten), felrúgta a megállapodást és „meghatározatlan időre” börtönbe kívánta küldeni Polanskit.

A rendező ezt megneszelve, órákkal az ítélethirdetés előtt elmenekült az országból és Párizsban kötött ki, ahol biztonságban volt, Franciaországnak ugyanis nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal. Az USA-ban azóta is elfogatóparancs van érvényben Polanski ellen, aki emiatt nem teheti be a lábát az országba. Samantha Gailey a ’80-as évek végén, felnőttként polgári pert indított a rendező ellen az őt ért sérelmekért. Az ügyben peren kívül titokban egyeztek meg a felek, a sajtó értesülései szerint Polanski 500 ezer dollárt (több mint 110 millió forintot) fizetett egykori áldozatának. A rendező már a per alatt, de később is gyakran cinikusan nyilatkozott az ügyről. „Ki nem akar fiatal lányokkal szexelni?” – kérdezte a riporterektől. Nem hazudtolta meg kijelentését: következő barátnője, Nastassja Kinski tizenöt éves volt, amikor összejöttek (a színésznő szerint Polanski művészként tízszer olyan nagyszerű, mint szeretőként), jelenlegi, harmadik felesége, a szintén színésznő Emmanuelle Seigner tizennyolc volt, amikor viszonyuk elkezdődött.

Polanski és felesége a 70. cannes-i filmfesztiválon (2017)
Polanski és felesége a 70. cannes-i filmfesztiválon (2017)Fotó: Mike Marsland / Getty Images Hungary

A rendező az USA-ból történt dicstelen távozását követően Európában folytatta karrierjét, de nem tudta megismételni a korábbi remekművek sorozatát. 1979-ben Thomas Hardy regényéből készített kosztümös filmet (Tess: Egy tiszta nő), a címszerepben Kinskivel. Az 1986-os Kalózok inkább csak ujjgyakorlat volt, az Őrület (1988), a Keserű méz (1992) és A halál és a lányka (1994) jobban sikerült filmek, de nyomába sem érnek a korábbi remekléseknek. Utóbbi alkotásokban Polanski főleg a szexualitás, a vonzás-taszítás színjátékai, a nemek küzdelmének témáját járja körül. Az 1999-es misztikus thriller, A kilencedik kapu minden téren a rendező karrierjének legnagyobb bukását jelentette. Polanski azonban – mindenki meglepetésére – diadallal tért vissza.

A 2002-es A zongorista Wladyslaw Szpilman lengyel zsidó zongoraművész valós történetén alapul, aki a legnagyobb megpróbáltatásokon keresztül, a poklok poklát átélve maradt életben a varsói gettóban, majd annak pusztulása után a romok között. A rendező saját gyerekkori élményeit is beleszőtte a filmbe, mely hét César-díjat nyert, Cannes-ban fődíjjal, Arany Pálmával jutalmazták, és három Oscart is bezsebelhetett – köztük Polanski a legjobb rendező szobrocskáját, melyet természetesen nem vehetett át személyesen. A rendező továbbra is folyamatosan alkot. 2005-ben Dickens klasszikusát, a Twist Olivért adaptálta filmre. A Szellemíró (2010) politikai thriller, Az öldöklés istene (2011) Yasmina Reza francia szerző drámájának filmváltozata, melyben két házaspár beszélgetése torkollik káoszba. A tavaly bemutatott Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy a hírhedt 19. századi antiszemita pert dolgozza fel. A film három César-díjat nyert – köztük a legjobb rendező kategóriában.

A széljárás azonban alaposan megváltozott A zongorista sikere óta. 2009-ben Polanskit Svájcban letartóztatták, de végül nem adták ki az Egyesült Államoknak. Az utóbbi években pedig többen – köztük Charlotte Lewis és Renate Langer brit színésznő vádolták meg a rendezőt, hogy még kamaszként szexuálisan zaklatta őket. A Tiszt és kém tizenkét César-jelölése miatt tömegek tiltakoztak az utcán a ceremónia idején, a rendőrségnek könnygázt kellett bevetnie. Többen kivonultak az ünnepségről tiltakozásként. Míg 2003-ban az Oscar-gálán felállva ünnepelték Polanski díjazását a résztvevők, tizenöt évvel később, a MeToo mozgalom nyomán az Amerikai Filmakadémia kizárta tagjai közül a rendezőt, aki pert indított azért, hogy visszavegyék.

Tegnapi kultbaitünkben az utolsó magyar király, IV. Károly történetét meséltük el:

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.